Törőcsik Mari: beleszeretett az egész világ

A „Senkié és mindenkié” című, Törőcsik Mari tiszteletére megtartott – Bérczes László rendezte – emlékesten Jordán Tamás, aki 2003–2008-ig igazgatta a Nemzeti Színházat, s azt követően (amint mindnyájan jól tudjuk) a mi Weöres Sándor Színházunk alapító direktora lett, fölelevenítette azt is, hogy a hetvenes években ismerte meg Törőcsik Marit, amikor ő maga még pályakezdőnek számított. Fejes Endre Cserepes Margit házassága című darabjában játszottak együtt a budapesti 25. Színházban. Partnereik voltak: Garas Dezső, Gera Zoltán, Jobba Gabi, Zala Márk… Szomorú, hogy már egyikük sincs velünk. Jordán Tamás arról is mesélt (nagyot ugorva az időben), hogy gyakran meglátogatta Marikát Velemben, szorossá vált a kapcsolatuk. Ha tíz napnál több telt el legutóbbi vizitje óta, megszólalt a telefonja, s kérdőre vonta Marika: hol a csudában van? „Sokat bolondoztam vele. Azt szeretném, ha az a Törőcsik Mari maradna meg nekem, akivel sokat nevettem, derűs pillanataink, jobbára humorral teli együttléteink voltak. Én így őrzöm a lelkemben, szeretném, ha így emlékeznénk Marira.” 

Alföldi Róbert, aki 2008–2013-ig irányította a Nemzeti Színházat, ugyancsak fejet hajtott kedden este Törőcsik Mari emléke előtt az ország első számú teátrumának deszkáin. A színpad s a nézőtér egyszer csak – váratlanul – elsötétült. Jobbára csak sejteni lehetett Alföldi alakját, amikor belekezdett Pilinszky János (1921–1981; a XX. század egyik legjelesebb magyar költője) Négysoros című, 1956-ban írt versébe: „Alvó szegek a jéghideg homokban. / Plakátmagányban ázó éjjelek. / Égve hagytad a folyosón a villanyt. / Ma ontják véremet.” 

Vidnyánszky Attila, aki 2013-tól a Nemzeti Színház direktora, Törőcsik Mari kapcsán arról is beszélt, hogy „ő valóban a legnagyobbak közül való volt, és a legnagyobbak között van most is”. „Itt van velünk még mindig; az öltözőjében, a folyosón, itt van a büfében.” Mesélt arról, hogy a Nemzetiben a János vitéz hét évvel ezelőtti színpadra állításakor arra az elhatározásra jutott rendezőként, hogy Törőcsik Mari vezesse át a gyerekeket Tündérországba. „Ő kell, hogy elmesélje nekünk a történet végét, ezt azóta is így játsszuk, felvételről ma is hallható a hangja.  Mari Tündérországból jön, onnan szólít bennünket. Az örökkévalóságból. A halhatatlanságból.”  

Bodrogi Gyula, Marika egykori férje, Kossuth-díjas pályatársa, akivel együtt kezdték a színművészeti főiskolát, hitet tett arról: „A színészetet nem lehet megtanulni, nem lehet megtanítani, csak csinálni kell, csak játszani kell. Mari a felvételije pillanatától gyakorolta, gyakorolta, gyakorolta. És aztán nemcsak én szerettem bele (kuncogás „szaladt át” a nézőtéren), hanem az egész osztály, az egész iskola. És az egész ország. A filmesek elvitték fesztiválokra, beleszeretett az egész világ. Mariskám, én most itt azt mondom, hogy Isten éltesse ezt a szeretetet a világ végéig! Addig is üzenem neked: legyél boldog!” 

A fináléban a Sztalker Csoport (amit ifjú Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós hívott életre) frenetikus, extatikus táncot mutatott be. Mondhatni: fölskiccelte, fölvázolta az áhított jövőt. A közös küzdelem, a közös boldogulás óhaját küldte felénk/belénk Nina Simone amerikai énekesnő, zongorista, emberjogi aktivista (1933-2003) Sinermann (Bűnös ember) című dalára. Egyre több és több lány s fiú népesítette be a színpadot. Fergeteges tempóban jártak magyar néptáncot az amerikai énekesnő lét-dalára. Lüktettek, s pezsdítettek, mozgósítottak szívet, lelket, testet.

„Oh, Bűnös ember, hová fogsz futni? / Azon a napon / A Sziklához futok, ’kérlek, rejts el, Uram...’ / De a szikla felkiáltott, ’nem rejthetlek el’… / Hát a folyóhoz futok, vérzett / A tengerhez futok, vérzett…/ Hát az Úrhoz futok, ’kérlek, rejts el, Uram / Nem látod, hogy itt lent imádkozok?’ / De az Úr azt mondta, ’Menj az ördöghöz’ / Hát az ördöghöz futottam, ő várt… / Hát az Úrhoz futottam / Azt mondtam, ’Uram, rejts el, kérlek, rejts el / Kérlek, segíts’ / Azt mondta, ’Gyermekem, hol voltál / Mikor imádkoznod kellett volna?’ / Azt mondtam, ’Uram, Uram, halld meg az imámat’ / ’Bűnös ember, imádkoznod kellene / Imádkoznod kellene…’ / Nem tudod, hogy szükségem van rád, Uram?”

Marikához közel álló művésztársak sokasága is föllépett. Megidézte Őt Kiss István kaposvári kellékes is, aki 2009-ben a sofőrje, segítője volt. „Nagyon szerette a palacsintát. De csak a jó házit, lekvárral. Kézzel ette…” 

Szenkovits Péter