km/óra
  2021.09.21., kedd  •  Máté, Mirella napja
WHO: nagyon messze még a pandémia legyőzése

WHO: nagyon messze még a pandémia legyőzése

Világszerte sorozatban kilencedik hete nő a fertőzöttek száma, ez pedig azt jelenti, hogy nagyon messze van még a világjárvány leküzdése – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elnöke a világjárvány helyzetéről tartott sajtótájékoztatón. 

A WHO-elnök régóta hangsúlyozza, hogy a világjárvány visszaszorításához globális összefogásra és nemzetközi szolidaritásra van szükség. Kiemelte, ez azóta is csak kis mértékben valósult meg, és részben ez az oka annak, hogy globális szempontból nézve még mindig nem kerültünk közelebb a pandémia megfékezéséhez.

Elég csak azt megemlíteni, hogy Indiában szombaton 400 ezer új fertőzöttet regisztráltak, ráadásul az országban sok ember amiatt hal meg, hogy nem jutnak elég oxigénhez a kórházi kezelés ideje alatt. Indián kívül Brazíliában is kritikus a helyzet már több hónapja, valamint Törökországban és Iránban is egyre gyorsabb ütemben terjed a járvány, 

Az Index összefoglalója szerint ez pedig azt eredményezi, hogy miközben a fejlett országokban már helyenként kezd visszatérni élet a normális kerékvágásba, aközben világszerte még mindig nagyon magas a fertőzöttek száma.

kapcsolódó cikkek
Romániában is megjelent az egyik indiai vírusmutáns
Romániában is megjelent az egyik indiai vírusmutáns
Romániában is megjelent a koronavírus egyik indiai mutánsa, amely viszont nem azonos az Indiában jelenleg súlyos járványhelyzetet okozó vírusvariánssal - közölte csütörtökön a bukaresti egészségügyi minisztérium.
Orbán: az 5 millió beoltott a következő cél
Orbán: az 5 millió beoltott a következő cél
A következő időszak célja nem kevesebb, mint az ötmillió beoltott magyar ember - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Facebookon közzétett videóüzenetben.
Megyénkben 61, országosan 1593 új fertőzött vasárnapra
Megyénkben 61, országosan 1593 új fertőzött vasárnapra
101 koronavírusos beteg hunyt el.
címkék

Savaria Fórum 30. évfolyam 33. szám - 2021.09.17.
Savaria Fórum 30. évfolyam 33. szám - 2021.09.17.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Lecsapnak az oladi autórongálókra
A rendőrség, a közterület-felügyelet és a polgárőrök már a kezükbe vették az oladi városrészen elterjedt autórongálások ügyének megoldását.
Dr. Vincze Magdolna szombathelyi gyermekorvos szerint: "Ritka, hogy ilyen sokan betegednek meg"
Jellemzően 4-8 gyerek hiányzik most az óvodás csoportokból és az iskolai osztályokból felsőlégúti megbetegedések miatt Szombathelyen.
Január elsejéig hosszabbítanák meg a veszélyhelyzetet
A kormány a delta-mutáns terjedése miatt tesz a hosszabbításra javaslatot a parlamentnek.
122 osztály került karanténba Bécsben a tanév első hetében
A 2021/22-es tanév első hetében 270 tanuló és 39 pedagógus koronavírus-tesztje lett pozitív Bécs iskoláiban. Így 122 intézményben került legalább egy osztály karanténba. Christoph Wiederkehr oktatási tanáncsnok szerint minden a várakozások szerint alakul, olvasható az orf.at-n.
Ausztriában emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházban ápoltak száma
Ausztriában a napi új koronavírusos megbetegedések számának emelkedése - késleltetve ugyan, de - magával hozta a kórházban ápoltak és az intenzív kezelésre szorulók számának növekedését is - derül ki az egészségügyi hatóságok legfrissebb, hétfőn nyilvánosságra hozott adataiból.
legfrissebbek
NKK: növekszik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja
Lassan, de továbbra is növekszik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a legfrissebb adatokat ismertetve hétfőn a honlapján.
Gól a Lövölde térről a mennyei megyeiben: kezdőrúgásból talált be a bucsui játékos
A második félidő elején elvégzett kezdőrúgásból talált be a hazai kapuba Podani Gábor, a vendégek játékosa a Balogunyom-Bucsu (4-2) megyei III. osztályú meccsen.
Futsal: remek mérkőzésen vette el a DEAC veretlenségét a Haladás
A rendkívül kiélezett, sok fordulatot hozó találkozón a szombathelyiek hátrányból tudtak fordítani, a győztes találatot Henrique szerezte.
Elegük lett a montenegrói vendéglátósoknak
Tiltakoznak a montenegrói cégtulajdonosok, mert a kormány bevezette, hogy a vendéglátóhelyek mellett a plázákba lépéskor is oltási igazolást kell felmutatni – adta hírül az MTI.
Húsz fok alatt marad a keddi hőmérséklet
A közepesen és erősen felhős időszakok között rövidebb napos időszakok lesznek a jellemzőek.