km/óra
  2025.03.23., vasárnap  •  Emőke napja
Szlávik: folyamatosan emelkedik a betegek átlagéletkora

Szlávik: folyamatosan emelkedik a betegek átlagéletkora

Az elmúlt hetekben folyamatosan emelkedett a betegek átlagéletkora, ezért törvényszerű, hogy egyre többen halnak bele a koronavírusba - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa kedd reggel az M1 csatornán.

 

Szlávik János közölte, nem érdemes összehasonlítani a különböző országok halálozási adatait, hiszen míg Magyarországon mindenkit, aki akkor hal meg, amikor fertőzött volt, a koronavírus áldozatának tekintenek, külföldön előfordul az is, hogy ha valaki a betegség kezdete után egy héten belül nem hal meg, akkor már nem a koronavírus áldozataként könyvelik el.
   

Felhívta a figyelmet, hiába emlegetik úgy a fertőzést, mint ami az idősekre veszélyes, a nagy számok törvénye alapján fiatalok is belehalhatnak. Hozzátette, általában a betegség hetedik-nyolcadik napjára válhat kritikussá a betegek állapota, ekkor kerülhetnek lélegeztetőgépre. Ilyenkor - az esetek több mint felében - a lélegeztetőgép segíti át a betegeket a súlyos állapoton.
   

Ugyanakkor egy idős és alapbetegségekkel küzdő embernél nem lehet sokáig fenntartani a kezelést, ezért lehet azt látni, hogy a halottak átlagéletkora 60-80 év, míg gyermekek esetében a halálesetek száma "extrém ritka" - fogalmazott Szlávik János. Kitért arra is, az esetek többségében mostanra már nem állapítható meg, hogy hol és kitől kapták el a betegséget a fertőzöttek, ami azt jelzi, hogy a vírus a közösségi terjedés szakaszában van. (MTI)

Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Honvédségi baleset: egy fiatal nő és egy kiképző katona sérült meg életveszélyesen, miután felrobbant egy kézigránát
Éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakorlat során felrobbant a gránát a feladatot végrehajtó kormánytisztviselő kezében – közölte Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén történt balesetről tartott sajtótájékoztatóján szombaton.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Főhajtás a '48-as hősök emléke előtt
Már pénteken elkezdődtek a megemlékezések az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából. Délelőtt megkoszorúzták gróf Batthyány Lajos mártír miniszterelnök szobrát, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget. A városi ünnepségsorozatot március 15-én, szombaton tartják. Cikkünkben a részletes program.