Szombathelyi írónő a világ körül – különleges könyvbemutató a Savaria moziban

„Még soha nem jöttek el ennyien a Világjárók-sorozat egyik előadására sem. Hadd mutassam be önöknek Ertler Aliz grafikust, világutazót, akinek Menni kell! - Utazások a komfortzónán kívül Brazíliától Kamcsatkáig címmel jelent meg könyve” – konferálta fel Mayer Rudolf moziigazgató a szombathelyi írót, aki most élményeiről tartott előadást az AGORA Világjárók című előadássorozatának keretében.

„Először is nagyon szépen köszönöm, hogy ennyien eljöttek. Volt bennünk egy kis szkepticizmus, hogy nagyon közel van az időpont karácsonyhoz, de én bevállaltam, mert szerettem volna Szombathelyen beszélni erről a könyvről, mielőtt még megáll a világ egy-két hétre. Azért, mert szombathelyi vagyok, itt születtem, anyukám és a nővérem most is itt él, itt ülnek most is és eljött egy csomó osztálytársam, szomszédom, ismerősöm is, és persze nagyon sokan, akiket nem ismerek, úgyhogy köszönöm még egyszer” – kezdte Ertler Aliz.

19 éves koráig élt itt, de mindig úgy érzi, ide hazajön. Főleg, hogy itt kezdődött minden: nem volt nagy utazó a család, így nem is tudja, miért, de gyermekkora óta Afrikába vágyott, ami akkor tulajdonképpen majdnem ugyanaz volt, mintha a Holdra akart volna utazni.

Aztán jött a rendszerváltás és vele együtt valami más is: megjelent egy újságcikk, hogy egy amerikai szervezet családokhoz keres fiatalokat dolgozni, a repülőjegyet is fizették Londonból. Aliz pedig rögtön lecsapott a lehetőségre, az érettségi után azonnal ment Amerikába. 10 hetet tölthetett el ott és egyrészt jól megtanult angolul, másrészt megtapasztalta, hogy milyen az, amikor az embert beledobják a mélyvízbe.

De nagyon élvezte és ezzel el is kezdődött élete új fejezete. Ezután egy évet Dániában töltött, itt megismerte férjét, aki azóta is kedvenc útitársa. Az utazás pedig azóta egy életforma lett. Mindketten home office-ban dolgoznak, ez nagy könnyedség, hiszen nem kell a szabadságok miatt aggódniuk és könnyen tudnak olcsó repülőjegyeket foglalni.

„Közel 100 országba eljutottunk már, fotóalbumokat mindig készítettem, de soha nem írtam naplót, semmit. Úgy gondoltam, mindenki elvan a maga kis dolgával, senki sem kíváncsi erre. De aztán egyre többen megkerestek és arra jutottunk, mégiscsak kellene erről valamit írni. Azt gondoljuk egy csomó országról, hogy koszos, veszélyes, nincs ott semmi érdekes és engem valamiért ezek a helyek vonzanak, így összegyűjtöttem a legérdekesebbeket. Próbáltam kitalálni egy struktúrát, hogy ne csak sztorizás legyen, így hétköznapi témák alapján, ABC-sorrendben építettem fel a könyvet” – avatott be.

Így született meg a 32 téma, melyekre felfűzte a sztorikat a 40 országról. Minden fejezetben legalább két történet van, kicsit összehasonlítva az országokat, de mint nevetve mondta, az állatvilágnál túllőtt a célon, itt kilenc sztorit olvashatunk.

Az első fejezet a „legszombathelyibb”. Édesanyjáról szól, aki világéletében itt élt és nem volt nagy utazós. Amikor azonban lánya elkezdte járni a világot és élt például Moszkvában és Dubajban is, azért csak kilépett a komfortzónájából és felszállt egy-egy repülőre, hogy meglátogassa. Mint mondta, nagyon érdekes volt az ő szemével látni az általa már ismert helyeket.

„A hab a tortán a közös utazásunk volt, amikor a 75. születésnapján elmentünk megnézni a szívem csücskét, Afrikát. Elvittem Szváziföldre egy szafarira 10 napra. Egy nagyon izgalmas hely, ugyanakkor békés és olcsó is. Egyike azon kevés országoknak, ahova vissza-visszatérek” – mesélte.

Külön fejezetet kapott például a biciklizés, amihez egy iráni történetet párosított. Mert hát kiderült, hogy csak iráni bankkártyát fogadnak el, egy járókelő azonban a segítségükre sietett és annyira kedves volt, hogy nem is engedte nekik kifizetni. Az iráni kedvességet pedig később is megtapasztalták: amikor egy piros lámpánál álltak, teával kínálták meg őket. Érdekesség egyébként, hogy bár a Korán nem tiltja – hiszen nem is volt még bicikli, amikor megírták –, de Iránban a nők nem nagyon bicikliznek.

Erdőkbe is elkalauzolja az olvasót, különleges fákat mutat be, köztük a kedvenceit, a madagaszkári majomkenyérfákat. Az afrikaiaknak van egy legendájuk: amikor Isten megteremtette a fákat, kiadta az utasítást, hogy hogyan kell kinézniük, de a majomkenyérfa nem hallgatott Istenre és a saját útját járta. Erre Isten megharagudott, kihúzta a földből, megfordította és fejjel lefelé tette vissza, így tulajdonképpen a gyökereket látjuk.

„Sok-sok kanyar után most Badacsonyörsön élünk, így van saját borunk és emiatt nagyon szeretünk bort kóstolni, amikor utazunk. Egyik kedvencünk a dél-afrikai, ott a borászatok egyébként hihetetlen méretűek és nagyon látványos helyeken vannak. Argentínában ugyanez a helyzet és egyre jobban terjed a trópusokon is a bortermelés, Thaiföldön is Balin is vannak már nagyon jó borászatok. Bár az elefánt a szőlőtőkék között furcsa látvány volt” – árulta el.

Mesélt furcsa japán szerencsejáték élményeikről; az Etiópiában kőkorszaki viszonyok között élő törzsekről; férfivá avatási ceremóniákról, amelyeken a férfiak bottal ütötték a nőket; a gyémántokkal teli namíbiai német kisvárosról; fantasztikus dubaji galériákról az iparnegyed kellős közepén;  a nepáli hindu halottégetésről; hogy Iránban ette élete legfinomabb fagyiját, hogy 70 pandát etethetett önkéntesként egy kínai rezervátumban és arról is, hogy mi is az a lakáscsere, amivel a lakhatásukat oldják meg a sátrazás mellett.

Érdekesség, hogy a könyv ajánlását Für Anikó színművésznő írta, aki egyébként a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnáziumban érettségizett:

„Gyerekkora/om óta ismerem - legalábbis azt hittem! Mégsem lepett meg túlságosan világraszóló vállalkozása. Szükségszerűnek mondanám: mindig volt benne valami különleges, megspékelve jó adag perfekcionizmussal. Hála Istennek, sokan világjárnak, megkapóan érdekes útleírásokkal, élménybeszámolókkal Dunát (Nílust, Temzét stb.) lehet rekeszteni, és ez igazi ajándék a kényszerből vagy önként otthonülősebb fajtának. Lapozgatok, látom a sok gyönyörűséget képen-szövegben, pereg a mozi, és közben arra gondolok: de jó neki!

Aliz könyve azonban tartogat még valamit mindezeken és a személyességén túl! Nevezetesen, hogy most azonnal le akarom rángatni a felső szekrény legfelső polcáról a bőröndömet, beledobálni a legszükségesebbeket, és világgá menni, menni, menni, menni... ?, de jó nekem!”

A következő Világjárók-előadás január 30-án lesz 17 órakor, Kolumbiáról, Costa Ricáról és Panamáról fog mesélni Tóth Péter utazásszervező.

CzB