km/óra
  2025.07.14., hétfő  •  Örs, Stella napja
Szombathely is képviseltette magát a Megyei Jogú Városok Szövetségének idei első közgyűlésén, Budapesten

Szombathely is képviseltette magát a Megyei Jogú Városok Szövetségének idei első közgyűlésén, Budapesten

Budapesten tartották kedden a Megyei Jogú Városok Szövetségének idei első közgyűlését.

 

Sajtótájékoztatón Navracsics Tibor elmondta, kulcsszerep jut a megyei jogú városoknak a jövő területfejlesztési politikájában. A miniszter hangsúlyozta, hogy nagyvárost és vonzáskörzetét egységben kell kezelni. Szombathelyt dr. László Győző képviselte a találkozón. Az SZTV kérdésére az alpolgármester úgy fogalmazott: konstruktív egyeztetés zajlott. Pártállástól függetlenül több delegált is kifejtette, hogy fontos lenne az önkormányzatok megfelelő feladatfinanszírozása és támogatása például a közös fenntartású intézmények és a közétkeztetés vonatkozásban. Felvetődött a kérdés, hogy visszakapják-e a települések a gépjárműadó-bevételt, és igényként merült fel a rezsikompenzáció is. A miniszter azt ígérte, az év második felében a kormányzat megvizsgálja az elhangzott javaslatokat.

 

Forrás: SZTV
Fotó: archív/Nagy Jácint
 

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A szombathelyi Schaeffler komoly lépéseket tesz a biodiverzitás megőrzéséért (X)
A Schaeffler Savaria Kft. számos intézkedéssel támogatja a fenntarthatóságot, környezetvédelmet és biodiverzitást. 1500 m2-en Miyawaki erdőt és komplex biodiverzitás parkot hoztak létre diákjaik, munkavállalóik bevonásával, valamint folyamatban van 2100 m2-en méhlegelők létesítése.
Öten verekedtek össze egy sárvári esküvőn, vádat emeltek ellenük
Egy sárvári esküvő közben - a lakodalmas ház előtt - tört ki verekedés még 2024 márciusában, erről számolt be a Sárvári Járási Ügyészség, amely vádat emelt az öt férfi ellen.
Nem tud ma okmányokkal és autókkal kapcsolatos ügyeket intézni a kormányablakoknál
Egy hétvégi hardverhiba hazavágta a rendszert, ezért július 14-én, hétfőn szünetel az okmányokkal és járművekkel kapcsolatos ügyfélkiszolgálás a kormányablakokban.
Nagyobb kézipoggyászt enged a fedélzetre ezentúl a Ryanair
A Ryanair 20 százalékkal növeli annak a kézipoggyásznak a méretét, amelyet a jegy árában foglaltan lehet felvinni a repülőgép utasterébe, számolt be róla a Sky News. A döntés az Európai Unió friss javaslatára reagál, amely az utasbarát szabályozás érdekében nagyobb csomag engedélyezését szorgalmazza.
AM: országszerte tart az aratás, az ország kenyere biztosított
A gazdák munkájának és szorgalmának köszönhetően biztosított az ország kenyere, az őszi árpa aratása befejeződött, a búzának pedig több mint a felét betárolták, közölte a szakminisztérium.