km/óra
  2023.09.28., csütörtök  •  Vencel napja
Bölcsőde épült Vépen a legkisebbek örömére

Bölcsőde épült Vépen a legkisebbek örömére

Már csak pár kisebb lépés hiányzik, és a legkisebbek igénybe vehetik Vép új bölcsődéjét – tudtuk meg Kovács Péter polgármestertől. A 24 férőhelyből 22 már be is telt, a környékbeli településekről is érkeznek apróságok.

 

A polgármester elmondta, hogy a településükön évről évre egyre több gyermek születik, ezért felmerült az igény egy helyi bölcsőde kialakítására. Ehhez a legmegfelelőbb helyszín a meglévő óvoda melletti terület lett volna, melyet az önkormányzat meg is vásárolt. A Vas Megyei Önkormányzattal közösen 315 millió forintot nyertek a beruházásra, így elkezdődhetett az építkezés.  


– Az épület műszaki átadása augusztus 15-én elindult – tette hozzá a polgármester. – Az összes szakhatóság bejárta az épületet, a kéréseiknek most teszünk eleget. Hamarosan megkezdődhet a működési engedély igénylése, és birtokba vehetjük az új intézményt. A dolgozói létszám megvan, hat új ember kezdi meg a munkát, négy kisgyermeknevelő és két bölcsődei dajka. Most sem tétlenkednek, takarítanak, rendezkednek, csinosítják a tereket. Remélem, két héten belül már gyerekzsivaj tölti be a termeket. 


Az új bölcsőde 24 férőhelyes, eddig 22 hely telt be. A szolgáltatást a legapróbb gyerekek vehetik igénybe 10 hónapostól egészen 3 éves korig. Utána kezdhetik meg az óvodás éveiket. Vépen jelenleg csúcslétszámmal, 130 gyerekkel működik az óvoda, hat csoportban foglalkoznak a szakemberek a kicsikkel. A képviselő-testület úgy határozott, hogy az összférőhely 25 százalékáig tölthetik fel a helyeket környékbeli gyerekekkel, ez hat főt jelent. Ez is betelt, így Vépen kívülről már nem fogadnak bölcsődéseket. Az első évben nem kérnek tőlük támogatási hozzájárulást sem.  


– Eddig a vépi gyerekek Vasszécsenybe és Szombathelyre jártak bölcsődébe, az önkormányzat oda fizette a támogatást – folytatta Kovács Péter. – Egyelőre nem látjuk a bölcsőde fenntartásának a költségvetését, nem tudjuk, hogy az állami normatíva fedezi-e ezt. Ha nem, akkor a város kiegészíti majd. A bölcsőde építéséhez nyert támogatás sem lett elég, időközben ugyanis megemelkedtek az építőanyagárak, így ehhez is hozzájárultunk még mintegy 25 millió forinttal. Ebből valósult meg a kerítésépítés és a parkosítás. 


A kétcsoportos, 24 férőhelyes új bölcsőde földszintes épülete a meglevő óvoda épületéhez a konyha kiszolgáló helyiségén keresztül csatlakozik, így biztosított az átjárás. A bölcsőde működéséhez beszerezték és beépítették a kötelező eszközöket. A működéshez szükséges bútorok és egyéb eszközök, illetve a játszóeszközök szinten részét képezték a pályázatnak.


Az épületet nemsokára használatba vehetik a legkisebbek, és majd ünnepélyesen fel is avatják. A polgármester hozzáfűzte még, szeptember 26-án, vasárnap 10 órakor, a hagyományoknak megfelelően az előző évben született gyerekekkel fát ültetnek a Tündérkertben, a Művelődési Ház udvarán. Mindenkit, a jövőbeli bölcsődéseket is szívesen látják. 

 

bb

Fotó: Nagy Jácint

kapcsolódó galéria
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Szívfacsaró történetek: két előadást hoz Szombathelyre Pintér Béla és Társulata
Az ország legrangosabb, legnépszerűbb független színházi csapata, Pintér Béla és Társulata kétszer is vendégszerepel az ősszel az AGORA Művelődési és Sportházban. Megrendítőek s egyben felemelőek, erőt is adóak a produkcióik.
Meghalt idősebb Koman Vladimir
Ma hajnalban, 59 éves korában elhunyt idősebb Koman Vladimir, Voli bácsi, ahogy megyeszerte mindenki ismerte.
Értelemmel épül a világ: 50 éves a Pedagógus Kórus
Baráti énekkarokkal, a Bartók Termet betöltő közönséggel és persze sok-sok muzsikával ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját a Szombathelyi Pedagógus Kórus.
Vármegyei I. osztály: gólzáporos döntetlen Bükön, magabiztos hazai győzelem Sárváron
A Celldömölk is otthon tudott nyerni, a Csepreget múlta felül, a Csákánydoroszló viszont egyedüliként idegenbeli sikert aratott. Pontosztozkodással zárult a Söpte és a Rábapaty összecsapása.
legfrissebbek
Mintegy 5 kilogramm marihuánát találtak egy kecskeméti tanyán
Mintegy öt kilogramm marihuánát és 518 tő kannabiszt találtak egy kecskeméti tanyán a rendőrök - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.
Marad a nyárias idő csütörtökön is
Devizapiac: alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama
Alig változott, vegyesen alakult a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Változik a buszmenetrend, épül a forgalmi iroda Szombathelyen
Korszerűsíti a BLAGUSS Kft. az Éhen Gyula téren lévő, leromlott állapotú szolgáltatási decentrum épületét, külső és belső átalakítással, energetikai fejlesztéssel, valamint az általa üzemeltetett autóbuszflotta is bővül 4 új MIDI autóbusszal (3 db gázolaj üzemanyagú, 1 db elektromos), erről is kapnak tájékoztatót a közgyűlésen a képviselők. Figyelembe véve az utasok igényeit, október 16-tól változik a helyi járatos buszok menetrendje: közvetlen temetőjárat indul a Derkovits-lakótelepről, és sűrűbben mennek a buszok a Parkerdőbe.
Haladás: Győztes hazatérés
A Merkantil Bank Liga 9. fordulójában játszotta első mérkőzését a Hali Szombathelyen a gyepcsere miatt. A Rohonci úton a vasiak 2-1-re verték a Soroksárt.