baleset_Vas_megye_2022

Öten sérültek meg a vasi utakon az elmúlt 24 órában
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányságra a 2022. november 22-én 5 óra és 2022. november 23-án 5 óra közötti időben egy súlyos és egy könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaik kilenc, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén is intézkedtek, közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.
Három súlyos sérült az M80-ason, Körmendnél - álló kocsisorba hajtott egy Opel
Útkarbantartási munkálatok miatt volt félpályás útlezárás az M80-as autóúton, emiatt jelzőőr állította meg a 86-os főút felé tartó forgalmat. Egy személyautó vezetője a sebességkorlátozó táblákat figyelmen kívül hagyva érkezett a megállított gépjárművekhez, írja a 112press.hu.
Négy sérült Nárainál - árokban fekvő bicikli miatt megálló Suzukiba hajtott egy Citroen
Az elöl haladó autó vezetője egy árokban fekvő bicikli miatt állt meg, mert azt hitte, hogy valakinek segítségre van szüksége. A mögötte érkező jármű vezetője is a biciklit nézte, csak ő nem állt meg. A mentők négy embert szállítottak kórházba, írja a 112press.hu.
Két szarvasra rádudált a sofőr, a harmadik totálkárosra törte a Toyotát Molnaszecsőd közelében
Az autó vezetője dudálással próbálta figyelmeztetni a 8-as főúton álló állatokat arra, hogy érkezik. Sikerült is megugrasztania a vadakat, de egy harmadik, addig nem látott társuk követte őket és pont a gépkocsi elé ugrott, írja a 112press.hu.

Futóbiciklis kislányt sodort el egy Volkswagen Csörötneken, ittas kerékpáros ütközött biciklis lánnyal Körmenden
Súlyosan megsérült egy kislány Csörötneken, akit babakocsit toló édesanyja mellett sodort el egy személyautó. Csaknem egyidőben Körmenden egy ittas kerékpáros ütközött egy 16 éves biciklis lánnyal egy kerékpárúton.

Ittas sofőr előzött kamiont a kanyarban Kisrádócnál – Mercedes ütközött Ford kisbusszal
Hárman megsérültek abban a közlekedési balesetben, ami a 86-os főúton történt Kisrádóc közelében. Az eddigi adatok alapján egy osztrák rendszámú Mercedes ittas sofőrje kamion előzésébe kezdett egy kanyargós szakaszon.
Olajat folyatott a 86-osra egy baleset után, majd kerékcserét követően távozott volna az ittas sofőr
Egy pályaelhagyásos balesetet követően 55 méteren folyt olaj egy Fiatból a 86-os főútra, Balogunyom közelében. A később ittasnak bizonyult sofőr éppen kereket cserélt az autón, amikor rendőrök érkeztek a ködben az út szélén álló autóhoz, írja a 112press.hu.