km/óra
  2025.03.23., vasárnap  •  Emőke napja
Túlórapénz: jogerősen pert nyert három vasi tanár a tankerület ellen

Túlórapénz: jogerősen pert nyert három vasi tanár a tankerület ellen

Ki kell fizetnie a Szombathelyi Tankerületi Központnak három vasi pedagógus túlórapénzét, erről döntött a Győri Ítélőtábla. Akik még ugyanilyen ügyben pereltek, vélhetően szintén meg fogják kapni az elmaradt óradíjukat.

A tanárok azért perelték be a tankerületet a munkaügyi bíróságon, mert az úgy értelmezte a jogot, hogy a négy napon belül elrendelt helyettesítések beleférnek a „normál” munkaidőbe, a pedagógusok szerint viszont rendkívüli munkavégzésnek számítanak, amit a törvény szerint pluszban ki kell fizetni.

Első fokon a munkaügyi bíróság a tanároknak adott igazat, de a Szombathelyi Tankerületi Központ fellebbezett, hogy aztán a Győri Ítélőtábla most kimondja a végső szót, mindenben helybenhagyva az elsőfokú ítéletet.

Mostani ítéletében a bíróság arra kötelezte a tankerületet, hogy három évre visszamenőleg - a 2020. szeptember és 2023. január 31. közötti időszakra - fizesse meg a pedagógusok túlóradíját, számol be róla a Szabad Európa.

Az eset hatással lehet hasonló más perekre is. Ugyanis 147 Vas megyei tanár – hármas csoportokban – összesen 49 munkaügyi pert indított a szombathelyi tankerülettel szemben. A másik 48 pert (144 érintett pedagógus) jelenleg szüneteltetik, de most, hogy megszületett a jogerős ítélet, gyorsan megváltozhatnak a dolgok. 

A Szombathelyi Tankerületi Központnak valószínűleg nincs más választása, mint rendezni az összes ki nem fizetett túlórát, ami összességében több millió forintra rúghat, és ehhez még hozzájönnek a szintén milliós nagyságrendű ügyvédi költségek.

A pedagógusok jogállása 2024 januárjától – az elhíresült státusztörvénnyel – megváltozott ugyan, de a jogerős ítélet azt is jelenti, hogy a tanárok a teljes 2023-as évre is perelhetik a tankerületet az ilyen jellegű elmaradt túlóradíjak miatt, és minden bizonnyal meg is nyerik, utal a per következményeire a lap. 

A Szabad Európa elérte a Szombathelyi Tankerületi Központ vezetőjét, Fodor Istvánt, aki azt mondta, tiszteletben tartják a bíróság döntését, és az ez alapján jogosnak ítélt összegeket a perekben érintett minden pedagógus számára meg kívánják fizetni. 

Fodor arra viszont már nem válaszolt, hogy mi történik azokkal a túlórákkal, amelyek miatt nem pereltek a tanárok.

Magyarországon nincs ugyan precedensjog, de a Győri Ítélőtábla döntése jóval túlmutat Vas vármegye határain.

Fotó: illusztráció/Pexels

kapcsolódó cikkek
Pozitív híreket kér Szombathelyi Tankerületi Központ az iskoláktól
Pozitív híreket kér Szombathelyi Tankerületi Központ az iskoláktól
Hetente várják a jó hírekről szóló beszámolókat a köznevelési intézményektől.
Szakmai fórum lesz a Bolyaiban a státusztörvény következményeiről
Szakmai fórum lesz a Bolyaiban a státusztörvény következményeiről
A Pedagógusok Szakszervezetének Vas Megyei Szervezete szakmai fórumot tart május 10-én szerdán a státusztörvény következtében életbe lépő változásokról.
Megjelentek a részletek a státusztörvényről
Megjelentek a részletek a státusztörvényről
Megjelent a Magyar Közlönyben is a Novák Katalin által aláírt, „A pedagógusok új életpályájáról” szóló törvény, melyet a köznyelv csak sátusztörvényként emleget. A törvény 136 igennel ment át az országgyűlésen. A tanárok a jogviszonyváltás el nem fogadásáról 2023. szeptember 15. és 2023. szeptember 29. napja között nyilatkozhatnak - írj az Index.
Sok a távozó tanár, a szombathelyi tankerület szerint mégis rendben elindul a tanév
Sok a távozó tanár, a szombathelyi tankerület szerint mégis rendben elindul a tanév
Aláírta a státusztörvényt Novák Katalin. A köztársasági elnök szerint az Országgyűlés által elfogadott törvény tartalmilag más, mint az, amely a tiltakozásokat kiváltotta. A Pedagógusok Szakszervezetének helyi vezetői szerint folyamatos tanárhiány van a vasi iskolákban, ami komoly problémákat okoz. A tankerület ezt nem erősítette meg, szerintük a következő tanév a megszokott rendben elindul.
címkék

Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Honvédségi baleset: egy fiatal nő és egy kiképző katona sérült meg életveszélyesen, miután felrobbant egy kézigránát
Éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakorlat során felrobbant a gránát a feladatot végrehajtó kormánytisztviselő kezében – közölte Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén történt balesetről tartott sajtótájékoztatóján szombaton.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Főhajtás a '48-as hősök emléke előtt
Már pénteken elkezdődtek a megemlékezések az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából. Délelőtt megkoszorúzták gróf Batthyány Lajos mártír miniszterelnök szobrát, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget. A városi ünnepségsorozatot március 15-én, szombaton tartják. Cikkünkben a részletes program.