km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Augusztus közepéig merik tervezni a horvát szezont

Augusztus közepéig merik tervezni a horvát szezont

Új járványügyi intézkedések lépnek életbe július 1-jétől Horvátországban, az európai védettségi igazolással rendelkezők korlátozások nélkül vehetnek részt rendezvényeken – közölte Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetője.

 

Mindazonáltal továbbra is száz főben határozzák meg a résztvevők felső létszámhatárát azokon a nyilvános rendezvényeken, illetve harminc főben azokon a magánrendezvényeken, amelyeket nem kötnek védettségi igazoláshoz.

 

A kávéházakban továbbra sem engedélyezik a beltéri kiszolgálást, és csak ülő vendégeket szolgálhatnak ki. Kinyithatnak ugyanakkor a diszkók és éjszakai bárok, de csak nyílt térben és védettségi igazolással fogadhatják a vendégeket.

 

Nem törölték el a maszk viselését sem zárt térben, amely egyes esetekben nyílt térben is kötelező. Ilyenek a vásárok, gazdasági és turisztikai rendezvények, ahol értékesítenek, kiállítanak vagy bemutatnak termékeket.

 

Alemka Markotic járványügyi szakember, a válságstáb tagja a horvát közszolgálati televíziónak azt mondta: az alacsony átoltottság miatt nem kizárt, hogy szembe kell nézni egy újabb, negyedik hullámmal, amely a tavalyi évhez hasonlóan, már augusztus 15-én a turisztikai idény végét jelentheti. A delta-variáns sokkal gyorsabban terjed, mint az alfa-variáns, és egy-két hónapon belül meghatározóvá válhat Európában.

 

Zágráb terve az volt, hogy június végéig legalább egy vakcinával beoltják a lakosság felét. Az oltási kampány mégis megakadt, annak ellenére, hogy már mindenki számára elérhetővé vált a vakcina.

 

A valamivel több mint négymilliós Horvátországban eddig 1 488 707-en kaptak védőoltást, közülük 1 084 774-en már a második adagot is. Ez a felnőtt lakosság 44, illetve 32 százaléka. Az elmúlt 24 órában 136 új fertőzöttet azonosítottak, amivel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírussal megfertőződöttek száma meghaladta a 359 ezret. A vírus okozta betegség szövődményeinek következtében egyetlen beteg halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 8206-ra emelkedett. Kórházban jelenleg 159 beteget ápolnak, közülük 12-en vannak lélegeztetőgépen.

 

Forrás: MTI

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat