km/óra
  2023.09.26., kedd  •  Jusztina napja
Almafát ültettek Vépen a legkisebbek tiszteletére

Almafát ültettek Vépen a legkisebbek tiszteletére

A tavalyi évben született gyerekeket köszöntötték múlt vasárnap Vépen egy kis ünnepséggel és faültetéssel. Hivatalosan is a város polgáraivá fogadták őket.

 

Bensőséges hangulatú ünnepségen fogadták a város polgáraivá a tavalyi évben született gyermekeket Vépen, a Tündérkertben. A városban még 2011-ben alakították ki a Tündérkertet, a művelődési ház udvarán. Azóta minden évben gyümölcsfa ültetésével ünneplik a legkisebbeket. A rendezvényre névre szóló meghívót kaptak a tavalyi évben született gyermekek, akiket szüleikkel, testvéreikkel, nagyszüleikkel vártak. 


Erre idén múlt vasárnap került sor, a művelődési ház udvarán gyűltek össze a csecsemők és családtagjaik. Műsorral kedveskedtek a helyi óvodások a megjelenteknek, majd Kovács Péter polgármester köszöntötte őket. Elmondta, hogy 39 gyermek született tavaly, előttük tisztelegnek.  Kiemelte, a város mindig is a szívén viselte a legkisebbek jólétét. Nemrég készült el az új bölcsőde, melyet már birtokba is vettek a kicsik. Teljesen betelt már a létszám, a múlt héten 4 gyermeket kezdtek beszoktatni a szülők, ezen a héten újabb két gyermek érkezett a 24 férőhelyes intézménybe. A játszóterekre is nagy figyelmet fordítanak, hogy szép környezetben, modern játékokkal kedveskedhessenek a családoknak. Vépen az első gyermek születésekor a város 250 ezer forintos támogatást ad a családnak. 


A beszéd után a polgármester apró ajándékot nyújtott át a megjelenteknek, és oklevelet kaptak, melyben hivatalosan is a város polgárai lettek. Ezt követően az apák segítségével közösen almafát ültettek, melyet szalagokkal díszítettek, szám szerint 39-cel. Az ültetés után egy kis vendéglátással kedveskedtek a meghívottaknak. 

 

Fotó: Györe Zoltán

 

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Szívfacsaró történetek: két előadást hoz Szombathelyre Pintér Béla és Társulata
Az ország legrangosabb, legnépszerűbb független színházi csapata, Pintér Béla és Társulata kétszer is vendégszerepel az ősszel az AGORA Művelődési és Sportházban. Megrendítőek s egyben felemelőek, erőt is adóak a produkcióik.
Halálos baleset történt Sorokpolánynál
Egy gépkocsivezető vesztette életét abban a balesetben, amely a 8704-es számú úton történt a Sorokpolány térségében - adta hírül a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Értelemmel épül a világ: 50 éves a Pedagógus Kórus
Baráti énekkarokkal, a Bartók Termet betöltő közönséggel és persze sok-sok muzsikával ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját a Szombathelyi Pedagógus Kórus.
legfrissebbek
Hatból hat: újabb zöld-fehér futsalsiker, a Kecskemét is meghajolt a Haladás előtt
A szombathelyiek 5-0-s győzelemmel tartották itthon a három bajnoki pontot.
Világsztárok az MSH színpadán
A jubiláló Művelődési és Sportház dicsőséges éveket, évtizedeket élt meg a rockzenében is. Ha valaki a nyolcvanas éveket böngészi, szinte hihetetlen dolgokra lel. Az elzárt határvárosban meghatározó lett a minőségi rockzene, világsztárok adták egymásnak a kilincset. Hihetetlen, kiket hallhatott és láthatott élőben egy mezei rocker.
Temetői séta lesz október elején
Orvosok és gyógyszerészek síremlékeit tekinthetik meg az érdeklődők a Szent Márton utcai temetőben október 5-én délután. A Szombathelyi Szépítő Egyesület rendezvényén a sétát Orbán Róbert vezeti.
SZEDIK: Tanuljunk együtt, egymástól, egy-másért!
Intézményünk fogyatékkal élő lakói és a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola 4. osztályos tanulói egy közös participációs programban vesznek részt, melynek célja a társadalmi elfogadás és befogadás erősítésén alapszik, írja közösségi oldalán a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ.
Ötven vaddisznót lőttek ki a vadászok Szombathelyen
Augusztus 31-ig hat ütemben összesen 50 belterületen élő vaddisznót lőttek ki Szombathelyen, írja a szeptemberi közgyűlésre készült anyag.