km/óra
  2024.05.10., péntek  •  Ármin, Pálma napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
A 800-ból több mint 100 sofőr nem használta a biztonsági övet Vasban

A 800-ból több mint 100 sofőr nem használta a biztonsági övet Vasban

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság a már országosan hagyományossá vált közlekedési akciókkal hívja fel a figyelmet a passzív biztonsági eszközök életmentő szerepére, olvasható a police.hu-n.

 

Mitől passzív? A járművekbe szerelt passzív biztonsági eszközök lényege, hogy amíg nem történik baleset, azok nem lépnek működésbe. Ezeknek a rendszereknek a feladata, hogy megfelelő használat mellett a már bekövetkezett balesetek következményeit minél jobban enyhítsék, a sérülések súlyosságát csökkentsék, és életet mentsenek.


Az övhasználati hajlandóság emberi tényező, a felmérések és tapasztalatok alapján Magyarországon az első ülésen ülők 88, a hátsó ülésen utazók 57%-a használja a biztonsági övet, ezért elég aggasztó adat, hogy átlagosan a járműben utazó gyermekek közül tízből négy megfelelő védelem nélkül vesz részt a korántsem veszélytelen közlekedésben. 


Az elmúlt héten ezért a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei kiemelt figyelmet fordítottak ezen eszközök használatának ellenőrzésére.


A nyolcszáznál több ellenőrzött járművezető közül száznál több sofőr nem használta a biztonsági övét és közel száz járművezető menet közben kézben tartott mobiltelefont használt.  


Az év hátralévő részében a főkapitányság szakemberei az őszi-téli időszak miatt megváltozott látási és időjárási körülmények miatt kiemelt figyelmet szentelnek a járművek megfelelő kivilágításának ellenőrzésére.

 

Fotó: police.hu

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Záporok zavarhatják a sok napsütést a hétvégén
Sok napsütés várható a hétvégén, 20-25 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, a napsütést záporok, vasárnap esetleg zivatarok zavarhatják meg - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Orbán Viktor: nagy lehetőség a nukleáris ipar területén megvalósítandó együttműködés
Nagy lehetőséget tartogat, hogy a Magyarország és Kína közötti együttműködést a nukleáris ipar teljes spektrumára ki tudjuk terjeszteni - emelte ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott kétoldalú tárgyalások után csütörtökön Budapesten.
A művészet az elmondhatatlan tolmácsa – Különleges kiállítás nyílt Szombathelyen a Zsidó Kultúra Házában
Gyerekek alkotásaiban elevenednek meg a magyarországi zsidóság vészterhes időszakának pillanatai. Elgondolkodtató interaktív kiállítás nyílt a hajdani neológ zsidó elemi iskola épületében és készülőben van egy oktatási célú, hat állomásos helytörténeti séta is.
A Gépipari diákjai bizonyultak a védelmi viadal legjobbjainak
A Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Magyar Honvédség Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezred szervezésében került sor a II. Jurisics Miklós Védelmi Viadalra május 9-én a szombathelyi Petőfi telepen. A megmérettetésen nyolc Vas vármegyei középiskola diákjai versenyeztek, olvasható a vasi katasztrófavédők honlapján.
Nyolc bemutatót tervez a következő évadban a szombathelyi Weöres Sándor Színház
Hat bérletes előadást tartanak a következő, 2024/2025-ös évadban a Weöres Sándor Színházban, hangzott el a teátrum igazgatói irodájában szerdán megtartott sajtótájékoztatón.