Vas megyei siker: Ferenczy Béni-díjban részesült Lieb Roland

„Az érem egy olyan szabad műfaj, ami anyagában, témájában és a 150 x 150 x 150 mm közti mérethatáron belül azt csinál, amit akar, azaz amit alkotója óhajt. Lehet vésett, mintázott, vert, applikált, lehet geometrikus, lehet ábrázoló, használhat bármilyen anyagot, lehet öntött és viaszveszejtett, szerelt, festett: egyszóval mindenki megtalálhatja a maga saját anyagát, amiben elmondhatja azt, amit közlésre érdemesnek tart"

- vallja Bakos Ildikó szobrász- és éremművész.

Lieb Roland Ferenc Entrópia és a Birkák című két éremsorozata újabb bizonyíték arra, hogy parányi területen is lehet lázadni. A sorozat egyik darabján egy aprócska szög áll tömegtől körbevéve. Különbözik, fekete bárány. A vezérkos irányít, a birkamenet szót fogad.

Az anyagpárosítás szokatlan: beton és rozsdás vasdarabok, mértanias feszített rend és egyre növekvő futurisztikus érzés, mint ha a Szárnyas fejvadász című filmben lennénk. A beton, rozsdás vas, talált tárgydarabkák, drótok és kavicsok együttes használata szobrain nem ismeretlenek a néző számára. Már annak, aki ismeri az erdő mellett élő szobrász-építészt, lányaival filmeket készítő apát, hiszen létezése inkább rejtőzködő, semmint hivalkodó.
Az entrópia talán még személyesebb alkotás. A termodinamika 2.tételére, az emberi élet romlottságának növekedésére  utal. Egyfajta jelen-lét, hanyatlás, veszteség, romlás szinonima.

Aktuális-e? Jelenlévő tendencia-e  fogyasztói társadalmunkban? Minden bizonnyal.

A művész, mikor teremtősdit játszik, párbeszédet folytat, sugalmaz, érzékeltet. Szavak helyett a maga kifejezőeszközeivel hol szeliden, hol szemmel verősen.

Lieb Roland Ferenc nem fél láttatni az aktuális történéseket. Könnyedén bánik az anyaggal. Szkepticizmussal , kísérletezőkedvvel rendelkezik, valódi szenzor, s mint ilyen érzékenyen vezet be minket egy olyan térbe, melyet befogadóként  nézőpontja miatt távolinak érzékelünk, noha nagyon is benne élünk. Felülről szemléljük  Entrópiáját, a világ fésületlenségét, igyekszünk a magunk rendjét meglelni benne. A változásban rejlő állandóságot. Munkáit elnézve az elmozdulás határán állunk…..

Ha az alkotás, mint egy illat a bőrünkön, velünk marad, akkor megtörtént a varázslat  idéző és ámuló között. Már pedig varázslatra kimondatlan is szükségünk van minden időben, ahogy visszajelzésekre is…

Gratulálunk Lieb Roland Ferencnek a kitüntetéshez!