km/óra
  2025.07.19., szombat  •  Emília napja
A kegyelmi botrány óta először beszél nyilvánosság előtt Orbán

A kegyelmi botrány óta először beszél nyilvánosság előtt Orbán

Orbán Viktor szombaton tartja a szokásos évértékelőjét a Várkert Bazárban, de a körülmények most mégsem szokványosak - írja a Telex.

Ez lesz ugyanis a miniszterelnök első nyilvános felszólalása azóta, hogy a kegyelmi ügy miatt Novák Katalin lemondott az államfői posztról, Varga Judit pedig bejelentette, hogy nem lesz a Fidesz-KDNP listavezetője, és kivonul a közéletből. Sok évtizedes barátjának, Balog Zoltán püspöknek is eldőlt a sorsa: pénteken lemondott a zsinati elnöki posztról.

Ráadásul közben egy új szereplő is megjelent a színen: Varga Judit volt férje, Magyar Péter, aki régóta a legfelsőbb kormányzati körökben mozog, és aki az utóbbi napokban beleállt Rogán Antalba, Tiborcz Istvánba, de még Orbán Viktorba is.

A miniszterelnök eddig -az egyperces videón kívül - sikeresen elkerülte az állásfoglalást a kegyelmi botrányban. Ezen kívül az elmúlt két hétben nem nyilvánult meg, a szokásos pénteki interjúja is elmaradt a Kossuth Rádióban, és máshova sem posztolt az ügyről. De más sem találta nagyon a hangját eddig a kormányoldalon. Bár előbb próbálkoztak azzal, hogy a baloldalt pedofilozták le, aztán azzal, hogy a jobboldalon a hibáknak is van következményük, végül csak az államfőre terhelték a felelősséget.

Varga Juditról például egy szót sem ejtettek, és Balog Zoltán felelősségét is csak úgy kommentálták, az a református egyház belügye -írja a Telex.

kapcsolódó cikkek
Kegyelmi botrány: Novák és Varga lemondásától Magyar Péter Partizán-interjújáig - repedezik a NER?
Kegyelmi botrány: Novák és Varga lemondásától Magyar Péter Partizán-interjújáig - repedezik a NER?
Csak kapkodták a fejüket, valósággal beleszédültek a hírfogyasztók az elmúlt napok hazai közéleti történéseibe, szombaton lemondott a köztársasági elnök, Novák Katalin, és a volt igazságügy miniszter, Varga Judit, akinek exférje, Magyar Péter olyan interjút adott vasárnap este a Partizánnak, hogy Rogán Antalnak és propaganda-felelős stábjának biztosan túlóráznia kellett. Összefoglaltuk, hogy mi történt hétfő estig a kegyelmi botrányban.
Lemondott Balog Zoltán, de boszorkányüldözésnek tartja a kegyelmi botrányt
Lemondott Balog Zoltán, de boszorkányüldözésnek tartja a kegyelmi botrányt
A zsinati elnöki tisztségéről mondott le, de marad a reformátusok püspöke. Szerinte a kegyelem botrány egy boszorkányüldözés, aminek áldozata lett a köztársasági elnök, ő pedig emiatt tehertétellé vált egyháza számára.
címkék

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A szombathelyi Schaeffler komoly lépéseket tesz a biodiverzitás megőrzéséért (X)
A Schaeffler Savaria Kft. számos intézkedéssel támogatja a fenntarthatóságot, környezetvédelmet és biodiverzitást. 1500 m2-en Miyawaki erdőt és komplex biodiverzitás parkot hoztak létre diákjaik, munkavállalóik bevonásával, valamint folyamatban van 2100 m2-en méhlegelők létesítése.
Ukrajna tárgyalást kezdeményezett Oroszországgal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti televíziós beszédében közölte: Ukrajna hivatalos tárgyalási javaslatot küldött Oroszországnak a háború diplomáciai rendezésének érdekében, számolt be a Deutsche Welle. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy sürgősen szükség van az egyeztetések felgyorsítására, és minden lehetőséget meg kell ragadni a tűzszünet eléréséhez.
Fiatalkorúak borultak árokba egy lopott autóval Orgoványban
Két tinédzser – egy 13 és egy 16 éves fiú – szerda délután ellopott egy utcán parkoló autót Orgoványban, majd alig 800 méterrel később árokba hajtottak és felborultak vele, számolt be róla az RTL Híradó.
Felavatták a felújított közösségi házat Apátistvánfalván
Átadták szombaton a többségében szlovén nemzetiség által lakott Apátistvánfalva több mint 120 millió forintos kormányzati támogatással felújított közösségi házát, amelyben a kultúrház mellett a polgármesteri hivatal, a védőnői szolgálat és az orvosi rendelő is helyet kapott.
Elmarasztalta a TV2-t a Médiatanács
Két ügyben is szankcionálta a TV2 Zrt.-t a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, a médiaszolgáltató a korhatári kategória téves megválasztása miatt összesen több mint 15 millió forint bírságot kapott. A testület továbbá eljárást indított a Mediaworks Hungary Zrt.-vel szemben a Metropolban megjelentetett „Fotózza le, küldje be!” című médiatartalom közzététele miatt.