km/óra
  2025.07.19., szombat  •  Emília napja
Taggyűlést tartott a Szombathelyi Haladás Kft.

Taggyűlést tartott a Szombathelyi Haladás Kft.

Az Illés Sport Alapítványt Halmai Gábor kuratóriumi elnök képviselte - adta hírül szerdán honlapján az Illés Akadémia. A taggyúlés kapcsán dr. László Győző, Szombathely sportért is felelős alpolgármestere is közleményt adott ki.

A Szombathelyi Haladás Kft. tulajdonosai között a szurkolókkal egyetértésben konszenzus van, hogy a női NB I-es, az NB III-as és vármegyei I. osztályban a csapatok indulása továbbra is biztosítva legyen. A társaság felkérte az ügyvezetőt, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség NB III-as licencre vonatkozó határozatában meghatározott dokumentumokat határidőben nyújtsa be

– olvasható a tagok taggyűlési közös közleménye az Akadémia honlapján.

 

A Haladás mai taggyűlése kapcsán dr. László Győző, Szombathely MJV sportért felelős alpolgármestere szerda délután azonos tartalmú közleményt adott ki:

"A Szombathelyi Haladás Kft. tulajdonosai között a szurkolókkal egyetértésben konszenzus van, hogy NB1-es, NB3-as és vármegyei első osztályban a csapatok indulása továbbra is biztosítva legyen.

A Társaság felkérte az ügyvezetőt, hogy az MLSZ NB3-as licence-re vonatkozó határozatában meghatározott dokumentumokat határidőben nyújtsa be."
 

 

Fotó: Nagy Jácint

címkék
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A szombathelyi Schaeffler komoly lépéseket tesz a biodiverzitás megőrzéséért (X)
A Schaeffler Savaria Kft. számos intézkedéssel támogatja a fenntarthatóságot, környezetvédelmet és biodiverzitást. 1500 m2-en Miyawaki erdőt és komplex biodiverzitás parkot hoztak létre diákjaik, munkavállalóik bevonásával, valamint folyamatban van 2100 m2-en méhlegelők létesítése.
Ukrajna tárgyalást kezdeményezett Oroszországgal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti televíziós beszédében közölte: Ukrajna hivatalos tárgyalási javaslatot küldött Oroszországnak a háború diplomáciai rendezésének érdekében, számolt be a Deutsche Welle. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy sürgősen szükség van az egyeztetések felgyorsítására, és minden lehetőséget meg kell ragadni a tűzszünet eléréséhez.
Fiatalkorúak borultak árokba egy lopott autóval Orgoványban
Két tinédzser – egy 13 és egy 16 éves fiú – szerda délután ellopott egy utcán parkoló autót Orgoványban, majd alig 800 méterrel később árokba hajtottak és felborultak vele, számolt be róla az RTL Híradó.
Felavatták a felújított közösségi házat Apátistvánfalván
Átadták szombaton a többségében szlovén nemzetiség által lakott Apátistvánfalva több mint 120 millió forintos kormányzati támogatással felújított közösségi házát, amelyben a kultúrház mellett a polgármesteri hivatal, a védőnői szolgálat és az orvosi rendelő is helyet kapott.
Elmarasztalta a TV2-t a Médiatanács
Két ügyben is szankcionálta a TV2 Zrt.-t a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, a médiaszolgáltató a korhatári kategória téves megválasztása miatt összesen több mint 15 millió forint bírságot kapott. A testület továbbá eljárást indított a Mediaworks Hungary Zrt.-vel szemben a Metropolban megjelentetett „Fotózza le, küldje be!” című médiatartalom közzététele miatt.