km/óra
  2022.09.28., szerda  •  Vencel napja
Az Aréna Savariában ünnepelt szurkolóival a Falco

Az Aréna Savariában ünnepelt szurkolóival a Falco

Igazi fiesztahangulatban köszöntötték az immár háromszoros magyar bajnokot.

 

Szép számmal gyűltek össze a Falco drukkerei a klub által szervezett csütörtök esti ünnepségre az Aréna Savariában. Mint arról beszámoltunk, a szombathelyiek legyőzték az aranycsata mindent eldöntő, ötödik mérkőzésén a Szolnokot, ez pedig azt jelentette, hogy 2019 után ismét a Falco-Vulcano Energia KC lett a magyar bajnok, ráadásul bő egy hónappal ezelőtt a Magyar Kupában is diadalmaskodott az együttes. Mivel tegnap a helyszínen csak korlátozott számban lehettek jelen a szurkolók, a sárga-feketék 18 óra 30 perces kezdettel minden szimpatiztánst az Aréna Savariába invitáltak, hogy együtt emelhessék fel a trófeát.

 

Az est moderátora Kollerits Barnabás volt, aki nyitásként beszédében felelevenítette a 2020/2021-es szezon legszebb pillanatait köztük a Bajnokok Ligája-szerepléssel, a Ludovika Arénában aratott kupagyőzelemmel, és végül, de nem utolsó sorban a harmadik csillagot jelentő bajnoki győzelemmel. Kollerits Barnabás kiemelte, sok dologgal kellett megküzdeni az elmúlt hónapokban, a csapat azonban ezúttal is megmutatta, hogy milyen erő lakozik benne, ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy összejöjjön a duplázás. A szurkolók, a játékosok, stábtagok igazi családot alkottak és alkotnak, amelyhez jó tartozni, és amelynek tagjai az egész idény során rengeteg erőt merítettek egymásból. Az is elhangzott, hogy a játékosok az egész szezon során elképesztő alázattal és elhivatottsággal végezték a munkájukat és elképesztő energiákat fektettek abba - olykor vasárnapi - edzésekkel is, hogy a szurkolóknak és a városnak örömet és minél több szép pillanatot szerezzenek. 

 

Az összegzés után aztán hatalmas üdvrivalgás és ováció közepette szólították színpadra egyenként a főszereplőket, akik egy kicsit fáradtan, ám annál boldogabban, az aranyéremmel a nyakukban vonultak be. Benke Szilárd ugyan nem tudott részt venni az eseményen, de hangüzenet formájában elmondta, mennyire hálás azért, hogy ennek a csapatnak a része lehet, és hogy bebizonyosodott, hogy a fantasztikus szurkolótáborral együtt bármire képes lehet az együttes. Gasper Okorn, valamint Milos Konakov sem úszta meg a levegőbe dobálást, miközben olyan klasszikusok csendültek fel, mint a Queen We Are The Champions című dala, amit együtt énekelt mindenki, csakúgy, mint a Falco-indulót. Ezt követően Nemény András polgármester, valamint Tóth Kálmán, a Városstratégiai, Idegenforgalmi és Sport Bizottság elnöke érkezett a levágott hálóval, valamint a trófeával, amit aztán tüzijáték kíséretében a csapat együtt emelt a magasba. Természetesen a csapatfotó sem maradhatott el, az esemény hivatalos része után pedig sok-sok szurkoló vonult a színpadhoz, hogy begyűjtsék az aláírásokat, elkészüljenek a közös képek és gratulálhassanak a játékosoknak, stábtagoknak. A rengeteg gyermek, kosaras palánta előtt pedig - akik szintén alig várták, hogy találkozzanak kedvenceikkel - olyan példaképek állnak, mint Perl Zoltán, Váradi Benedek, vagy éppen Benke Szilárd. 

 

Fotó: Nagy Jácint

 

Malomsoki Cintia

Savaria Fórum 31. évfolyam 34.szám - 2022.09.23.
Savaria Fórum 31. évfolyam 34.szám - 2022.09.23.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
legfrissebbek
Élőláncot szervez 15. születésnapja alkalmából a Weöres Sándor Színház
Magára hagyott a hajléktalanszállón egy öntudatlan embert, aki meghalt: felfüggesztett börtönt kapott
A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntette miatt 1 év 10 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélt egy büntetlen előéletű férfit. Elrendelte pártfogó felügyeletét, valamint kötelezte 366.681 forint bűnügyi költség megfizetésére.
NNK: a múlt héten enyhén csökkent a szennyvíz koronavírus-koncentrációja
Enyhén csökkent a szennyvízben a koronavírus koncentrációja a múlt héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán a honlapján.
A biztonsági őr rúgott meg egy kiskorút egy szombathelyi szórakozóhelyen
Ausztriában az, aki támogatást akar, kapcsolja le a villanyt!
A mai napon az osztrák kormány bejelentette az új energiaár-támogatási rendszer részleteit a vállalatok számára. Különösen izgalmasak benne azok a kritériumok, amelyekhez a támogatás feltételei, olvasható a Krone cikkében. Az energiaköltség-támogatásra összesen 1,3 milliárd euró áll rendelkezésre.