km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Tizenegy meccs óta nem nyert a Hali vasárnapi ellenfele

Tizenegy meccs óta nem nyert a Hali vasárnapi ellenfele

A kiesés elől menekül a Tiszakécske is. Alekszandar Jovics együttese a Rohonci úton fogadja a sárga-kékeket 17 órától.

A Tiszakécskei LC az első tíz fordulóban 12 pontot szerzett, ám az azóta eltelt 11 körben viszont csak hatot, így az utolsó előtti pozícióba csúsztak vissza.

Komoly volt a játékosmozgás a kék-sárgáknál: Erdei Carlo Szombathelyre költözött, Winkler András pedig Nagykanizsára. Kölcsönadták Bekker Rolandot Mosonmagyaróvárra, míg visszatért Kecskemétre Polyák Kristóf. Az érkezési oldalon találjuk Sági Milánt és Vajda Rolandot (Kozármisleny), Takács Tamást (Mosonmagyaróvár) és Valencsik Dávidot (Soroksár), míg kölcsönvették Kállai Zalánt Mezőkövesdről, Czékus Ádámot Kisvárdáról és Lehoczky Rolandot az MTK-tól.

Vas Lászlóval kezdték meg a 2023/2024-es kiírást, ám idén már Kis Károly kezében van a karmesteri pálca. A Nyíregyháza vendégeként 2–0-ra kikaptak, otthon ki-ki meccsen a Siófoktól 3–1-re (Zamostny Balázs szerezte a góljukat), míg legutóbbi két találkozójukon – mindkétszer hazai pályán – ikszeltek. A Kozármisleny ellen 0–0, a Honvéd ellen 1–1 (Szőr Levente rúgta a találatot) lett. Legutóbb 2023. október 1-jén nyertek, akkor a Mosonmagyaróvár vendégeként győztek 2–0-ra. 18 pontjuk van, ez csak az utolsó előtti helyre elegendő jelenleg.

Egy hiányzójuk biztosan van: Lehoczky Roland, aki a Siófok elleni 1–3 során kapott piros lapot, majd 4 mérkőzésre szóló eltiltást.

(Fotó: Nagy Jácint)

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Falco: Meghosszabbította szerződését Kovács Benedek
Ma 12.21-kor a FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY hivatalos Facebook-oldalán jelentették be a hírt, miszerint Kovács Benedek a 2024/25-ös szezonban is sárga-feketében lép pályára.
Gyalogátkelőhelyen ütött el egy férfit egy Suzuki Szombathelyen
Ellentmondásos a szemtanúk nyilatkozata arról, hogy honnan érkezett a gyalogos. Van, aki szerint csak egy lépést tett meg a kijelölt gyalogátkelőhelyen, míg mások szerint az úttest túloldaláról indult és már majdnem átért, írja a 112press.hu.
Jó iramú, szép gólokat hozó mérkőzésen szenvedett vereséget a Haladás Viktória a Szeged ellen
A szombathelyi zöld-fehérek 3-2-re maradtak alul alföldi riválisukkal szemben.
Paragvári: Első helyezés, irány az országos döntő
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szervezésében került sor az idei Madarak és Fák Napja országos természetismereti verseny területi fordulójára, melynek ismét a Szombathelyi Erdészet Zrt. adott otthont. Nagy örömünkre iskolánk 6.a osztályos csapata nyerte meg a területi fordulót, s jutott tovább a május 11-én, Gödöllőn megrendezésre kerülő országos döntőbe, írja az iskola Facebook-oldala.