km/óra
  2025.05.22., csütörtök  •  Júlia, Rita napja
Tudatosan a közlekedésben is: Bringanap a Vásárcsarnokban

Tudatosan a közlekedésben is: Bringanap a Vásárcsarnokban

Március ötödikén, vasárnap bringabörzével várták a szervezők a Vásárcsarnokba látogatókat. Használt és új kerékpárok találtak gazdára, lehetett regisztrálni a BikeSafe-rendszerbe, és a szervizponton átnézték a résztvevők bringáit: érdemes volt tehát biciklivel érkezni a börzére, ahol gyermekautókat és Lime rollereket is kipróbálhattak a látogatók.

Vasárnap már reggel tele voltak a vásárcsarnok bringatárolói: a szokásos hétvégi forgatag mellett a bringabörze is sokakat vonzott a piacra. Mint Polákovics Mariettától, a vásárcsarnok igazgatójától megtudtuk, először rendeztek bringanapot Szombathelyen, komplex céllal: fontos, hogy a vásárcsarnok igazi közösségi tér legyen a város életében, a változatos programokkal, rendezvényekkel minél több embert szeretnének bevonzani ide. 

Most a jelenlegi és leendő bicikliseket szólították meg a használt és új kerékpárok vásárával, a kipróbálható járművekkel: a gyermekautókat a KRESZ park járműállományából az AGORA biztosította, a fiatalok a Lime rollerek iránt érdeklődtek. A Savaria Uniker Kft. munkatársa a biztonságos közlekedés érdekében szervizpontot működtetett a rendezvény ideje alatt, nemcsak az itt vásárolt, de igény szerint minden kerékpárt átnézett, s kisebb váltó- és fékbeállításokat elvégzett. 

A Vas-megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai a BikeSafe-rendszerbe való regisztrációt  segítették és népszerűsítették. A BikeSafe egy országos kerékpárregisztrációs rendszer, mely a rendőr-főkapitányságokon elérhető, biztonságosan tárolja az adatainkat, és ahová rendőrségi programokon, na meg a piaci bringanapon is, ingyenesen volt a regisztráció. A BikeSafe-ben nyilvántartott jármű nagyobb eséllyel kerül elő annak eltulajdonításakor, hiszen lopás esetén azonnali online feljelentést tehetünk, s megkezdődik az internetes hirdetőoldalakon a lopott kerékpár figyelése – nem csoda, hogy egy óra alatt a Vásárcsarnok rendezvényén tízen regisztráltak a rendszerbe, ami már Szombathelyen is bizonyított bringalopás esetén. 

A bringanapon a Közterület-felügyelet is képviseltette magát, a Vásárcsarnok közösségi szolgálatos diákjai lufit adtak a gyerekeknek, és üdítőt minden bringával érkezőnek.
Polákovics Marietta hangsúlyozta, a Vásárcsarnok elkötelezett híve az egészség- és környezettudatos életnek, s emellett a tudatos, biztonságos és környezetbarát közlekedésnek is: a vasárnapi rendezvény is ennek jegyében telt.

Jövő szombaton a Vásárcsarnok vásárlóterébe közösségi zongora érkezik. A felajánlás útján kapott hangszerhez bárki leülhet, s megszólaltathatja majd: a budapesti Fény Utcai Piac nyomán megvalósuló hangulati elem célja, hogy még több mosolyt, jókedvet hozzon a vásárlók életébe. Szombaton a zongorán elsőként Kendik Péter zongoraművész játszik.


TP

Fotó: Nagy Jácint

kapcsolódó galéria
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Rendhagyó színházi élmény az osztályteremben
Különleges irodalomóra részesei lehettek a Bolyai Gimnázium 11.c osztályos tanulói: május 21-én a Weöres Sándor Színház társulata hozta el hozzájuk Szophoklész Antigoné című tragédiáját – nem a megszokott színpadi környezetben, hanem közvetlenül az iskola falai között, a tanteremben.
Hatalmi átrendeződések és geopolitikai kihívások
A jelenlegi világrend válságát és a geopolitikai erőviszonyok átalakulását elemezte Miletics Péter, a Honvédelmi Minisztérium tudományos kutatóhelyének vezető kutatója az ELTE Savaria Egyetemi Központban tartott előadásán.
Jazzation: az énekegyüttes csütörtök este ad koncertet a Püspöki Palotában
A nemzetközi fellépéseken is sikeres acapella együttes olyan művészekkel is fellépett már, mint már Bobby McFerrin vagy a modern acappella svéd nagyágyúja, a The Real Group.
Szijjártó szerint semmilyen módon nem avatkoztak a román elnökválasztásba, és ez volt a helyes döntés
Ehhez képest a magyarellenes George Simion Orbán Viktor őt dicsérő szórólapjaival és Facebook-hirdetéseivel kampányolt. A hétvégi győztes Dan Nicusorról a választások előtt egy szót sem szólt a magyar miniszterelnök.
A 125 éve született író-géniuszt, Márai Sándort idézte meg Czetter Ibolya Szombathelyen
„Írtam, mert valamit el akartam mondani” – A Márai hagyaték címmel tartott lélekig hatoló előadást dr. Czetter Ibolya, az ELTE SEK Magyar Irodalomtudományi Tanszékének vezetője, nyelvész, irodalomtörténész kedden a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár zsúfolásig megtelt előadótermében.