km/óra
  2023.12.04., hétfő  •  Borbála, Barbara napja
Vackor karácsonya
Újévi Operettgála
23. alkalommal rendezték meg az Isis Dance Open táncversenyt

23. alkalommal rendezték meg az Isis Dance Open táncversenyt

Huszonharmadik alkalommal rendezték meg az ISIS Dance Open táncversenyt szombaton. A Lorigo TSE és a Magyar TáncSport Szakszövetség rendezvényére az ország minden pontjáról érkeztek résztvevők. A klubközi erőpróba mellett országos ranglista versenyt is rendeztek az Agora Sportházban. Az eseményt dr. László Győző, Szombathely MJV sportért is felelős alpolgármestere nyitotta meg.

A legutóbbi hétvégén ismét Szombathelyre fókuszáltak a tánc kedvelői. A Magyar TáncSport Szakszövetség és a Lorigo TáncSport Egyesület összefogásával huszonharmadik alkalommal rendezték meg az ISIS Dance Opent. A honi palettán kiemelt rendezvényen standard és latin táncok mellett Tíztánc tudásukból is számot adhattak a résztvevők az Agora Sportházban. Faludiné Lovas Henriette, a Lorigo TSE elnöke a Szombathelyi Televíziónak elmondta, minden versenyzőjére másként hat a hazai pálya – valakire ösztönzőleg hat, van, akit kicsit leblokkol az, hogy hazai pályán kell versenyezni, ez nem egyszerű, hiszen itt azért többen is látják őket, a rokonok, ismerősök, barátok, akik nem mindig tudnak elmenni velük messzebb. Nyilván az elvárás mindig, minden versenyen ugyanaz, minél jobban szerepelni, és minél több érmet hozni.
A hazai közönség támogatását élvező lorigós versenyzők nem is okoztak csalódást, standard táncokban halmozták az érmeket. Rózsai Vivien és Faludi Bálint kemény felkészülést követően tarolt. Először a Junior II-ben lettek aranyérmesek, majd az ifjúsági kategóriában ezüstérmet akasztottak a páros nyakába, akik a Szombathelyi Televíziónak elmondták, hogy nagyon meg vannak elégedveg az eredményekkel. Volt, hogy heti 4-5 alkalommal is készültek. Igazándiból volt, hogy napi kettő órát, hármat is készültünk, sokszor edzés előtt és után is gyakoroltak, valamint sokszor magánórákat is vettek különtanároktól. 


Gyermek II standard kategóriában a szintén lorigós Kocsis Vince György és Ferincz Lili lettek az elsők, Junior I standard kategóriában ugyanők bronzérmesek. Gyermek II latin kategóriában a Takács Benedek – Nagy Jázmin párosé lett az első hely, a Rejtő Máté – Szabadfi Eszter páros a junior I standard, a junior I latin aranyérmesei, valamint a junior II standard kategória ezüsérmesei lettek. Az ifjúsági és a felnőtt C standard kategória győztesei szintén a Lorigo TSE tagjai: Bálint Péter és Rába Rebeka. A felnőtt tíztánc verseny 2. helyét Kovács Ádám és Faludi Eliza Eszter szerezték meg.
Ifjúsági D standard kategóriában a Savaria Táncsport Egyesület táncosai, Gargya Dorián és Eredits Luca állhattak a dobogó legfelső fokára.  
A klubközi versenyek mellett országos ranglista erőpróbának is helyet adott az ISIS Dance Open. A szenior korosztály mellett a junior korúak számára is kiemelt, kiváló hangulató verseny késő estig tartott, és a szervezők jövőre is szeretnék tető alá hozni az ISIS Dance Opent.
Részletes eredmények itt érhetők el.

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Adventi vásár Szombathely 2023: óriáskerék, Mikulás-kunyhó és ragyogó Mikulásbusz
Minden idők leglátványosabb szombathelyi adventi vására lesz az idei – derült ki a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A már hagyományosnak számító Óriáskerék mellett lesz Mikulás-kunyhó, csillogó-villogó Mikulásbusz, meséket sugárzó LED-fal, és ezer méternyi fényfüzér ragyogja majd be a Fő teret.
Bojár Gábor: Varga Mihály és Nagy Márton is tudják, hogy ez baromság
Ezt mondta az akkumulátorgyárakra építő magyar gazdaságpolitikáról Bojár Gábor, Széchényi- és Gábor Dénes-díjas Graphisoft-alapító, aki vállalkozói tapasztalatait megosztani érkezett a szombathelyi egyetemre, de a beszélgetés közben szóba került az is, hogy mit vett át tőle Steve Jobs, melyik jelenet példaértékű számára az Eldorádóból, és hogy miben különbözött az állam szerepvállalásáról alkotott elképzelésük már 1995-ben is a miniszterelnökkel.
legfrissebbek
2024 tavaszán elkezdődik a Csaba utca felújítása
Jövőre felújítják Szombathely egyik legrosszabb állapotú utcáját, a Csaba utcát. Erről Putz Attila (Éljen Szombathely!), a keleti várorész önkormányzati képviselője adott hírt, amikor azt írta, hogy ma megtörtént az első tervegyeztetés az ügyben.
Szombathely közlekedéssel kapcsolatos kihívásaira kerestek megoldást a városházán
December 4-én, hétfőn délután rendezték meg az EIT Urban Mobility TICER projekt gálarendezvényét a szombathelyi városháza nagytermében.
Maxi-Dubajt álmodott Orbán Viktor Rákosrendezőre
A Burzs Kalifa arab beruházójával építtetne új milleneumi városközpontot Rákosrendező pályaudvar 130 hektáros, állami tulajdonú, jelenleg rozsdaövezeti besorolású területén a kormány. Ezt Lázár János építési és közlekedési minszter jelentette be.
Még nem véglegesek az új választókerületi határok Szombathelyen
A népesség csökkenése miatt Szombathelyen módosítani kellett a választókerületeket, a jegyző elkészítette az új felosztást. A kihirdetés után 15 napig volt lehetőség a jogorvoslatra, városunkban a a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Társaság a Szabadságjogokért és a Választási Földrajz segítségével megtámadta a jegyzői határozatot. A törvényszék megsemmisítette a beosztást, mert az nem tartalmazott érdemi indoklást, írja a telex.hu.
Heroint szállított a HA-SKA jelzésű gépen, őrizetbe vették a legendás magyar pilótát
8.1 millió eurót érő heroinnal bukott le Dublinban két magyar férfi múlt pénteken, a helyi nyomozók szerint az idősebb pilóta Európa-szerte hozta-vitte a heroin-, kokain- és kannabisz-szállítmányokat.