km/óra
  2023.09.23., szombat  •  Tekla napja

Közélet

Napelem szaldó elszámolás: baljós árnyak a panelek felett
Napelem szaldó elszámolás: baljós árnyak a panelek felett
2024. január 1-től változhat az éves szaldóelszámolás, és jöhet a havi elszámolás a napelem-rendszereknél, legalábbis ezt jelentette be az energiaügyi miniszter. A belengetett megszüntetés napelem-tulajdonosok milliós beruházásainak megtérülését veszélyezteti, illetve lehetetleníti el. A változtatás nem csak a fogyasztókat, de a napelem-rendszerek telepítésével foglalkozó cégeket is nehéz helyzetbe hozhatja. A szakminisztérium az érintettek óriási felháborodása miatt, úgy tűnik, visszavonulót fúj.
Mentőautó összefogásból, madaraknak - Támogatók segítségével vásárolták meg a madármentő járművet
Mentőautó összefogásból, madaraknak - Támogatók segítségével vásárolták meg a madármentő járművet
Hivatalosan is átadták Kőszegen azt a mentőautót, amivel sérült, vagy bajba került madarakat mentenek ezután is Vas megyében. Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága ugyanis nem várt a protokoll eseményre, az átadásig húsz madarat mentettek meg az autó segítségével, írja a 112press.hu.
Czeglédy: a visszalépésével Karácsony elárulta az ellenzéket
Czeglédy: a visszalépésével Karácsony elárulta az ellenzéket
Hosszú Facebook-posztban elemezte Czeglédy Csaba az ellenzék számára katasztrofális kimenetelű választási eredményt.
Márki-Zay győzött Hódmezővásárhelyen
Márki-Zay győzött Hódmezővásárhelyen
A határon túli levélszavazatok, valamint a külképviseleteken leadott szavazatok összesítésével megszületett az egyéni választókerületek végeredménye, ami egy kis vigaszt jelenthet a vereséget elszenvedett Márki-Zay Péternek.
OECD: 31 éves csúcson az infláció
OECD: 31 éves csúcson az infláció
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban átlagosan 7,7 százalék volt az éves szintű fogyasztói áremelkedés februárban a januári 7,2 százalék után – írja az MTI.
Orbán: Ukrajna megtámadása agresszió
Orbán: Ukrajna megtámadása agresszió
A miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót tart három nappal a választások után.
Választások 2022: dr. Czeglédy Csaba köszönetet mondott
Választások 2022: dr. Czeglédy Csaba köszönetet mondott
Az ellenzéki összefogás jelöltje dr. Nemény András polgármesterrel és az Éljen Szombathely!-frakció tagjaival tartott sajtótájékoztatót hétfőn a városháza előtt. 
Megérkeztek az első külképviseleti urnák a választási bizottsághoz
Megérkeztek az első külképviseleti urnák a választási bizottsághoz
Az első urnák New Yorkból, Chicagóból, Washingtonból, Montrealból, Abu-Dzabiból és Szentpétervárról érkeztek meg.
Bárki is nyer, az gazdasági kényszerhelyzetben lesz
Bárki is nyer, az gazdasági kényszerhelyzetben lesz
Akár a Fidesz, akár a mai ellenzék kormányoz a következő években, nagyon szűk lesz a mozgástere, hiszen egy kifeszített helyzetben levő államháztartást örököl - írja Szőcs Gábor, a HOLD Alapkezelő Zrt. szenior portfóliókezelője.
Hann Endre: az ellenzéknek kedvezhet a délelőtti részvételi arány
Hann Endre: az ellenzéknek kedvezhet a délelőtti részvételi arány
Hann Endre, a Medián ügyvezetője szerint magas részvétel lesz, és lehet, hogy a Fidesz-fölény az ellenzéki szavazókat mozgósította, így szorosabb eredmény várható, mint amit a Medián utoljára mért.
Kivonult a Fidesz-frakció a közgyűlésről
Kivonult a Fidesz-frakció a közgyűlésről
Alig háromnegyed óra telt el a márciusi szombathelyi közgyűlésből, a 21 fős testület nyolcfős fideszes frakciója kivonult a teremből.
Egy meg nem nevezett alapítványnak adott 15 milliárdot a kormány
Egy meg nem nevezett alapítványnak adott 15 milliárdot a kormány
Újabb alapítványt tömött ki milliárdokkal a kormány, ezúttal 15 milliárd forintos költségvetési átcsoportosításról lehet olvasni a szerda este megjelent Magyar Közlönyben.
Voksolási infók: tessék választani!
Voksolási infók: tessék választani!
A korábbi 69 helyett 72 szavazókör működik majd április 3-án a megyeszékhelyen az országgyűlési választáson és népszavazáson. A Választási Iroda 8 jelöltnek és jelölő szervezetnek adott ki ajánlóíveket, ezeket mindannyian leadták határidőre. Egyikük nem tudta teljesíteni a minimálisan előírt 500 aláírást, esetében jogerős döntés született arról, hogy A Mi Pártunk – IMA jelöltjét nem veszi nyilvántartásba a választási bizottság. 
1700 körül az új napi fertőzöttek száma
1700 körül az új napi fertőzöttek száma
Vas megyében 45 fővel nőtt a koronavírusos betegek száma keddre.
Ferenc pápa: A háborút ki kell törölni az emberiség történetéből
Ferenc pápa: A háborút ki kell törölni az emberiség történetéből
Megint a fegyverek letételére szólított fel Ferenc pápa vasárnapi beszédében, számolt be az MTI. A háború nemcsak a jelent, hanem a társadalom jövőjét is elpusztítja a katolikus vezető szerint, akit 30 ezren hallgattak a vatikáni Szent Péter téren.
Orbán Viktor a Kossuth rádióban kezdte a napot
Orbán Viktor a Kossuth rádióban kezdte a napot
Többek között az orosz-ukrán válságról, a szankciókról, illetve az ukránok részéről érkező kritikákról beszélt a miniszterelnök.
Lengyel elnök: Orbán politikája nagyon sokba fog kerülni a magyaroknak
Lengyel elnök: Orbán politikája nagyon sokba fog kerülni a magyaroknak
Miután az amerikai elnök Joe Bidennel tárgyalt Varsóban a lengyel elnök, Andrzej Duda, interjút adott a lengyel tévének, ahol Orbán Viktor politikájáról is kérdezték.
4,7 millió embernek van munkája hazánkban
4,7 millió embernek van munkája hazánkban
Január és február után márciusban is kedvezőbben alakult a regisztrált álláskeresők száma, mint 2010 óta az azonos hónapokban bármikor. A mostani 251 ezer főnél tavaly márciusban ötvenkétezerrel, 2020 harmadik hónapjában pedig harmincezerrel voltak többen az álláskeresők – írja közleményében az ITM.
Választás 2022: már beérkezett 64 ezer levélszavazat
Választás 2022: már beérkezett 64 ezer levélszavazat
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombati adatai szerint már 64 ezer levélszavazatot leadtak a választópolgárok – ezeket a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok adhatják fel postán, a szavazatoknak a külképviseleti szavazás végéig kell megérkeznie a levélszavazatnak a külképviseletre.
Meghalt Taylor Hawkins, a Foo Fighters dobosa
Meghalt Taylor Hawkins, a Foo Fighters dobosa
Meghalt Taylor Hawkins, a Foo Fighters dobosa – jelentette be a zenekar a Twitteren, írja a Telex. Hawkins 50 éves volt.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Így juthat el hétfőtől InterCityvel Budapestre
A MÁV közzétette a Biatorbágy-Szárliget vasúti fővonal felújítása miatt hétfőtől (09.18.) október 26-ig érvényes vágányzári menetrendet. Spoiler: vonat, busz Kelenföldig. Ez a három hónaposra tervezett vágányzár első üteme.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Zsoldos Báró Zoltán: Én zenéből vagyok
Ha Szombathely és blues, akkor Zsoldos Zoltán, közismert (a fehér garbóról ráragadt) nevén: Báró. Ha Báró, akkor egy zseniális zenész szinte transzállapotban a színpadon, lázba hozva közönségét. Papíron nyugdíjas hegedű- és gitártanár, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, a Capella Savaria egykori tagja. Most, 75. születésnapjára Bartók termi koncerttel készül barátaival. Az egykori Kőszegi utcai srácot otthonában, a Kőszegi-hegység lábánál látogattuk meg.
Vármegyei I. osztály: gólgazdag mérkőzésen nyerte a dobogósok csatáját Vasváron a Haladás, a Szarvaskend és a Rábapaty is idegenben tudott nyerni
A Király SE és a Szentgotthárd egyaránt egygólos hazai sikernek örülhetett a pontvadászat 5. fordulójában.
Sírós-nevetős születésnap: 15 éves a Fekete István Állatvédő Egyesület
Egész napos kutyabulival ünnepelte a Fekete István Állatvédő Egyesület 15. születésnapját: a Történelmi Témaparkban tartott szombati esemény minden programja az egyesület támogatását szolgálta – hiszen az állatmenhely hétköznapjai nem mindig vidámak.
programajánló
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140   141-160   161-180   181-200   201-220   221-240 >>>