km/óra
  2021.10.28., csütörtök  •  Simon, Szimonetta napja

koronavirus_járvány_2021_horvátország

Augusztus közepéig merik tervezni a horvát szezont
Augusztus közepéig merik tervezni a horvát szezont
Új járványügyi intézkedések lépnek életbe július 1-jétől Horvátországban, az európai védettségi igazolással rendelkezők korlátozások nélkül vehetnek részt rendezvényeken – közölte Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetője.
Még könnyebb lett az utazás Horvátországba
Még könnyebb lett az utazás Horvátországba
A Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviselete sajtótájékoztatót tartott szerdán, amelyen ismertették az aktuális horvátországi intézkedéseket, a határátlépés feltételeit, a Safe Stay in Croatia projektet és az eddigi turisztikai eredményeket.
Már Horvátországban is jelen van a fertőzőbb delta variáns
Már Horvátországban is jelen van a fertőzőbb delta variáns
Szlovénia után Horvátország is bejelentette, hogy az országban jelen van az először Indiában azonosított, a korábbiaknál fertőzőbb delta variáns.
Horvátországba szabadon léphetnek be a zöld jelzésű országokból érkezők
Horvátországba szabadon léphetnek be a "zöld jelzésű" országokból érkezők
Korlátozások nélkül utazhatnak be Horvátországba mindazok, akik az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) besorolása szerinti "zöld jelzésű" országok állampolgárai - olvasható a horvát kormány koronavírus-járvánnyal foglakozó hivatalos honlapján (koronavirus.hr), így a Magyarországról érkezők is védettségi igazolás felmutatása nélkül léphetik át a határt.
Szlovéniában hivatalosan véget ért a járványhelyzet, de a korlátozások maradnak
Szlovéniában hivatalosan véget ért a járványhelyzet, de a korlátozások maradnak
Szlovéniában hivatalosan véget ért a járványhelyzet, de amíg a kormány nem dönt a jelenleg is érvényben lévő korlátozások enyhítésről, azok továbbra is fennmaradnak - közölte kedden Franc Vindisar, az egészségügyi minisztérium államtitkára.
Horvátországban tovább enyhítettek a határátlépésen
Horvátországban tovább enyhítettek a határátlépésen
Horvátország tovább enyhített a határátlépésen, azok, akik a schengeni országokból érkeznek, a koronavírus elleni oltás második adagjának felvétele után azonnal átléphetik a határt, korábban erre 14 napot kellett várni - jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetője a testület pénteki sajtótájékoztatóján.
Szlovéniában meghosszabbították a járványügyi intézkedéseket
Szlovéniában meghosszabbították a járványügyi intézkedéseket
Annak ellenére, hogy a szlovén kormány által felállított ütemterv szerint az úgynevezett "zöld szakaszba" lépett az ország, Ljubljana további egy héttel meghosszabbította a járványügyi intézkedéseket, amelyeket a reprodukciós ráta emelkedésével indokolt - írta a helyi sajtó csütörtökön.
Horvátországba már egy oltással is be lehet utazni szerdától
Horvátországba már egy oltással is be lehet utazni szerdától
Szerdától már a koronavírus elleni egy oltással is be lehet utazni Horvátországba - jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter a kabinet szerdai ülésén.
Horvátországban a 12-15 évesek is igényelhetik az oltást
Horvátországban a 12-15 évesek is igényelhetik az oltást
Horvátországban szombattól a 12-15 évesek is igényelhetik a koronavírus elleni oltást, amire eddig csak 16 éves kortól volt lehetőség - közölte Tatjana Nemeth Blazic, a horvát közegészségügyi intézet (HZZJ) munkatársa az N1 horvát hírcsatornának adott interjújában szombaton.
Szlovéniában meghosszabbították a járványügyi intézkedéseket
Szlovéniában meghosszabbították a járványügyi intézkedéseket
Szlovéniában további egy héttel meghosszabbították a jelenleg is érvényben lévő járványügyi intézkedéséket, annak ellenére, hogy a kormány által felállított ütemterv szerint teljesültek a feltételek az újabb nyitásra - közölte a helyi sajtó csütörtökön.
Horvátországban további enyhítésekről döntöttek
Horvátországban további enyhítésekről döntöttek
Péntektől további enyhítések lépnek életbe Horvátországban, a korábbi 25 fő helyett száz főig lehet nyilvános rendezvényeket és összejöveteleket tartani, zárt térben engedélyezik a sportolást, valamint az éttermek számára a beltéri kiszolgálást, és a határátlépésen is könnyítenek a kiskorúak számára - jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetője a testület szerdai sajtótájékoztatóján.
Szlovéniában a vakcinahiány miatt ismét akadozik az oltás
Szlovéniában a vakcinahiány miatt ismét akadozik az oltás
Vakcinahiány miatt ismét akadozik a koronavírus elleni oltás Szlovéniában - számolt be róla a helyi sajtó kedden.
Még június előtt enyhít Horvátország
Még június előtt enyhít Horvátország
Engedélyezik száz főig a rendezvényeket és kinyithatnak az éttermek belső helyiségei is.
Szlovéniában tovább enyhítenek a korlátozásokon
Szlovéniában tovább enyhítenek a korlátozásokon
Szlovéniában tovább enyhítenek a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére bevezetett korlátozásokon: újraindulhat a konferenciaipar, és nem szabják meg az összejöveteleken részt vevők létszámának felső határát - közölte a helyi sajtó pénteken.
Horvátországban enyhítések jöhetnek június 1-jétől
Horvátországban enyhítések jöhetnek június 1-jétől
Horvátországban két hét múlva, kedvező esetben enyhíthetnek a korlátozásokon, és engedélyezhetik az éttermek, valamint a kávézók számára a beltéri kiszolgálást, kinyithatnak a klubok, lehet esküvőket és koncerteket szervezni olyan vendégek számára, akik rendelkeznek digitális zöldigazolvánnyal - írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.
Horvátország: próbalakodalmat tartanak 120 fő részvételével
Horvátország: próbalakodalmat tartanak 120 fő részvételével
Horvátország szombattól május 31-ig meghosszabbította az érvényben lévő országos járványügyi intézkedéseket - derült ki a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján. A vendéglátósok arra számítottak, hogy néhány megyében, ahol azt a járványhelyzet megengedi, engedélyezni fogják a beltéri kiszolgálást.
Szlovéniában enyhítenek a korlátozásokon
Szlovéniában enyhítenek a korlátozásokon
Szlovéniában tovább enyhítenek a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon: a középiskolák és az egyetemek teljesen jelenléti oktatásra állnak át, megemelik a rendezvényeken résztvevők maximálisan megengedett létszámát és meghosszabbítják a vendéglátóhelyek nyitvatartási idejét - derült ki a válságkabinet csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Szlovéniában már júniustól visszatérhet az élet a normális kerékvágásba
Szlovéniában már júniustól visszatérhet az élet a normális kerékvágásba
Szlovéniában a reprodukciós ráta 0,83-ra csökkent, amennyiben ez így folytatódik, az országban már júniusban visszatérhet az élet a normális kerékvágásba - közölte szerdán a ljbuljanai Jozef Stefan Kutatóintézet, amely a kormány számára készít előrejelzéseket a járványhelyzet alakulásáról.
Szlovéniában hétfőtől kinyithatnak a vendéglátóhelyek belső helyiségei
Szlovéniában hétfőtől kinyithatnak a vendéglátóhelyek belső helyiségei
Szlovéniában hétfőtől az egész ország területén kinyithatnak a vendéglátóhelyek belső helyiségei - közölte a helyi sajtó szombaton, a kormány legújabb rendeletére hivatkozva.
Horvátországban csökkent a fertőzöttek száma
Horvátországban csökkent a fertőzöttek száma
Horvátországban több mint húsz százalékkal csökkent a fertőzöttek száma a múlt héthez képest, és közel 800 ezren kapták meg valamely oltóanyag legalább első adagját - derült ki a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján.
1-20   21-40   41-60   61-80   81-100   101-120   121-140