km/óra
  2022.06.28., kedd  •  Levente, Irén napja
Szeptemberben Magyarországra látogat Ferenc pápa

Szeptemberben Magyarországra látogat Ferenc pápa

Magyarországra látogat Ferenc pápa - számolt be az M1 aktuális csatorna szombat déli Híradójában egy vatikáni tudósító Twitter-bejegyzésére hivatkozva.

Az információ szerint a katolikus egyházfő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárónapjára, szeptember 20-ra érkezhet Magyarországra. Az értesülést hivatalosan még nem erősítette meg a Vatikán, de az M1 más forrásból is úgy értesült, hogy ősszel várható a pápa magyarországi útja – tették hozzá.
   

Áder János államfő február 14-én a Vatikánban a közmédiának nyilatkozva számolt be arról, hogy magyarországi látogatásra hívta Ferenc pápát a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából. A köztársasági elnök elmondta: azzal a szándékkal érkezett a Vatikánba, hogy meghívja és meggyőzze a Szentatyát, jöjjön el, és vegyen részt a szeptember 13-20. között megrendezendő eucharisztikus világkongresszuson.
   

Az államfő érvei között szerepelt, hogy 100 éve vette fel Magyarország a diplomáciai kapcsolatot a Vatikánnal, és 30 esztendővel ezelőtt újították azt meg. Kitért arra is, hogy 25 éve nem járt katolikus egyházfő Magyarországon, utoljára Szent II. János Pál pápa látogatta meg hazánkat 1996-ban.
   

Áder János kiemelte a találkozón, hogy Ferenc pápa tavalyi csíksomlyói látogatása rendkívül sikeres volt a hívek körében, és biztos, hogy hasonló szeretettel fogadnák a magyarországi hívek is.


 

Savaria Fórum 31. évfolyam 24.szám - 2022.06.24.
Savaria Fórum 31. évfolyam 24.szám - 2022.06.24.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
legfrissebbek
Országos versenyt nyert Andor Sára
Megnyerte az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyt történelemből Andor Sára, az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 11. osztályos tanulója csaknem maximális pontszámmal. Az öt fordulóból álló maratoni vetélkedés komoly kihívást jelentett a diákoknak: pályamunkájukat történészekből álló bizottság előtt kellett megvédeniük.
Majomhimlő: az EMA megkezdte az Imvanex oltóanyag vizsgálatát
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a dániai székhelyű Bavarian Nordic biotechnológiai vállalat Imvanex nevű, himlő elleni oltóanyagának folyamatos felülvizsgálatát annak érdekében, hogy a vakcina használatát kiterjessze az emberek majomhimlő betegséggel szembeni védelmére is - jelentette be az uniós ügynökség kedden.
DK: hetente 5-700 benzinkútról hiányozhat az üzemanyag
Hetente akár 5-700 benzinkútról is hiányozhat az üzemanyag, holott a piacon nincsenek jelentős ellátásbeli problémák - mondta a Népszavára hivatkozva a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke.
Meggondolta magát a Renault sofőrje, Opel furgont borított a manőverrel a 74-es főúton
A Vasvár felől Zalaegerszeg irányába tartó személyautó vezetője balra indexelt a győrvári elágazónál és be is hajtott a kanyarodósávba. Közben azonban meggondolta magát és gyorsan visszasorolt volna a főútra, de már mellette volt egy Opel furgon.
A szombathelyi börtönből verte át a sértettet, aki megadta neki a bankkártya adatait
A Körmendi Járásbíróság kisebb kárt okozó csalás vétsége miatt 6 hónap végrehajtandó börtönre ítélte a különös visszaeső vádlottat, kötelezte továbbá a magánfél részére kártérítés megfizetésére, áll a Szombathelyi Törvényszék közleményében.