km/óra
  2023.09.23., szombat  •  Tekla napja
WSSZ: öt színész távozik, három érkezik

WSSZ: öt színész távozik, három érkezik

Jordán Tamás, teátrumalapító direktor, a nemzet színésze, valamint Alberti Zsófi, Dunai Júlia, Hajmási Dávid és Lábodi Ádám távozik a Weöres Sándor Színház társulatától. Dénes Emőke, Gyulai-Zékány István, Némedi Árpád érkezik a csapatba, jelentette be csütörtök délelőtt évadzáró társulati ülésen Szabó Tibor igazgató. Két végzős színinövendék, Mari Dorottya és Simon László Márk tölti itt a gyakorlatát.

 

A korábbi évad előadásait (Ádám almái, Pogánytánc) online térben pótolta a WSSZ, megpróbáltak új platformokon is megjelenni; az első stream (videómegosztós) produkciójuk a Kis hölgy a Maximból volt. E-színházuk: A Grönholm módszer című produkció volt, szép sikerrel. Igyekeztek tudatni a nézőkkel, hogy élnek, dolgoznak, beszélt minderről is Szabó Tibor. „A veszélyhelyzet alatt fegyelmezett munkával az előadások elkészültek, munkabemutatókat tartottunk. A nyitás után két héten belül három bemutatónk volt, s bő két hónap alatt, feszített tempóban, pótolni tudtuk-tudjuk a bérletes előadásokat. Ez kicsit a bevételkiesést is enyhítette, merthogy volt némi jegybevételünk. Július 21-25-ig sikeres drámatábort tartottunk.” 


Megkezdték a jövő évad néhány produkciójának előkészítő munkáját is. Kettőnek már meg is volt a munkabemutatója: Visky András Pornó-jának, Csonka Szilviával, s Lipták Ildikó Az ajándékának. Más előadások tervelfogadása, olvasópróbája, tréningje is zajlott/zajlik. 


A közönségszolgálati iroda augusztus 2-én nyílik a Király utcában. Augusztus 7-től részt vesz a WSSZ is a város Érezd Szombathelyt! című programsorozatában: Kelemen Zoltán 8-án, a Mágikus Mintha együttes 27-én lép fel. 


Az évadkezdés után, szeptember 5-én A dzsungel könyve dalait szólaltatják meg a Savaria Múzeumban, az akkor nyíló vadászati kiállításon. Szeptember 11-én 15-18 óráig a Főteret átnevezik Weöres TÉR-ré, ahol nagy WSSZ-roadshow-t tartanak. „Mert kell a közönség!” mottóval. Még aznap este (tehát szeptember 11-én) felolvasó színházi bemutatót tartanak a Püspöki Palota látogatóközpontjának dísztermében, Kovács Dániel Gábor Az ígéret földje című művéből Kelemen Zoltán rendezésében, tudtuk meg Szabó Tibor direktortól. 

 
Két ifjú WSSZ-művészt jelölnek/javasolnak Prima primissima junior díjra: Nagy-Bakonyi Boglárkát és Major Eriket. 

 

Szenkovits Péter 
 

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Így juthat el hétfőtől InterCityvel Budapestre
A MÁV közzétette a Biatorbágy-Szárliget vasúti fővonal felújítása miatt hétfőtől (09.18.) október 26-ig érvényes vágányzári menetrendet. Spoiler: vonat, busz Kelenföldig. Ez a három hónaposra tervezett vágányzár első üteme.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Zsoldos Báró Zoltán: Én zenéből vagyok
Ha Szombathely és blues, akkor Zsoldos Zoltán, közismert (a fehér garbóról ráragadt) nevén: Báró. Ha Báró, akkor egy zseniális zenész szinte transzállapotban a színpadon, lázba hozva közönségét. Papíron nyugdíjas hegedű- és gitártanár, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, a Capella Savaria egykori tagja. Most, 75. születésnapjára Bartók termi koncerttel készül barátaival. Az egykori Kőszegi utcai srácot otthonában, a Kőszegi-hegység lábánál látogattuk meg.
Vármegyei I. osztály: gólgazdag mérkőzésen nyerte a dobogósok csatáját Vasváron a Haladás, a Szarvaskend és a Rábapaty is idegenben tudott nyerni
A Király SE és a Szentgotthárd egyaránt egygólos hazai sikernek örülhetett a pontvadászat 5. fordulójában.
Sírós-nevetős születésnap: 15 éves a Fekete István Állatvédő Egyesület
Egész napos kutyabulival ünnepelte a Fekete István Állatvédő Egyesület 15. születésnapját: a Történelmi Témaparkban tartott szombati esemény minden programja az egyesület támogatását szolgálta – hiszen az állatmenhely hétköznapjai nem mindig vidámak.
legfrissebbek
XIV. Horváth Zoltán Emléktorna: magabiztos, húszpontos győzelemmel jutott döntőbe a Falco
A házigazda szombathelyiek 101-81-re verték a horvát Zabok gárdáját, a fináléban pedig az Eisenstadtot legyőző Sencur együttesével találkoznak.
Koncert lesz a református templomban
A Reformáció ünnepe alkalmából már huszadik éve rendeznek jótékonysági koncertet október végén. Idén a Szekeres Tamás - 25 év az Omegában című, klasszikus elemekkel ötvözött, nagyrészt Omega-dalokból álló koncertnek ad otthont a Szombathelyi Református Templom – hangzott el az október 28-ai eseményt beharangozó sajtótájékoztatón csütörtökön.
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Speciális Nézőpont - Fogyatékkal élő alkotók filmjeit vetítették a könyvtárban
Hetedik alkalommal rendezte meg a Speciális Nézőpont című esélyegyenlőségi filmes találkozót a Speciális Mozgókép Egyesület és a Berzsenyi Dániel Könyvtár.
Folytatná sorozatát az SZKKA
A PC Trade Szeged NKE érkezik szombaton a Rohonci úti sportcsarnokba. A találkozó esélyese a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia (SZKKA) alakulata, amely eddig mindhárom bajnokiját megnyerte.