km/óra
  2024.10.08., kedd  •  Koppány napja
Zárt térben kötelezővé tették a maszk viselését a szerb fővárosban

Zárt térben kötelezővé tették a maszk viselését a szerb fővárosban

A fertőzöttek számának jelentős növekedése miatt a járványgócokban korlátozó intézkedéseket vezettek be Szerbiában, Belgrádban például kötelezővé tették a maszk viselését zárt térben, valamint a tömegközlekedési eszközökön.

 

Szerbiában hétfőről keddre 242-vel 14 288-ra emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Hétfőn négy újabb halálos áldozata volt a betegségnek, így a halottak száma 274-re emelkedett. Koszovóban egy nap alatt 2677-ről 2799-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában egy halálos áldozata volt a Covid-19 betegségnek, ezzel 50-re nőtt a halottak száma. A miniszterelnök ismét arra figyelmeztetett, hogy ha nem csökken a fertőzöttek száma, akkor a járványgócokat vesztegzár alá helyezhetik, az ország ugyanis nem engedheti meg magának, hogy a koronavírus-járvány második hulláma is olyan súlyos csapást mérjen a gazdaságra, mint az első, ezért most azokra a helyekre kell odafigyelni, ahol sok a fertőzött.
    

Észak-Macedóniában keddre 6080-ról 6209-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Egy nap alatt 12-en haltak bele a Covid-19 betegség szövődményeibe, és ezzel 298-ra nőtt a halálos áldozatok száma. Az egészségügyi miniszter szerint azok a fertőzöttek, akiknek csak enyhe tünetei vannak, otthon is lábadozhatnak, ám amint súlyosbodnak a tünetek, be kell feküdniük a kórházba. Elmondta, a legtöbb haláleset azért történt, mert a betegek későn jelentkeztek panaszaikkal az orvosnál.
    

Montenegróban az utóbbi 24 órában 481-ről 501-re nőtt a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. Vasárnap óta nem volt halálos áldozata a betegségnek, így a halottak száma 11. Járványügyi szakemberek szerint azért ugrott meg jelentősen a fertőzöttek száma az utóbbi hetekben, mert Montenegró megnyitotta határait a turisták előtt, és újra engedélyezte a vendéglátóhelyek működését.
    

Bosznia-Hercegovinában egy nap alatt 4203-ról 4360-ra emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. A Covid-19 betegségbe hétfőn hatan haltak bele, az áldozatok száma összesen 184. (MTI)

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Fekete pont: bukott (iskola) rendszer
Tétlenül szemléljük, ahogyan az iskolarendszer szétmállik. Generációk sora méltatlan körülmények között cseperedik. Az eredendő tisztaságot, őszinteséget, kíváncsiságot felőrli a képmutatás, a hazugság, a kollaboráció. Erről szól a Fekete pont című új magyar film.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
A Miss Universe Hungary 2024 győztese, dr. Kenéz Nóra a céljairól, Szombathelyről és a szép lányok gimijéről
Szeret hazajárni Szombathelyre, szép emlékei vannak a Bolyairól, nem az influenszerkedést, hanem a tanulást ajánlja a fiatalabb generációnak, és szerinte a nőket megszépíti az intelligencia. Dr. Kenéz Nóra gyógyszerésszel, Magyarország idei szépségkirálynőjével beszélgettünk, aki már javában készül a mexikói világdöntőre, ahol méltóképpen képviselné az országot.
legfrissebbek
Rágcsálóirtás folyik a parkokban, lakótelepeken és patakpartokon városszerte
Átfogó rágcsálóirtás kezdődött szeptember 30-án Szombathelyen.
Csatlakozott a PASCH közösséghez a Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum: ebben a tanévben kerül sor az első DSD nyelvvizsgákra
2024. október 8. napjától a Vas Vármegyei SZC Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum hivatalosan is a PASCH (Schulen: Partner der Zukunft) közösség tagja lett: az ünnepélyes aláírásra az iskola aulájában került sor.
Évfordulós ünnepség a segítés jegyében
Tízéves a Soroptimist International Club Szombathely, a hagyományokhoz híven gyertyát gyújtottak a születésnapi rendezvényükön szombaton a Pannónia étteremben. A Soroptimist International Club Szombathely – Colonia Savaria Egyesület tagjai küzdenek a nők és lányok jogaiért, életük jobbá tételéért.
Lezárult a 2024-es központi szúnyoggyérítés
Lezárult a 2024-es központi szúnyoggyérítés - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Letették az esküt a Vas Vármegyei Közgyűlés tagjai
Megtartotta alakuló ülését a Vas Vármegyei Közgyűlés. A 15 tagú testület elnökévé ismét Majthényi Lászlót választották, aki harmadik ciklusát kezdi. Munkáját Kondora Bálint és Marton Ferenc alelnökként segíti, és ezúttal társadalmi alelnököt is választottak Melega Miklós személyében. A képviselők és az elnökség megbízatása 2029 októberéig tart.