km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Öten sérültek meg a vasi utakon az elmúlt 24 órában

Öten sérültek meg a vasi utakon az elmúlt 24 órában

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányságra a 2022. november 22-én 5 óra és 2022. november 23-án 5 óra közötti időben egy súlyos és egy könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaik kilenc, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén is intézkedtek, közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

Egy kámi lakos személyautóval közlekedett a 87-es számú főúton Rum felől Kám irányába. Haladása során a főút 1-es kilométerszelvényében elvesztette uralmát járműve felett, áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol érintőlegesen összeütközött egy vele szemben közlekedő gépkocsival. Az ütközés következtében mindkét gépkocsi a vízelvezető árokban állt meg. A balesetben három személy könnyű, egy súlyos sérüléseket szenvedett. A Szombathelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.


Könnyű sérüléssel járó balesetnél helyszíneltek a rendőrök 2022. november 22-én, Sárváron a Sársziget utcában. Egy porpáci fiatal motorkerékpárral közlekedett az Árpád utca felől a Soproni utca irányába, amikor későn észlelte a gyalogátkelőhelyen áthaladó gyalogost és elütötte. A baleset körülményeit a Sárvári Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.