km/óra
  2025.04.30., szerda  •  Katalin, Kitti napja
13 millió forintra büntették az UniCredit Bankot

13 millió forintra büntették az UniCredit Bankot

Hiányosságokat fedezett fel a folyósítási kontroll folyamatokban a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Mint lapunkhoz is eljuttatott közleményében írja a Magyar Nemzeti Bank (MNB), vizsgálatot folytatott az UniCredit Bank Hungary Zrt.-nél, amelynek fő célja a vállalati hitelezés során a folyósítási kontrollfolyamatok szabályozottságának és gyakorlatának, illetve a lakossági hitelezés során alkalmazott hitelfedezeti mutatóra vonatkozó adatszolgáltatási gyakorlat ellenőrzése volt. A célvizsgálat – a vizsgálati témaköröktől függően – 2022. március 31-től, illetve 2023. január 1-től a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot tekintette át.

Az MNB megállapította, hogy az UniCredit vállalati hitelellenőrzési utasítása nem teljeskörű és ellentmondásos volt. Az összeg alapú szegmentálás területén nem kellően prudens módszertant alkalmazott, a folyósítási feltételek teljesülésének ellenőrzése esetében pedig nem minden ügylettípus esetében valósult meg az üzleti területtől független kontroll, illetve azok ellenőrzésének egységes dokumentálása és nyilvántartása.

Az ellenőrzés alá vont hitelügyletek kapcsán megállapították, hogy néhány ügylet esetén a folyósítás előtti feltételek ellenőrzését az intézmény nem végezte el megfelelően, illetve hiányosnak bizonyult a hitelintézet folyósítás után alkalmazott kontrollfolyamatának gyakorlata is.

A vizsgált időpontban a bank bizonyos esetekben a hitelügyletek egyes adataira vonatkozóan teljesítendő adatszolgáltatásában (HITREG) hibás kamatozási adatokat jelentett, továbbá nem megfelelő módon tüntetett fel egyes ügyfélcsoportokat, illetve speciális hitelezési típusú kitettségeket.

A feltárt hiányosságok miatt az MNB ma publikált határozatában haladéktalanul, illetve egyes esetekben 2024. március 31-i határidővel kötelezte az UniCredit Bank Hungary Zrt.-t a problémák megszüntetésére. Az előírt kötelezettségek teljeskörű végrehajtásának ellenőrzéséről készített – a vezető testületek által is megtárgyalt, jóváhagyott – belső ellenőri jelentéssel 2024. május végéig szükséges beszámolnia a hibákat orvosló lépéseiről.

Az MNB a jogsértések miatt összességében 13 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott a hitelintézetre. A bírságösszeg kapcsán enyhítő körülménynek számított a bank együttműködő magatartása, illetve, hogy már a vizsgálat alatt megkezdte a hiányosságok egy részének megszüntetését.

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Elhunyt dr. Márkus Imre
Életének 71. évében elhunyt dr. Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének korábbi elnöke. Sárváron született, a Nagy Lajos Gimnáziumba tanult.
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Szombathelyi majális 2025: négy napos programsorozat az Emlékmű-dombon
Május 1. és 4. között - csütörtöktől vasárnapig - ismét benépesül Szombathelyen az Emlékmű-domb: a Városi Majális idén is változatos zenei és közösségi programokkal várja a látogatókat. Főzőverseny, koncertek, táncbemutatók és gyermekprogramok gondoskodnak arról, hogy minden korosztály jól érezze magát a négynapos ünnepen.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.