km/óra
  2025.04.30., szerda  •  Katalin, Kitti napja
Szerencsés góllal nyert a nagy akarattal focizó Kozármisleny

Szerencsés góllal nyert a nagy akarattal focizó Kozármisleny

Michal Hipp, a Szombathelyi Haladás vezetőedzője értékelte a gárda teljesítményét a vasárnap 2-1-re elveszített mérkőzés után.

A Haladás gyengén focizott Kozármislenyben, Doktorics szépségíjas találatán kívül nem is akadt védeni valója a hazaiak kapusának. A baranyaiak sem nyújtottak extrát, ám olybá tűnt, jobban akarják a győzelmet. Michal Hipp így értékelt a találkozó után a klub hivatalos honlapján.  

- Az első félidőben egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni, a két tizenhatos között folyt a játék. A hazai csapatnak - a mi hibánk után - volt egy nagy helyzete, de ez kimaradt. A második félidőben is hasonló volt a felállás: egyik csapat sem akart hibázni. A pálya sem könnyítette meg a játékosok dolgát. Majd egy szép akció után vezetést szereztünk, de a középpályán elkövettünk egy hibát és a hazai csapat kiegyenlített. Aztán a nagy akarattal játszó Kozármisleny egy szerencsés góllal megszerezte a vezetést - és a győzelmet. A cserék is sokat számítottak, a hazaiak tudtak frissíteni, nekünk viszont nem volt meg az a minőség, amivel változtathattunk volna a meccsen – fogalmazott a tréner.

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Elhunyt dr. Márkus Imre
Életének 71. évében elhunyt dr. Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének korábbi elnöke. Sárváron született, a Nagy Lajos Gimnáziumba tanult.
Szombathelyi majális 2025: négy napos programsorozat az Emlékmű-dombon
Május 1. és 4. között - csütörtöktől vasárnapig - ismét benépesül Szombathelyen az Emlékmű-domb: a Városi Majális idén is változatos zenei és közösségi programokkal várja a látogatókat. Főzőverseny, koncertek, táncbemutatók és gyermekprogramok gondoskodnak arról, hogy minden korosztály jól érezze magát a négynapos ünnepen.
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.