km/óra
  2024.05.07., kedd  •  Gizella napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Vádat emeltek nyolc határrendész ellen korrupció miatt

Vádat emeltek nyolc határrendész ellen korrupció miatt

Szolgálatuk során a nagylaki határrendészek a vádirat szerint még a határátkelő előtt rendszeresen megállítottak külföldi gépjárműveket és vélt vagy valós szabálysértésekre hivatkozva felajánlották, hogy készpénzért cserébe eltekintenek a bírság kiszabásától és a szabálysértési eljárások megindításától.

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsánál nyolc határrendésszel - köztük egy alosztályvezetővel - és egy román állampolgárral szemben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben valamennyi vádlott beismerő vallomás tett. A rendőr vádlottak hivatásos szolgálati viszonya az eljárás alatt megszűnt, közülük ketten majdnem fél évig voltak letartóztatásban.

Szolgálatuk során a nagylaki határrendészek a vádirat szerint még a határátkelő előtt rendszeresen megállítottak külföldi gépjárműveket és vélt vagy valós szabálysértésekre hivatkozva felajánlották, hogy készpénzért cserébe eltekintenek a bírság kiszabásától és a szabálysértési eljárások megindításától.

A hivatalos személyek megállapodtak abban, hogy a szolgálatuk alatt a külföldi állampolgároktól megszerzett korrupciós pénzt egymás közötti szétosztják. A készpénzt egymástól meghatározott időközönként átvették és többi között az egyenruhájukban vagy napszemüvegtokban, esetenként az átkelőhelyen tárolták a szolgálatuk végéig.

A korrupciós tevékenységet a vádlottak bizonyítottan 2022 február közepe és 2022 június vége között folytatták, a vesztegetési pénzből valamennyien részesedtek - írták.

A vádlottaktólt 4095 eurót, 1050 lejt, 355 angol fontot, 210 zlotyt és 355 000 forint foglaltak le; az ügyészség vagyonelkobzásra tett indítványt a vádiratában - közölték.

Az ügyészség a kilenc vádlott többségénél végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását javasolta.

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Vármegyei I. osztály: nyerni tudott Celldömölkön, így bajnok lett a Haladás
A Vép a Király SE elleni rangadót, a Sárvár a Bük elleni összecsapását húzta be 4-1-re. A Rábapaty kétgólos hátrányból fordított a Szarvaskend ellen, a Söpte a Táplánt, a Vasvár a Csákánydoroszlót győzte le.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.
legfrissebbek
Fának ütközött és felborult egy Fiat Jáknál
Az autó vezetője egy balra ívelő kanyart követően vesztette el az uralmát a járműve irányítása felett, fának csapódott, de használta a biztonsági övét, ezért megúszta könnyebb sérülésekkel.
Magyar Péter bejelentette, hogy összegyűltek az aláírások a megyei listaállításhoz, de mégsem indulnak
Sok olyan jelzést kaptak, hogy a kiválasztott jelöltek között szinte minden megyében vannak álcivil kormánypárti és ellenzéki pártokhoz köthető trójai falovak, és az idő rövidsége miatt nincs módjuk mindenkit ellenőrizni, ezért inkább mégsem állítanak megyei listákat, bár a szükséges aláírásokat összegyűjtötték hozzá, írta a TISZA Párt vezetője.
Haladás: Bosnjak irányít az utolsó három meccsen
A távozó Alaksandar Jovic helyére az eddigi pályaedző, Bosnjak Predrag ül le a kispadra az NB II-es bajnokságból még hátralévő három mérkőzésre. Megvan az új stáb is.
Otthonfelújítási támogatás 2024: a kormány most véglegesíti a programot
Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése, a kormány most véglegesíti a pályázati kiírást, június 3-tól lehet majd beadni a jelentkezéseket.
Párizs 2024: nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat
Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt. Jelenleg 156 kvótával rendelkezik Magyarország.