km/óra
  2023.06.04., vasárnap  •  Bulcsú napja
Továbbra is az élvonalban az SZKKA

Továbbra is az élvonalban az SZKKA

Elképesztő bravúrt hajtott végre a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia női kézicsapata: az utolsó négy mérkőzésén veretlen maradt a társulat, az ebben a periódusban megszerzett 7 pont pedig elegendő volt a bennmaradás kivívásához. A főszereplőkkel értékeltük a mögöttünk hagyott szezont. 

 

Együttesünk végül a 12. pozícióban zárta a szezont. Nagyon zaklatott bajnokságon vannak túl a csapatok – nem csak az SZKKA. A szurkolók csak a szezon elején, majd a legvégén lehettek ott a találkozókon, közben hónapokig üres csarnokokban rendezték az összecsapásokat. 

 

Soha nem voltam ilyen nehéz helyzetben

 

Lányaink szeptember 12-én, éppen Balatonbogláron aratták első győzelmüket, ami, mint utóbb kiderült, a bennmaradást jelentette a csapat számára. Marosán György vezetőedző mesélt az elmúlt esztendőről.  

 

– A nyári felkészülés alatt szépen felépítettük az éves edzéstervet, amit szinte nyomban dobhattunk is ki a kukába. De továbbmegyek: rákészültünk egy ellenfélre, videóztunk, elemeztünk péntekig, este pedig kaptunk egy telefont, hogy elmarad a mérkőzés – na, így nagyon nehéz szakmai szempontból értékelni ezt a szezont. Kiszámíthatatlanság jellemezte az egész évadot, én csak abban bíztam, elnézve a sorsolásunkat, hogy amire jönnek a mi „döntőink”, arra talán lecseng a vírus, és valamennyi játékosomra számíthatok. Ez szerencsére így történt, és ami extrát jelentett számunkra a hajrában, hogy visszatérhettek a nézők a csarnokunkba: a szurkolóinknak is hatalmas köszönet, nélkülük nem sikerülhetett volna meghosszabbítani élvonalbeli tagságunkat – kezdte Marosán György, aki több kulcsmomentumot is kiemelt a mögöttünk hagyott évből. 

 

– Igyekeztem a nyilatkozataimban nem keseregni, ez ugyanis nem jellemző rám, ugyanakkor pályafutásom során még nem voltam ilyen nehéz helyzetben. A koronavírus-járvány mellett példátlan sérüléssorozat sújtott minket, jószerivel az utolsó másfél hónapban tudtunk teljes értékű munkát végezni. A tavasz elején olykor görcsösen játszottunk, ám ahogy telt az idő, úgy váltunk egyre magabiztosabbá. Kisvárdán győzelmi esélyt szalasztottunk el, de elhoztunk egy pontot, és ez kellett a remény életben tartásához. Utána jöttek azok a találkozók, amelyeken nem hibázhattunk. A lányok egytől-egyig koncentráltan játszottak, és bár a riválisunk is szépen gyűjtögette a pontokat, az utolsó fordulóra megmaradt az esély. Az Alba ellen bár nehezen indultunk be, később az akarásunknak meglett az eredménye. Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy Szombathely ott maradt a kézilabda térképén! Most fújunk egyet, aztán készülünk a következő szezonra – értékelt Marosán György.

 

Stabilan működik az egyesület

 

– Természetesen kiegyeztem volna a szezon előtt a 12. hely megszerzésével, hiszen pontosan tisztában voltunk az erőviszonyokkal, tudtuk, hogy pokolian nehéz dolog bennmaradni a világ legerősebb női kézibajnokságában – kezdte értékelését Pődör Zoltán, az SZKKA elnöke. 

 

– Furcsa szezon volt ez a mostani, több tekintetben is. Egyfelől szakmai szempontból példátlan kihívás elé került a stábunk, hiszen nehéz úgy élesen tartani egy csapatot, ha pénteken dől el, lesz-e másnap mérkőzés, vagy amikor hetekig nem tud együtt tréningezni az együttes. Le a kalappal Marosán György előtt, aki arra az időszakra hozta a legjobb formába a lányokat, amikor igazán kellett. Azt a sorsoláskor látni lehetett, hogy kegyetlen menetelésre lesz szükségünk a végjátékban, a Covid erre csak rátett egy lapáttal: volt, hogy hetekig nem léphettünk pályára, utána viszont sorozatban jöttek a ki-ki meccsek. Bíztam a gárdában, de, mint felelős vezetőnek, volt B-tervem arra vonatkozóan is, hogy mi történik az esetleges kiesés után. Szerencsére most más, kellemesebb elfoglaltságok várnak rám – tette hozzá az elnök, aki kiemelte: azáltal, hogy a szombathelyi akadémiai rendszer élén megmaradt az NB I-es együttes, továbbra is remek lehetőségük van az SZKKA-s sportolóknak a fejlődésre, kvázi teljes karrier-jövőképet tud garantálni a klub az igazolt versenyzőinek. 

 

– Minden felnőttbajnokságban ott szerepel az SZKKA neve, ami, azt gondolom, példaértékű. A serdülő csapatunk megnyerte a megyei osztályt, így az NB II-ben indulhat, ifistáink az NB I B-ben értek el 4. helyezést. Emellett több száz gyermek játszik az egyesületünknél, azaz mély a merítési lehetőségünk. Ami a felnőtt alakulatot illeti: 90 százalékban megvan már a jövő évi keret, továbbra is bátran nyúlunk a saját nevelésű fiatalokhoz az NB I-es gárdánál is. Zaklatott, hektikus év van mögöttünk, de hála a támogatóinknak, gazdaságilag is sikerült lezárnunk a szezont. Külön kiemelném az önkormányzatot, amely mindvégig mellettünk állt. Nyilván van bennünk hiányérzet, elsősorban a szurkolóink miatt, hiszen a meccseink zömét zárt kapuk mögött kellett megrendezni, de a végén, amikor nagyon kellett, akkor együtt ünnepelhettünk – emelte ki Pődör Zoltán, aki a legfontosabb megoldandó problémát jelenleg a teremhiányban látja.  

 

– Hiába a sok lelkes gyermek, szülő és edző, ha nincs hol tréningezni. A kézilabda speciális sport, így más labdajátékokkal nehezen összeegyeztethető a teremhasználat. Azon dolgozunk, hogy ezt a nehézséget is megoldjuk a lehető legrövidebb időn belül – zárta szavait az SZKKA elnöke.

 

Csak a bennmaradásra koncentráltam

 

Mayer Szabina, csapatunk volt válogatott játékosa mindvégig hitt a sikerben, egyetlen cél lebegett a szeme előtt: Szombathelynek az élvonalban kell maradnia! Néhány nappal a kulcsfontosságú győzelem után elégedetten nyilatkozott a beállós.  

 

– Nagyon hosszú évad van mögöttünk, sokkal hosszabbnak tűnt, mint egy hagyományos. Nyilván, a pandémiának tudható be, hogy ilyen zaklatott bajnokságot kellett játszanunk, volt, hogy hosszú hetekig nem tudtunk pályára lépni vagy közösen tréningezni. A koronavírus-járvány második és harmadik hulláma alatt, ha lehetett is éppen meccset rendezni, akkor is zárt kapuk mögött, ami nekünk kifejezetten hátrányos volt, hiszen szurkolóink parádés hangulatot garantáltak minden összecsapáson – vélekedett Szabina, aki később kicsit „szakmázott” is.  

 

– Fontos volt, hogy a Boglári Akadémia ellen győzni tudtunk idegenben még az ősszel, aztán a Dunaújváros ellen itthon tartottuk a pontokat. A rengeteg sérülés, betegség miatt utána viszont hónapokig nem tudtunk komplett kerettel készülni – ekkor több vereséget is elszenvedtünk. A hajrában viszont bebizonyítottuk, hogy valójában mire vagyunk képesek. Az utolsó négy mérkőzésen nem kaptunk ki, a kisvárdai pontszerzés után háromszor nyertünk sorozatban. Minden bizonnyal az elmúlt években szerzett tapasztalataimnak köszönhető, hogy a kulcsmeccseken nem remegett meg a kezem. Csak arra koncentráltam, hogy az SZKKA-nak az élvonalban kell maradnia! Az Alba ellen kicsit görcsösek voltunk, de ahogy telt az idő, úgy váltunk egyre magabiztosabbá. A siker közös, hatalmas fegyvertényt hajtottunk végre azzal, hogy sikerült a vonal fölött végezni. Most a pihenésé a főszerep, azt hiszem, ez mindannyiunkra ráfér – zárta szavait Mayer Szabina.

 

120 százalékkal küzdöttünk

 

Csapatunk fiatal irányítója, Pődör Rebeka így emlékezett vissza a bajnokság hajrájára. 

 

– Volt egy pont, még a Kisvárda-meccs előtt, amikor tudtuk, hogy innentől már csak úgy tudunk bennmaradni, ha mindenki 120 százalékot nyújt. Az utolsó fordulókban közvetlen riválisaink ellen játszottunk, így élt még bennünk a remény. Úgy érzem, a kisvárdai döntetlen után még nem szakadt át bennünk a gát, a kulcsmeccs a Békéscsaba elleni hazai győzelem volt. Az utolsó két ütközetre hatalmas motivációval készültünk, mert tudtuk, noha már megtettük az első lépéseket a bennmaradás érdekében, még nem értünk célba. Érden szintén sikerült a bravúr, és így még fontosabb volt a Fehérvár elleni múlt hétvégi meccs. Hatalmasat küzdöttünk, és a második játékrész elejétől már a kezünkben tartottuk a mérkőzést. A lefújás után megtudtuk, hogy a boglári akadémia kikapott, így bebiztosítottuk a bennmaradásunkat az első osztályban. Nagyon nehéz szezonon vagyunk túl, hatalmas hullámvölgyekkel és sok balszerencsével, de a végére minden összejött, és együtt ünnepelhettünk szurkolóinkkal – mondta Pődör Rebeka. 

 

Szombathely büszke az SZKKA-ra!

 

Dr. László Győző, városunk sportügyekért is felelős alpolgármestere, míg lehetett, rendszerszeresen járt a hazai kézimeccsekre. Az alpolgármester roppant büszke a gárdára, s mint fogalmazott, a legnehezebb időkben is bízott az együttesben.  

 

– Évek óta, ha csak tehetem, kijárok az SZKKA hazai mérkőzéseire. Nagyon szerethető közösséget ismertem meg a Pődör Zoltán vezette egyesületben, rengeteg gyerek szerepel a korosztályos csapatokban, a fiataloknak pedig igazi életpályamodellt tud garantálni a klub, hiszen sok szombathelyi kötődésű lány játszik a nagycsapatban is. Az idei, igencsak zaklatott év megterhelő volt a kézilabdások számára is, és bizony volt olyan pillanat az évben, amikor sokan már temették az SZKKA-t. Én nem tartoztam közéjük, ugyanis pontosan tudtam, hogy milyen küzdőszellem jellemzi a játékosainkat. Azzal is tisztában voltam, hogy amíg matematikai esélyünk lesz a bennmaradás kivívására, a mieink teszik a dolgukat, és hozzák a pontokat. A csapatnak hatalmas elismerés a májusi menetelésért, egész Szombathely büszke a teljesítményükre, hiszen mégiscsak a világ legerősebb bajnokságában sikerült ismét kivívni a bennmaradást. A városvezetés, ahogy eddig, a későbbiekben is kiemelt figyelmet fordít az egyesületre, az SZKKA fontos értéke városunknak – hangsúlyozta dr. László Győző.

 

Krilov István 

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Dr. Perger Gyula atya visszatér Szombathelyre
A székesegyház plébánosa lesz. Több személyi változás is történt.
Megyei I. osztály: drámai végjáték után bajnok a Haladás, a Király SE az ezüstérmes, a harmadik helyet a Répcelak szerezte meg
A Szarvaskend és a Rábapaty is idegenbeli sikerrel zárta a szezont, a Vasvár, a Celldömölk, valamint a Szentgotthárd pedig hazai környezetben diadalmaskodott.
Megyei II. osztály, északi csoport: bajnok lett az Újperint, döntetlennel zárult a Lukácsháza-Gencsapáti rangadó, zsinórban harmadszor nyert a Kemenesalja
A Szeleste a mérkőzést keretbe foglalva győzte le a Bozsokot, de az Uraiújfalu, a Sé, valamint a Spari is hazai környezetben gyűjtötte be a három bajnoki pontot.
Megyei II. osztály, déli csoport: nyolcig jutott a Nádasd, ötöt rúgott a Telekes
A Vasszécseny kilenc emberrel is végigküzdötte a Rum elleni mérkőzést, a Rábatótfalu és Csákánydoroszló idegenben tudott nyerni. Az Őriszentpéter és a Szentpéterfa összecsapása is döntetlennel zárult.
Kosárlabda: az aranycsata ötödik mérkőzésén is hazai győzelem született, zsinórban negyedszer bajnok a Falco!
A szombathelyiek végig koncentráltan, magabiztosan, magas színvonalon kosárlabdázva 84-68-ra verték az Albát, így 2008, 2019, 2021 és 2022 után újabb bajnoki címet ünnepelhetnek.
legfrissebbek
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet eljuttattak az MTI-hez.
Egygólos győzelmet aratott és lépéselőnybe került a Haladás VSE az NB III-as osztályozón
A szombathelyiek Ferencz Zoltán és Tóth Márton találataival 2-1-es idegenbeli sikert arattak Orosházán az osztályozó első találkozóján.
Elektromos zárlat okozhatott tüzet egy szombathelyi konyhában
A Március 15. térre riasztották a szombathelyi tűzoltókat és a mentőket, ahol egy második emeleti lakásból dőlt ki a füst. A házigazda nem volt otthon.
„Legyen közös a történelmi Magyarország, mert akkor a miénk is”
Megemlékezés a nemzeti összetartozás napján
Vádat emeltek a lánnyal szemben, aki felgyújtott egy seprűt egy szombathelyi szupermarketben
A Szombathelyi Járási Ügyészség most közveszélyokozás bűntette miatt emelt vádat a fiatalkorú lánnyal szemben, olvasható a Vas Vármegyei Főügyészség közleményében.