A nyolclábúak csodálatos világa

- Ha elképzelem a gyermek Szinetár Csabát, lepkehálóval a kezében, erdőt-mezőt járva kell őt látnom?

- Nagyjából igen. Volt lepkehálóm, gumicsizmám, horgászbotom, minden, ami biológiatanár édesapámnak is. Egészen kis korom óta a természetben érzem otthon magam igazán, és a munkámnak köszönhetően az időm nagy részét most is ott tölthetem.

- A pókok általában félelmet, viszolygást váltanak ki az emberekből. Önt mi vonzotta hozzájuk?

-Lassan negyven éve, hogy felfedeztem a pókokat. Rájöttem, hogy nagyon keveset tudok róluk. Sorsszerű véletlen volt, hogy az egyetemen az állatrendszertani tanszék vezetője, Loksa tanár úr pókokkal foglalkozott, és „inasának” fogadott engem.

- Mitől érdekesek a pókok?

– A laikusok általában nagyon keveset tudnak róluk. A majdnem ötvenezer fajból Közép-Európában 1000–1100, Magyarországon 800–900 van jelen. Látványos a formagazdagságuk, változatos az életmódjuk, az aktívan vadászóktól a hálószövőkig nagyon sokfélék. Ahogy egyre jobban elmélyültem a vizsgálatukban, újabb és újabb kérdések merültek fel. Ma is úgy érzem, hogy kimeríthetetlen a pókok világa, és kíváncsisággal fordulok feléjük. Ragaszkodom a Kárpát-medencéhez, mert bőven van még kutatnivaló itt is.

– Miként vizsgálja a pókokat?  

– Döntően terepbiológus vagyok, és nem is szeretnék több időt tölteni laborban. Aktív gyűjtőmunkára van szükség, ha egy adott terület pókfaunáját vizsgáljuk. Különböző gyűjtési módszerek léteznek, amelyek ugyan együtt járnak az állatok begyűjtésével és elpusztításával, de így lehet őket később mikroszkóp alatt vizsgálni. Ha már kellően ismerünk egy-egy fajt, saját környezetében is lehet információt gyűjteni az élő állat életmódjáról, viselkedéséről.

– Vannak még újdonságok a Kárpát-medence pókfaunájában?  

– Sosem jelenthetjük ki, hogy már mindent tudunk. Folyamatosan kerülnek elő új fajok, ami a környezetünk, többek között a klímánk változását is jelzi. Múlt évben fejeztünk be egy 30 esztendőt átfogó vizsgálatot, kollégáimmal az épített környezet pókfaunáját figyeltük meg. Azt tapasztaltuk, hogy nagyon gyorsan változik a közvetlen közelünkben élő állatok világa, ami elsősorban a kereskedelem és a turizmus következménye. Gyorsan jelennek meg jól alkalmazkodó új fajok, kétévente egy új épületlakó pókkal kell számolnunk.

– Említene néhány saját felfedezést, ami tudományos körökben nagy szó volt?

– Ha kellő szorgalommal és kitartással foglalkozunk valamivel, időnként a szerencse is mellénk áll. Ennek köszönhető például, hogy a nádasok kutatása során megtaláltuk az európai álkalózpókot, aminek egyetlen észak-amerikai rokona ismert. Bizonyítást nyert, hogy nemcsak az emlősök esetében – bölény, hód –, hanem a farkaspókok között is van példa arra, hogy új fajok alakultak ki a földrészek szétválásával. Sikerült azonosítani egy új kövipók-fajt is, tőlünk nem messze, ami – utalva a Rába folyó, illetve a Kisalföld latin nevére – a Parasyrisca arrabonica nevet kapta. Legközelebbi rokonai közép-ázsiai magashegységekben élnek. Ha lehetőségem van rá, a terepi munkámat gyerekekkel, tanítványokkal együtt végzem, akiket kis kollégáimnak hívok. A siker mindig közös, egy csapatmunka eredménye.

– Miként vezetett az útja a katedrára? 

– Pedagóguscsaládból származom, a jó példa vitt a pályára. Az ELTE-n végeztem 1984-ben, majd visszatértem Vas megyébe. Akkor indult Szombathelyen a biológiatanár-képzés, amibe azonnal bekapcsolódhattam. Jelenleg van két osztályom a Nagy Lajos Gimnáziumban is, és nyolc évig a komáromi Selye János Egyetemen is tanítottam. Ötvennél több diplomamunkának, köztük néhány doktori dolgozatnak lehettem a témavezetője, volt, aki azért jött hozzám, mert így akarta leküzdeni a pókiszonyát, ami sikerült is. Bennem van a motiváció, hogy átadjam a tudást, és a kutatás mellett ezt tanárként megtehetem. Szívesen dolgozom kicsikkel is, a gyerekek még nem félnek a pókoktól, megvan bennük a természetes érdeklődés.

– A Kárpát-medence pókfaunájának kutatásában elért kiemelkedő eredményei, kimagasló színvonalú oktatói munkája, valamint ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként nemrég átvehette a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést. Hogyan fogadta az elismerést?

– Nagyon örültem neki, büszke vagyok rá. A közös munka eredménye ez a kitüntetés, hálás vagyok mindenkinek, akinek része volt benne. Amennyire tudom, a felterjesztők döntően a korábbi tanítványaim, ma már kollégáim voltak. Egy tanárnak az az igazi elismerés, amikor régi tanítványoktól érkezik visszajelzés, ezért érdemes pedagógusnak lenni.

kzs
Fotó: Nagy Jácint