km/óra
  2024.05.08., szerda  •  Mihály napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Új kórus született  – egy bemutatkozó koncertre emlékezve

Új kórus született  – egy bemutatkozó koncertre emlékezve

Február elsején ünnepelte egyéves születésnapját a szombathelyi Cantus Savariensis kórus. Ez alkalomból adjuk közre Bencsicsné Hajkó Gyöngyi karnagy egy évvel ezelőtti, bemutatkozó koncertjükről szóló sorait.

Már hetekkel ezelőtt beírtam a naptáramba: hangverseny a Savaria Múzeumban. Egy kórusmuzsikàt kedvelőnek örömteli várakozással és kíváncsisággal telik az idő, főleg, ha egy fiatal, nemrég alakult énekkar előadására készül. A Cantus Savariensis (Savaria énekesei) vegyes kamarakórus 2023 februárjától működik a Jászai Mari utcai Közösségi Házban. Aki a kórust megálmodta és létrehozta, Király Katalin karnagy, tankönyvíró, tanár – 10 éve jött vissza Egerből Szombathelyre, a szülővárosába.

Németh Ákos tanácsnok, a Cantus Savariensis fővédnöke

A szép számú közönséget és a kórust Németh Ákos tanácsnok úr köszöntötte bemutatkozó műsoruk alkalmából. A teljesség igénye nélkül szeretnék szólni a felemelő élményről, amelyet átélhettem a hangverseny során. Az első perctől figyelni „kellett”, hiszen a kórus Király Katalin vegyeskari művével és aktuális szövegével vonult a színpadra. Érdekesség, hogy a karnagy 2010-ben ajándékba kapta ezt az egyszólamú sárospataki diákdalt Dr. Barsi Ernő népzenekutatótól. Tisztán, kidolgozottan szólt a mű, jó volt a kezdés!

A Savaria Múzeum adott otthont az első koncertnek


A következő egy órában a zenetörténeti korszakok kórusirodalmának gyöngyszemei csendültek fel (Palestrina, T. Morley, H.L. Hassler, Ph.H. Erlebach, J. S. Bach, F. Schubert, G. Rossini, Liszt Ferenc, Kodály Zoltán, Halmos László és Bárdos Lajos). A Cantus Savariensis nagy érdeme, hogy kizárólag a capella műveket adott elő. A telt, öblös, tiszta hangzást, a merész, de igényesen kidolgozott fortékat és pianókat, a jó műsorválasztást, a karnagy vezénylési technikáját szinte végig vastapssal jutalmazta a közönség.

Király Katalin, a Cantus Savariensis alapító-karnagya

Király Katalin természetes egyszerűséggel segítette megértetni a kórusművek, az egyes korszakok jellemzőit, és megemlékezett Szombathely város egykori neves karnagyairól is. A hallottak és a látottak alapján azt gondolom, hogy Király Katalin karvezetői tevékenységét alázattal, hozzáértéssel, szeretettel végzi, s mindezek a tulajdonságok predesztinálják őt több éves, igényes kórusvezetői munkára. A Cantus Savariensis vegyes kamarakórusnak szívből gratulálok, köszönöm az élményt!

(Bencsicsné Hajkó Gyöngyi)

A Cantus Savariensis Vegyes Kamarakórus 2023 februárjában alakult meg Király Katalin karnagy vezetésével. Bemutatkozó koncertjük a Savaria Múzeumban volt, a hangverseny közönségét Németh Ákos tanácsnok, a kórus fővédnöke köszöntötte. A bevételt a kórus a múzeumnak ajánlotta fel.
Az együttes célja: őrizni Kodály országában a magyar kóruskultúrát, hirdetni a közös éneklés szépségét, örömtelien lélekemelő erejét s értékeinek létjogosultságát.


 

Fotók: Lutor Katalin

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Május 8., a Nemzetközi Vöröskereszt napja
A Nemzetközi Vöröskereszt (angolul International Committee of the Red Cross, rövidítése ICRC) a pártatlanság, semlegesség, emberiesség, egyetemesség és önkéntesség egység elvei alapján működő nemzetközi segélyszervezet. A vöröskeresztes mozgalom ötlete Jean Henri Dunant svájci üzletembertől származik, aki 1859-ben megszervezte a solferinói csatatérről, a környező lakosság segítségével, a csatatéren maradt sebesültek ellátását, írja a Paprikablog Facebook-oldala.
Nem jön a vonat Zalaszentivánból
A Zalaszentivánból 16:02-kor Szombathelyre induló Pannónia InterRégió vonat, a vonat műszaki meghibásodása miatt nem közlekedik, tájékoztat a GYSEV hivatalos Facebook-oldala.
Orbán-Zelenszkij tárgyalás: Magyarország minden békekezdeményezést támogat
Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Nem avatkozik be a kormány, elégedettek az üzemanyag árával
Lejárt kéthetes határidő, amit április végén a kormány az üzemanyagkereskedőknek adott arra, hogy csökkentsék az áraikat. A szerdai kormányülés után Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy mivel a kereskedők önként eleget tettek a kérésnek, a csökkentésekkel elértük a szomszédos országok átlagát, így nincs szükség állami beavatkozásra.
Fut a város! – szombaton lesz a városi futóverseny
Szombaton, azaz május 11-én ismét Fut a Város! Szombathelyen. A városi futóversenyre az eddiginél nagyobb számban jelentkeztek a sportolni vágyó szombathelyiek. A városban útlezárásokra is kell számítani!