km/óra
  2020.11.27., péntek  •  Virgil napja
Vérplazma adására kérik azokat, akik meggyógyultak

Vérplazma adására kérik azokat, akik meggyógyultak

Vérplazma adására kéri a koronavírus-fertőzésen átesett, gyógyult betegeket a szakemberek. Keddi sajtótájékoztatójukon bejelentették, hogy mostantól a koronavirusplazma.hu címen is várják donorjelöltek jelentkezését.

 

Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) szakmai főigazgató-helyettese ismertette: egy donortól levett plazmából három vérkészítményt állítanak elő, ez a jelenlegi protokoll alapján egy beteg terápiás dózisát jelenti.


Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet főigazgatója arról beszélt, hogy a koronavirusplazma.hu oldalon tájékoztatnak a lehetőségről és jelentkezni is lehet ott.


Ott volt az eseményen Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója is, aki már meggyógyult a koronavírus-megbetegedéséből, és kedden adott vérplazmát. Azt monda: orvosként lehetősége volt az elmúlt években segíteni a betegeken, ez most egy másfajta segítség.


Vályi-Nagy István felidézte: a koronavírus kezelésére nincsenek speciális gyógyszerek, ezért vezették be ezt a passzív immunizációs eljárást, amelyben meggyógyult emberek vérplazmáját használják fel a betegek gyógyítására. Hozzátette: kedden az országos tisztifőorvos levélben fordult azokhoz, akik potenciális donorok lehetnek ebben a kísérleti terápiában.


Jelenleg egy - más, súlyos betegségben is szenvedő - beteget kezelnek plazmaterápiával. Egy hete van az intenzív osztályon, pénteken, szombaton és vasárnap kapta meg három részletben a kezelést. Az állapotáról azt mondta: ígéretesnek tartják nála ezt a kezelést.


Egy másik betegcsoportnál gyógyszeres terápiát alkalmaznak az úgynevezett citokinvihar megelőzésére és kezelésére. A betegség egy szakaszában úgynevezett citokinvihar alakul ki, ami nagyon súlyos gyulladás, immunreakció, amely beavatkozás nélkül halálozást vagy egyes szervek leállását eredményezheti - magyarázta. Több így kezelt betegük van az intenzív osztályon, javul az állapotuk, és "a közelében vannak", hogy levegyék a lélegeztetőgépről, illetve felébresszék a mélyaltatásból őket. Vannak olyan betegek is, akiknél ezzel a gyógyszeres terápiával tudták megakadályozni, hogy rosszabb legyen az állapotuk és az intenzív osztályra kerüljenek - közölte.


Nagy Sándor, az OVSZ főigazgató-helyettese ismertette: egy donortól mintegy 600 milliliternyi plazmát nyernek, amelyet az OVSZ Karolina úti intézményében fél órán belül feldolgoznak, speciális készítmény lesz belőle. Különböző beavatkozásokat végeznek rajta, hogy a legveszélyeztetettebb betegcsoportnak is be tudják adni, és ennek köszönhetően a készítmény már egy nap múlva beadható a következő betegnek.


Hangsúlyozta: nagyon gyorsan kidolgozott rendszerről van szó, amelyben ki kell emelni az állami szervek, a népegészségügyi központ, a Dél-Pesti Centrumkórház és a vérellátó szolgálat példás együttműködését. A konzorcium az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Kásler Miklós miniszter irányítása alatt működik, koordinátora Vályi-Nagy István.


Nagy Sándor jelezte: vérkészítményeket Magyarországon csak az OVSZ állíthat elő.


Andréka Péter azt hangsúlyozta: nem ő az érdekes most, hanem a vérplazmája és az abban lévő ellenanyagok. Elmondta: enyhe lefolyásúnak lehet nevezni a betegségét. Nem volt alapbetegsége, de ennyire beteg még sosem volt - mondta. Felidézte: fejfájással kezdődött, amelyet nem tudott enyhíteni. Kísérő tünetei voltak a végtelen gyengeség, a fáradékonyság, a szaglás- és ízlelés elvesztése, az étvágytalanság, feleségénél pedig izomfájdalom is társult mindehhez. Kérdésre válaszolva elmondta: nem szedett semmilyen speciális gyógyszert, csak a fejfájást csillapította paracetamol tartalmú gyógyszerrel.


Nagy Sándor kérdésre reagálva elmondta: az általános elvek most is érvényesülnek a vérplazmadonáció során, aki egyébként nem alkalmas plazmaadásra, az most sem adhat. Egyetlen engedményt tettek, a vérplazma adásának felső korhatárát kiterjesztették 70 évig, tehát ha egy 60-as éveiben járó volt beteg jelentkezik és az egészségi állapota megengedi, akkor alkalmas lehet donációra. A közvetlen felhasználás szempontjából kedvezőbbnek nevezte, ha a donor férfi, ugyanakkor a későbbiekben, amikor már esetlegesen gyári gyógyszereket lehet előállítani, a nők vérplazmájára is teljesértékű lehet.


A folyamatot ismertetve elmondta: egy gép segítségével folyamatosan nyerik ki a plazmát, a vörösvérsejtek azonban visszakerülnek a keringésbe, ami azért előnyös, mert nem terheli meg annyira a donor szervezetét. Így ha az antitestek azonos szinten maradnak, akkor három nap elteltével ugyanaz az ember ismét adhat plazmát, ezzel még egy betegnek esélyt adva a gyógyulásra - mondta. Hozzátette: az így nyert plazmát három részre osztják, azonnal lefagyasztják, speciális eljárásoknak vetik alá, majd megtörténik az általános laboratóriumi vizsgálatuk. HIV-re, B és C Hepatitis B és C vírusra, szifilisz-antitestekre is szűrik, és ha mindent rendben találnak, akkor a készítményt átadják a kórházaknak.


Arra a kérdésre, hogy számít-e a vércsoport, Nagy Sándor azt mondta: igen, de fordított szabály érvényesül mint a véradásnál, az AB-plazma adható mindenkinek, de a kezelések során csoportazonos transzfúzióra törekszenek. (MTI)

 

Fotó: Vérplazmát ad egy nő a budapesti Biotest plazmaferezis állomáson 2020. április 28-án. Vérplazma adására kérik a koronavírus-fertőzésen átesett, gyógyult betegeket a szakemberek a tüneteket enyhítő kísérleti vérplazmaterápia kidolgozásához és alkalmazásához. A terápiát már alkalmazzák egy betegen, akinek a kezelése ígéretes. A donorjelöltek jelentkezését a koronavirusplazma.hu oldalon is várják. MTI/Balogh Zoltán
 

kapcsolódó cikkek
Megtörtént az első beteg vérplazma-terápiája
Megtörtént az első beteg vérplazma-terápiája
Biztató az állapota annak a fertőzött betegnek, akinek elsőként adtak be koronavírusból kigyógyult betegek vérplazmáiból kivont antitesteket Magyarországon - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Várják a betegségen átesettek jelentkezését, azokét, akik felajánlanák vérplazmájukat
Várják a betegségen átesettek jelentkezését, azokét, akik felajánlanák vérplazmájukat
Fokozatosan nő a koronavírus-fertőzéssel kórházban ápoltak száma - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.
kapcsolódó cikkek
Megtörtént az első beteg vérplazma-terápiája
Megtörtént az első beteg vérplazma-terápiája
Biztató az állapota annak a fertőzött betegnek, akinek elsőként adtak be koronavírusból kigyógyult betegek vérplazmáiból kivont antitesteket Magyarországon - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Várják a betegségen átesettek jelentkezését, azokét, akik felajánlanák vérplazmájukat
Várják a betegségen átesettek jelentkezését, azokét, akik felajánlanák vérplazmájukat
Fokozatosan nő a koronavírus-fertőzéssel kórházban ápoltak száma - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.
Savaria Fórum 29. évfolyam 43. szám - 2020.11.20.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Telefonos info-vonalat indít a Markusovszky kórház a betegek hozzátartozóinak
A Markusovszky kórház proszektúrája betelt, külső telephelyek bevonásával oldják meg a halottak tárolását
A nyugat.hu számolt be egy olvasójuk levele nyomán arról, hogy megtelt a szombathelyi Markusovszky kórház proszektúrája. Kérdéseiket elküldték a kórháznak, ma a 24.hu-nak elismerték, hogy valóban így van.
Kurz: Ausztria a nyugati tartományokban kezdi a tömeges tesztelést
Sebastian Kurz osztrák kancellár bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt meghirdetett tömeges tesztelést a nyugati tartományokban, Vorarlbergben, Tirolban és Salzburgban kezdik meg december elején.
Éveken át verték és éheztették a gyerekeiket egy Körmend közeli településen
A Körmendi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat az ellen a Körmend közeli településen élettársi kapcsolatban élő férfi és nő ellen, akik magatartásukkal éveken át veszélyeztették három gyermeküket, áll a Vas Megyei Főügyészség közleményében.
Új helyére került a város adventi koszorúja
legfrissebbek
Törökországban a 30 ezerhez közelít a napi esetszám
Törökországban csütörtökön 29 132 embernél mutatták ki az új típusú koronavírust, így a mutató az előző napi adathoz képest 781-gyel nőtt - közölte a török egészségügyi minisztérium.
Százezres jutalmat kapnak a fővárosi szociális dolgozók
A fővárosi idősotthonok és hajléktalanszállók dolgozói 100 ezer forint jutalmat kapnak. A főváros meleg étellel segíti a szociális intézményeket, és harmincmilliós kerettel udvarzöldítési pályázatot hirdet meg lakóépületeknek - döntött Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva.
Egy gyerek gyógyulására költi a prémiumát Gulácsi
Gulácsi a 25 milliós prémiumával egy SMA-s gyerek gyógyulásához járult hozzá.
Az európaiak nem gyúrnak eleget
Az európaiak nem végeznek elegendő izomerősítő edzést - derült ki egy friss ausztrál tanulmányból.
Operatív törzs: január végéig meghosszabbították a teljes schengeni belső határszakasz ideiglenes ellenőrzését
A Magyarország teljes schengeni belső határszakaszán ideiglenesen visszaállított határforgalom-ellenőrzést és határőrizetet a kormány január 31-én 24 óráig meghosszabbította - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón.