km/óra
  2024.05.11., szombat  •  Ferenc napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Szombathely2030: zöld, okos, élhető

Szombathely2030: zöld, okos, élhető

Elkészült Szombathely átfogó, ciklusokon átívelő gazdaság- és városfejlesztési programja, a Szombathely2030. A koncepció kialakításába az üzleti élet szereplői mellett a polgárokat is bevonták, az elképzeléseket pedig a magyar és uniós fejlesztésekbe is beépítik. A programról annak felelősével, Bokányi Adrienn tanácsnokkal (ÉSZ!) beszélgettünk. 


A ciklusprogram tavaly készült el, azonban szükség volt hosszabb távú fejlesztési tervre, egyebek mellett ezért is készült a tíz évre előre tekintő koncepció, mondta el a tanácsnok, aki hozzátette, a 100 Intelligens Város Kihívás uniós mentorprogram során is egyértelművé vált, meg kell fogalmazni, merre tart Szombathely. A tervezet alapjai tavaly év végén készültek el 2-3 hónapos munkával, amelyet követően egyeztettek a legnagyobb foglalkoztatók vezetőivel, a vállalkozókat tömörítő kamarával. A szombathelyi polgárokat is bevonták a tervezésbe, a helyiek több fórumon is elmondhatták véleményüket. A szombathely2030.hu weboldalon kérdőívet lehetett kitölteni – több mint ezren éltek is a lehetőséggel, ami magas szám, mondta Bokányi Adrienn.  

 

– Rövid, közép és hosszú távú projekteket is tartalmazó stratégia készült el – foglalta össze a tanácsnok –, a polgármester a közgyűléssel egyeztetve hamarosan dönt az anyagról. Fontos, hogy a projekteket úgy állítottuk össze, hogy nemcsak azt vizsgáltuk, mire lenne szükség, kikkel valósíthatóak meg a tervek, hanem a lehetséges forrásokat is feltérképeztük. Az volt a cél, hogy az Európai Unió és a kormány felé olyan kínálatot tudjunk felmutatni, amelynek elemei beemelhetőek támogatási programokba. 

 

Az egészségipar a kitörési pont

 

A város gazdaságfejlesztési koncepciójánál az egyik elem a minőségi és válságálló munkahelyek létrehozására épül. Ez egyfelől jelenti a már itt lévő cégekkel való támogató együttműködést, a minőségi oktatást és kutatás-fejlesztést, másrészt pedig az új befektetők Szombathelyre csábítását. Fontos szempont az is, hogy az autóipari, elektronikai gyártás mellett legyen még egy erős lába a város gazdaságának, ez pedig az egészségipar lenne.  A térség a termálfürdők és a különféle rehabilitációs intézmények révén megfelelő környezetet kínál erre, továbbá a kormányzati elképzelésekhez is illeszkedik ez az irány.  Cél a megfelelő képzési formák biztosítása helyben, akár a gyártási folyamatokhoz vagy a szolgáltatásokhoz. 

 

A Szombathely2030 másik pillére városfejlesztési elemekből épül fel: egy zöld, fenntartható fejlődésen alapuló, okos megoldásokkal működő város kialakítása a cél. Azt kerestük, hogy miért lesz érdemes itt élni, ideköltözni, vagy éppen itt maradni, fogalmazott Bokányi Adrienn. Ennek számos összetevője van: megfelelő és biztonságos (tömeg)közlekedés, körforgásos gazdaság, megfelelő hulladékkezelés, zöldtetők és -falak kialakítása, kerékpárút-hálózat fejlesztése, P+R parkolók létrehozása, ezekhez kapcsolódó buszjáratok. Szükségesek még egyebek mellett megfelelő utazássegítő, illetve egyéb informatikai és okosmegoldások. Ilyen például az első okoszebra, amely a 11-es Huszár úton épül, de másik 10 helyszínt is felmértek már a városban, ahol szükség lenne erre. Hasonló elképzelés a forgalmi információk alapján működő parkolásszabályzó rendszer, vagy a környezeti adatokat is figyelő köztéri okosbútorok. 

 

– Fontos elem még az élhető város koncepciójában, hogy az idősekre külön figyelmet fordítunk. Jelenleg minden 5. szombathelyi 65 év feletti, 2025-re minden 4., 2030-ra minden 3. helybeli elhagyja ezt a kort. Az ő biztonságuk, gondozásuk és segítésük olyan szempont, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül. Pont a járvány mutatta meg, hogy a telemedicinában, a távgyógyításban milyen lehetőségek vannak. Működik az idősek karpereces vészjelző rendszere, ezt is szeretnénk továbbfejleszteni, hogy az idős családtagokat mindenki biztonságban tudhassa. 

 

Környezettudatos polgárok

 

A szombathelyi polgárok is véleményt mondhattak, válságálló munkahelyek kapcsán felvetették az átképzések lehetőségét, hogy minél könnyebb legyen munkát találni. Kerékpárutakat és zöldbuszokat szeretnének, összességében elmondható, a szombathelyiek környezettudatossá váltak az elmúlt években, olyannyira, hogy nyugat-európai minta alapján háztartásonként szelektíven gyűjtenék a hulladékot, és a családi házas övezetekben fontosnak tartják az esővíz gyűjtését.

 

És hogyan valósul meg a program?

 

– Elküldtük Navracsics Tibornak, az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna kormánybiztosának, aki a javaslatokat beépíti az EU-nak benyújtandó programba. Megkapta dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő, valamint a területfejlesztésért felelős Vas Megyei Közgyűlés is. Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot az uniós képviselőkkel, közülük Ujhelyi Istvánt emelném ki, aki az uniós közegészségügyi stratégia, az Európai Egészségügyi Unió egyik szószólója. Szombathely éppen az egészségipar révén tudna kapcsolódni a tavaly elfogadott uniós koncepcióhoz.  

 

 

Címlapkép: Nagy Jácint / Savaria Fórum

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak