km/óra
  2025.04.30., szerda  •  Katalin, Kitti napja
A halottakat sem tisztelik a tolvajok, sok a lopás a temetőben

A halottakat sem tisztelik a tolvajok, sok a lopás a temetőben

Túl sok a lopás a Jáki úti temetőben: nagy értékű virágcsokrok, vázák tűntek el az elmúlt hetekben a sírokról. A közterület-felügyelet egyenruhásai járőröznek az ösvényeken - tettenérés után az elkövető akár börtönbüntetést is kaphat.

 

Hetente 8-10 alkalommal érkezik bejelentés a temetőgondnokságra valamilyen lopásról - ez minden eddiginél több. A tolvajok - úgy tűnik - visszatérnek a megszokott helyekre: már tudják, hol lehet hozzájutni a több ezer forintot érő virágkompozíciókhoz. Néhány sírról tárgyakat is elloptak. Sokak számára biztonságot nyújt a közterület-felügyelők jelenléte, akik rendszeresen járőröznek a temetőben. 


Kiskós Ferenc , a Vas Megyei Temetkezési Kft. igazgatója az SZTV kérdésére így válaszolt: „A temetőlátogatók folyamatosan jelentették azt, hogy virágcsokrokat, valamint egyéb kegyeleti tárgyakat lopnak, de sajnos az utóbbi időben már a vázákat is eltulajdonítják ismeretlen személyek, és számunkra ez egy nagy probléma. Próbálunk ez ellen tenni, van egy őrszolgálatunk, ők folyamatosan járőröznek a temetőben, de sajnos az élő őrzés lehetősége számunkra nem teljesen adott.”


Ezért kért segítséget a temető vezetője az önkormányzattól - már meg is jelentek az egyenruhások. A közterület-felügyelők gumibottal, bilinccsel felszerelkezve cirkálnak az ösvényeken. Kelemen Krisztián, a Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy a temetői tolvajokra nem csak pénzbírság várhat. A lopást a Büntető Törvénykönyv 370. paragrafusa tárgyalja, amely kimondja, hogy ha a lopást szabálysértési értékre, 1-től 50 ezer forintig dolog elleni erőszakkal a temetőben, a temetkezési emlékhelyeken a halottak emlékére rendelt tárgyakra követik el, akkor bűntett miatt akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.


Ha a közterület-felügyelők jogellenes tevékenységet tapasztalnak, azonnal megteszik a szükséges intézkedéseket.

 

 

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Elhunyt dr. Márkus Imre
Életének 71. évében elhunyt dr. Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének korábbi elnöke. Sárváron született, a Nagy Lajos Gimnáziumba tanult.
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Szombathelyi majális 2025: négy napos programsorozat az Emlékmű-dombon
Május 1. és 4. között - csütörtöktől vasárnapig - ismét benépesül Szombathelyen az Emlékmű-domb: a Városi Majális idén is változatos zenei és közösségi programokkal várja a látogatókat. Főzőverseny, koncertek, táncbemutatók és gyermekprogramok gondoskodnak arról, hogy minden korosztály jól érezze magát a négynapos ünnepen.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.