A zene mindent felülír: a kulturális munkáért kapott díjat Szarvas Magdolna

A magyar kultúra napján rendezett ünnepségen Szarvas Magdolna  A Kiemelkedő Kulturális Munkáért díj II. fokozatát vehette át.

– Honnan jön a zene szeretete az életébe, és miként indult a pályája?

– Kiskunhalason születtem. Édesanyám gyönyörűen zongorázott, édesapám gitározott, a rezgés tehát adott volt. Szinte születésem pillanatától jelen volt a zene az életemben, mondhatom, hogy az anyatejjel együtt szívtam magamba a muzsika szeretetét. Kisgyerekként a zongora érdekelt. Kezdetben édesanyám tanítgatott, majd hét évesen zeneiskolába kezdtem járni, ahol szinte csodagyereknek számítottam. Egészen kamaszkoromig, akkor valahogy elromlott a technikám. Mindenképpen szerettem volna zenei pályája menni, ezért jelentkeztem a szegedi konzervatóriumba. Az elméleti felvételi jól sikerült, de a zongorától eltanácsoltak. Akkoriban még hárfát és ütőhangszereket lehetett tanulni a konziban, ezek közül kellett választanom. Az ütőhangszereket meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt, így végül emellett döntöttem.

– Hogyan került Szombathelyre?

– 1975-ben lettem a zenekar ösztöndíjasa, egy évvel később pedig állandó tagja. Dallamhangszerekre és kisdobra szerződtem, a zeneirodalom összes gyöngyszemét eljátszottam, amit ezeken a hangszereken el lehet. Miután megszületett a fiam, és visszatértem a zenekarhoz, egyre inkább kacsintgattam az üstdob felé. Nagy szerelem lett ez a különleges hangszer.

– Ütőhangszerek mögött jellemzően férfiak állnak...

– Japánban és Amerikában például természetes, hogy nő az ütőhangszeres, nálunk kevésbé. Én erre sohasem gondoltam. Nem számított, hogy férfi vagy női kollégák vesznek körül, mert mindent felülírt a zene.


– Tulajdonképpen hányféle hangszeren játszik?

– Hirtelen nem is tudom összeszámolni. Az ütőhangszerek nagyon változatosak, a fő ütőhangszer az üstdob, ami a zenekar belső karmestere, a szólam vezetője. Maga köré kell rendeznie a szólamban közreműködő többi ütős játékát, hangszínt, ritmikát ad. Ez egy komoly feladat. A dallamhangszerek – mint a vibrafon, a harangjáték, a marimba vagy a xilofon – erősen kötődnek a zongorához, mert a hanglapok ugyanúgy rendeződnek. Sokat segített a zongorás múltam abban, hogy ezekkel bánni tudjak. A ritmushangszerek között alapdarab, ugyanakkor a legnehezebb és legkényesebb a kisdob, mert ott minden élesben, direktben szólal meg. Ott igazán kiderül, ki mennyire mestere a hangszernek. Aki jól megtanul kisdobolni, bármelyik ütőhangszeren megállja a helyét.

– A zenekari munka mellett tanított is.


– Igen, ezt most is folytatom. 1991-ben kerültem a Művészeti Gimnáziumba tanárként. Az aktív zenélés és a tanítás csodálatos párosítás a pályán. Rengeteget tanulok a növendékeimtől, büszke és boldog vagyok, mert nincs közöttük pályaelhagyó, jó néhányan igazán sikeresek lettek a zenei életben.

– A nyugdíj valóban egy nyugodtabb időszakot hozott?

– Végre van időm mindenre, ami elmaradt. Eddig a hétnek legalább három napján reggeltől késő estig folyamatosan dolgoztam, sűrű volt az élet. Most sokkal több időt tölthetek a családommal, az unokáimmal. Többször vittem őket a zenekarba és a konziba, de otthon is előkerülnek az ütőhangszerek. Fogékonyak, ügyes a verőfogásuk, látszik, hogy még senki sem tanította őket.

– Visszatekintve, hogyan értékeli a pályáját?

– Mindig hűséggel és szeretettel végeztem a munkámat, anélkül ez nem is működik. Azt mondják, ha az embernek a pályáján csak hét olyan koncert van, ami katartikus élményt okoz, már megérte ezt a hivatást választani. Én azt hiszem, maradéktalanul boldog lehetek, mert ennél sokkal több volt.
 

Krizsán Zsuzsanna
Fotó: Nagy Jácint