km/óra
  2025.05.13., kedd  •  Szervác, Imola napja
Többéves, előre kiszámítható béremelési programot ígér a kormány

Többéves, előre kiszámítható béremelési programot ígér a kormány

Többek között ebben a kérdésben is várják a véleményeket a most induló nemzeti konzultációban – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.

Hidvéghi Balázs a videóban emlékeztetett, hogy az új gazdaságpolitikáról szóló nemzeti konzultáció egyik fontos kérdése lesz a béremelési program.

Az elmúlt években jelentős béremelések történtek. A közszférában nagyot nőtt többek között az ápolók, az orvosok, a tanárok, az óvónők, a rendőrök, a tűzoltók és a katonák bére. A versenyszférában is folyamatos a bérnövekedés – sorolta az államtitkár. Kitért arra is, hogy a baloldal kormányzásához képest a minimálbér és a garantált bérminimum három és félszeresére nőtt, és az átlagbér is több mint megháromszorozódott.

Hidvéghi Balázs hangsúlyozta: itt nem szeretnének megállni, az a cél, hogy a gazdaság erősödése mellett a családok jövedelme tovább nőjön és egyre jobban megérje dolgozni.

A kormány azt gondolja, hogy új megállapodást kell kötni a munkáltatókkal és a munkavállalókkal egy többéves béremelési programról. Ez lehetővé teszi a minimálbér és a garantált bérminimum, valamint ezek hatásaként az átlagbér gyors emelését – fejtette ki.

El akarunk jutni oda, hogy elérjük a 400 ezer forintos minimálbért és az 1 millió forintos átlagbért – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy a nemzeti konzultációban hamarosan mindenki elmondhatja a véleményét erről a kérdésről is.

Fotó: Pixabay

kapcsolódó cikkek
Munkáshitel, jelentős minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés – 2025-ös terveket lengetett be Gulyás Gergely a kormányinfón
Munkáshitel, jelentős minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés – 2025-ös terveket lengetett be Gulyás Gergely a kormányinfón
A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a kormány legkésőbb jövő év január 1-jétől munkáshitelt vezet be; a kedvezményes kölcsönt azok vehetik majd igénybe, akik már 17-18 éves koruktól dolgoznak, és nem jogosultak a diákhitelre. De beszélt arról is, hogy a kormány célja, hogy jövőre jelentős minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés valósulhasson meg Magyarországon.
Orbán Viktor: két-három éven belül el akarjuk érni az ezereurós minimálbért
Orbán Viktor: két-három éven belül el akarjuk érni az ezereurós minimálbért
A kormányülésen szó volt arról, hogy két-három éven belül hogyan lehet elérni az ezereurós minimálbért, és a mintegy hatszázezer forintos átlagbér egymillió forintra emelését – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
970 euróra emeli a minimálbért januártól a kormány, Horvátországban
970 euróra emeli a minimálbért januártól a kormány, Horvátországban
Horvátországban 2025. január 1-jétől a minimálbér 130 euróval bruttó 970 euróra (közel 390 ezer forint), az átlagbér pedig a kormány mandátumának végéig, 2028-ig 1600 euróra (640 ezer forint) nő, mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden.
Elérhető az ezer eurós minimálbér és az 1 millió forintos átlagkereset - Nagy Márton szerint
Elérhető az ezer eurós minimálbér és az 1 millió forintos átlagkereset - Nagy Márton szerint
Nagy Márton szerint elérhető az ezer eurós minimálbér és az 1 millió forintos átlagkereset, a nemzetgazdasági miniszter kedden egyeztetett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tagjaival, mindazon munkáltatói és munkaadói szervezetek képviselőivel, amelyek részt vesznek a minimálbér meghatározásában - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Egy vezető közgazdász szerint reálisnak tűnik, hogy elérjük a következő években az 1000 eurós minimálbért
Egy vezető közgazdász szerint reálisnak tűnik, hogy elérjük a következő években az 1000 eurós minimálbért
A következő években a minimálbér elérheti a 400 ezer forintot, a jelenlegi euró árfolyammal számolva akár át is lépheti az 1000 eurót, így az akörüli minimálbér teljesen reálisnak tűnik – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza pénteken az M1 aktuális csatornán.

Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Történelem érettségi 2025: hidegháború, Rákosi-korszak, Hunyadi Mátyás
A 2025-ös középszintű történelemérettségi első részében a Tanácsköztársaságról, Hunyadi Mátyásról, a hidegháborúról, a Rákosi-korszakról, az ókori római és görög építészetről és az iszlám vallásról is kaptak kérdéseket a diákok.
Érettségi 2025: megkezdődtek a német nyelv írásbeli vizsgák
Megkezdődtek a német nyelv írásbeli érettségi vizsgák pénteken 9 órától – közölte az Oktatási Hivatal (OH) délelőtt az MTI-vel.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Pápaválasztás 2025: vége az első szavazásnak, fekete füst szállt fel a Vatikánban
Meglehetősen hosszú volt az első szavazás, 3 órán át tartott, ennek egyik oka, hogy még soha nem szavaztak ilyen sokan konklávén: jelenleg 133 a pápaválasztó és pápává választható bíborosok száma. Ahhoz, hogy valakit pápává válasszanak, a szavazatok kétharmadát kell megszerezni.
legfrissebbek
Romániai elnökválasztás: fizetett posztban népszerűsíti Orbán Viktor támogató szavait a szélsőségesen magyarellenes jelölt
Orbán Viktor tihanyi egyetértő mondatait használja kampányában a szélsőségesen magyarellenes, oroszbarát George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, számol be róla az Átlátszó. A magyar miniszterelnök elvbarátja elleni szavazásra szólítottak fel az erdélyi magyar történelmi egyházak és a romániai magyar párt, az RMDSZ képviselői is.
Máhr Vi: a Virtuózokban szerepelt a bolyais diák
A Virtuózok című országos komolyzenei tehetségkutató legutóbbi adásában egy bolyais tanuló, Máhr Vi is bemutatkozott. A fiatal zongorista nemcsak iskolai közösségét nyűgözte le eddigi teljesítményével, hanem a nemzetközi versenyeken is figyelemre méltó eredményeket ért el.
Új KRESZ készül, középpontjában a közlekedésbiztonság áll
Készülőben van egy, a kerékpárosok számára is számos újítást tartalmazó új KRESZ, amelynek középpontjában a közlekedésbiztonság áll - közölte Bói Loránd helyettes államtitkár a Bringázz a munkába! program keretében megrendezett Bringás reggeli V. kerületi, Kossuth téri helyszínén.
A férfi súlyemelőknél 98 helyett 94 kilogrammos lesz az új súlycsoport
A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) június elsejétől új súlycsoportokat léptet életbe, de ezek közül egy kategóriát máris módosított.
Magyar-kínai gazdasági fórum Szombathelyen: hogyan kössünk üzletet?
A Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (VMKIK), a ChinaCham Hungary Magyar-Kínai Gazdasági Kamara és a CECZ Közép-európai Kft. együttműködésében Magyar-Kínai Gazdasági Fórumot rendeztek a szombathelyi Király Sportlétesítményben. Az eseményen, melyen Bokányi Adrienn, Szombathely önkormányzatának tanácsnoka is részt vett, a kínai piacra lépés lehetőségei mellett az üzleti kultúrák közötti különbségek áthidalása és a két ország gazdasági kapcsolatainak jövője került terítékre, de még a 2010-es évek egyik meghiúsult helyi nagy projektjéről, a Vát-porpáci repülőtérről is szó esett.