km/óra
  2025.04.19., szombat  •  Emma napja
Véradó nappal emlékeznek a rendőrségnél Borbély Zoltánra

Véradó nappal emlékeznek a rendőrségnél Borbély Zoltánra

Február 11. a rendőrség hivatalos véradó napja Borbély Zoltán posztumusz rendőr hadnagy emlékére. A segítő akciót minden évben megszervezi a rendőrség a Vöröskereszt együttműködésével. Vas vármegyében négy helyszínen rendeznek a héten véradást, több százan bizonyítják ilyenkor segítőkészségüket, és nyújtják a karjukat beteg embertársaikért.

Ideiglenes véradó állomást rendeztek be a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság épületében kedden. A véradást volt kollégájuk emlékére szervezik meg évente.

Seffer Lilla, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az SZTV érdeklődésére elmondta, hogy 2008-ban halt hősi halált Borbély Zoltánposztumusz rendőr hadnagy, és az ő emlékére tartja a rendőrség a véradó napot 2010 óta minden februárban. Így már 2024-ben ez a 15. alkalom, hogy megrendezik a véradást.

A rendőrség véradó napjához kötődő véradásokon az elmúlt évben 265 nyomozó, járőr, és irodai dolgozó vett részt. A vasi rendőrség és a Magyar Vöröskereszt ezen kívül negyedévente szervez véradásokat, a főkapitánysági állományából itt 426-an vállaltak szolidaritást a betegekkel. Mindannyian fontosnak tartják, hogy segítsenek.

A véradáshoz jutalmazás is kapcsolódik: ajándékot sorsoltak ki az önkéntesek között, akik önzetlenül adták vérüket. A csomagokat Pilisi Gábor rendőrfőkapitány, Ribes Attila rendőralezredes, az IPA magyar szekció szombathelyi szervezetének elnöke és Czirók Tamás, a Vöröskereszt helyi szervezetének képviselője adta át a szerencsés véradóknak.

 

 

Fotó: Facebook/Vas Vármegyei Rendőrfőkapitányság

Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Sokk: alkalmazottainak felét elbocsátja a burgenlandi gyár
Az alkalmazottainak több mint felét, körülbelül 225 emberT bocsát el ősztől A Hella Fahrzeugteile Austria GmbH a grosspetersdorfi (Nagyszentmihály) gyára, jelentette be a cég csütörtökön. Az üzemben szép számmal dolgoznak magyarok is.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Spartan Race Szombathely 2025: a szombathelyi Rácz Henrietta második lett az Elite Super kategóriában
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző szállt harcba több kategóriában. Szombathelyiekre is büszkék lehetünk: Rácz Henrietta második lett az Elite Super kategóriában.