km/óra
  2024.05.08., szerda  •  Mihály napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Szent László napot tartottak Zanaton, a városrész templomának védőszentje tiszteletére

Szent László napot tartottak Zanaton, a városrész templomának védőszentje tiszteletére

27 éve ünneplik Zanaton a városrész templomának védőszentjét. Most vasárnap a Szent László-napi programok résztvevőit Pál Ferenc, a Zanati Kulturális és Sport Egyesület elnöke üdvözölte, majd Horváth Soma alpolgármester mondott köszöntőt. Úgy fogalmazott: Zanat egykor önálló falu volt, ma Szombathely egyik legpatinásabb városrésze, ahol különösen erősek a civilek. Az egymásért való munkálkodásban valódi erő van, minél több közösség működik, annál értékesebb városban élünk. Megkoszorúzták Szent László szobrát, majd elkezdődtek a családi szórakoztató programok: fellépett Meggie, népi koncertet adott Bognár Szilvia, volt pónifogat, kézműves foglalkozás, vásári bábjáték, táncbemutató és táncház, a Klapka György Huszár Egyesület kishuszárjainak bemutatóján pedig ágyú is dörrent.

 

Fotó: Büki László/vaskarika.hu
 

címkék
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Május 8., a Nemzetközi Vöröskereszt napja
A Nemzetközi Vöröskereszt (angolul International Committee of the Red Cross, rövidítése ICRC) a pártatlanság, semlegesség, emberiesség, egyetemesség és önkéntesség egység elvei alapján működő nemzetközi segélyszervezet. A vöröskeresztes mozgalom ötlete Jean Henri Dunant svájci üzletembertől származik, aki 1859-ben megszervezte a solferinói csatatérről, a környező lakosság segítségével, a csatatéren maradt sebesültek ellátását, írja a Paprikablog Facebook-oldala.
Nem jön a vonat Zalaszentivánból
A Zalaszentivánból 16:02-kor Szombathelyre induló Pannónia InterRégió vonat, a vonat műszaki meghibásodása miatt nem közlekedik, tájékoztat a GYSEV hivatalos Facebook-oldala.
Orbán-Zelenszkij tárgyalás: Magyarország minden békekezdeményezést támogat
Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Nem avatkozik be a kormány, elégedettek az üzemanyag árával
Lejárt kéthetes határidő, amit április végén a kormány az üzemanyagkereskedőknek adott arra, hogy csökkentsék az áraikat. A szerdai kormányülés után Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette, hogy mivel a kereskedők önként eleget tettek a kérésnek, a csökkentésekkel elértük a szomszédos országok átlagát, így nincs szükség állami beavatkozásra.
Fut a város! – szombaton lesz a városi futóverseny
Szombaton, azaz május 11-én ismét Fut a Város! Szombathelyen. A városi futóversenyre az eddiginél nagyobb számban jelentkeztek a sportolni vágyó szombathelyiek. A városban útlezárásokra is kell számítani!