km/óra
  2024.07.20., szombat  •  Illés napja
Haladás: Balszerencsés vereség a Tisza-partján

Haladás: Balszerencsés vereség a Tisza-partján

A Merkantil Bank liga 28. fordulójában a vasiak ma Szegeden léptek pályára. Bár a mieink szereztek vezetést, a Szeged előbb egyenlített, majd az utolsó percben megszerezte a győztes találatot is.

Kezdés előtt mintegy félezer néző várja a csapatokat.

A mieink tiszta zöldben, a hazaiak kék-feketében szerepelnek.

Mi kezdtük a meccset, útjára indult a labda a nyári melegben.

A 4. percben az első Hali-szöglet: Erdei tekerte középre a labdát, de nem alakult ki helyzet.

Eltelt az első öt perc, a vasiak birtokolják többet a labdát.

A 10. percben járunk, helyzet nem volt eddig. A Haladás nem állt be bekkelni, rendre a szegediek  térfelén jártják a labdát Szakályék.

A 13. percben egy zöld-fehér lehetőség: Ene ugratta ki Horváth Rajmundot, a szélső elfejelte a labdát a kapujából kirohanó Molnár-Farkas mellett, de már nem érte utol, így kirugással jöhettek a kék-feketék.

A 15. percben Nyíri lőtte be élesen jobbról a labdát, Szilágyi szögletre mentett Kelemen elől. A korner után Jagodics próbálta a kapuba terelni a labd-t, de nem járt sikerrel.

Lassan lecsorog a félidő fele, semmi izgalmas nem történt. Viszont továbbra is remek az idő.

A 25. percben ívószünet.

Nagyon hiányzik a Haladás középpályájáról az eltiltott Rácz, kissé tanácstalanul szövögetik a zöldek a támadásaikat.

Fél órán vagyunk túl, egyik kapusnak sem volt még dolga.

Átvette az irányítást a Szeged, most a hazaiaknál van többet a labda, de ziccert nem alakítottak még ki Borvetőék sem.

A 38. percben Zuigeber ment el a jobb oldalon, élesen középre lőtt, de Borvető lemaradt a labdáról, amit Pálfi így magához ölelt.

Teljesen békésen csordogálnak a percek, helyzet nincs, de még csak szabálytalanság is elvétve történik.

A 41. percben vezet a Haladás! Nyíri ment el a jobb oldalon, az alapvonalig cselezte magát, majd visszapasszolt, ott érkezett Szakály, aki 4 méterről  jobb alsó sarokba vágta a labdát (0-1)!

A játékban annyira nem volt bent a gól, de az akció tényéeg szépségdíjas volt, Nyíri nagyon befűzte a hazaiak baloldali védelmét.

Szünet, 0-1-ről folytatják a csapatok.

Kint vannak a csapatok, kezdődik a második félidő. A hazaiak kettőt cseréltek.

Az 50. percben Mohos két szép csellel játszotta magát tisztára, indította Nyírit, aki jobbról középre lőtt, Kelemen centiméterekkel maradt le a beadásról.

Az 52. percben Erdei remekül ugratta ki Nyírit a jobbszélen, betört a 16-oson belülre, 12 méterről lőtt, a labda alig ment el a jobb kapufa mellett. A szegediek feltolták a védelmüket, így a Haladás kontrázhat.

Az 55. percben a házigazda előtt adódott ziccer: Nagy adott be jobbról, Borvető elől felszabadítottak a védők. Pillók azonban visszafújta az esetet, Ene sárgát kapott. Az alapvonaltól végzett el szabadrúgást Zuigeber, Pálfi szögletre tolta a labdtát. a korner után Kővári tüzelhetett 18 méterről, de a labda elkerülte a jobb kapufát. A második félidő sokkal élvezetesebb, mint az első volt.

Az 59. percben egy szegedi kontra végén Nagy lőtt 17 méterről fölé.

Eltelt egy óra, a Tisza-partiak birtokolják többet a labdát, a Haladás fegyelmezetten védekezik, és olykor kontrázni is tudnak Kelemenék.

A 64. percben Borvető fellökte Enét 40 méterre a Hali kapujától, a spori nem fújt falultot, a csatár elvette a bekktől így a labdát, kiugratta Zuigebert, a szélső 14 méterről, jobbról lőtt, Pálfi bravúrral védett.

Cserék mindkét oldalon. Pintér és Szijjártó érkezett a mieinknél, Kelemen és Zvekanov ment le.

67. perc, ismét ivószünet.

A 71. percben a Hali védői egymásra vártak, nem szabadítottak fel, a labda Márkvárt elé került, aki 18 méterről, középről lőtt, a labda azonban messze elkerülte Pálfi kapuját.

A 73. percben Magyar ívlt be a Hali 16-osára, Szilágyi fejelhetett, de Pálfi védett.

Negyed óra van hátra: a Haladás rendesen beszorult az elmúlt percekben.

A 76. percben 1-1. Magyar jobboldali szabadrúgására Márkvárt érkezett jó ütemben, és 5 méterről a jobb sarokba lőtt.

Bár a szegediek támadtak, elkerülhető gólt kapott a Hali.

Cserék a Haladásban, Beronja és Jancsó be, Mohos és Nyíri le.

A 84. percben Márkvárt a kezdőkörből ívelt kapura, Pálfi kint állt, de a középpályán nem célzott pontosan, a labda elhagyta az alapvonalat.

A 86. percben Pillók hozott érdekes ítéletet. Enét látta a bíró szabálytalannak Zuigeberrel szemben. A labda mögé a sértett állt, de nem lett veszély belőle.

Három perc van hátra a rendes játékidőből.

Csere a Haliban, Szvoboda jön Horváth Rajmund helyére.

A 90. percben 2-1. Márkvárt jobboldali beadására Bíró Bence érkezett jó ütemben, és 4 méterről a bal alsó sarokba lőtte a labdát.

Négy perc lesz a ráadás.

A szegediek húzzák az időt - másodpercek vannak hátra.

Vége: a Hali egy pontra rászolgált volna.

 

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA–SZOMBATHELYI HALADÁS 2-1 (0-1)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 1626 néző. Vezette: Pillók Ádám (Szilágyi Norbert, Tőkés Róbert)
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas T. – Könczey (Bíró 46.), Szilágyi Z., Horváth M., Gera N. – Haris (Kővári 46.), Magyar Zs.(Tóth 91.) – Zuigéber, Márkvárt, Nagy R. (Óvári 65.)– Borvető (Kalusz 65.). Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics.
Haladás: Pálfi – Nyíri V. (Beronja 80.), Jagodics M., Ene, Bolla G. – Horváth R. (Szvoboda 89.), Szakály A., Zvekanov (Szijjártó 65.), Erdei, Mohos (Jancsó 80.) – Kelemen M. (Pintér 65.) Vezetőedző: Alekszandar Jovics.

Góllövők: Márkvárt (76.), Bíró (90.), illetve Szakály (41.)

Savaria Fórum 33. évfolyam 26. szám - 2024.07.05.
Savaria Fórum 33. évfolyam 26. szám - 2024.07.05.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Pontosítás: nem az Illés Akadémia lett a Körösladány tulajdonosa, hanem fordítva, a Békés vármegyei szervezet szerzett tulajdonrészt az ISA-Haladás Kft-ben
Pénteki cikkünkben azt írtuk, a felszámolás előtt álló Szombathelyi Haladás Sportszolgáltató kft-től kapott jogon pár hete alakult ISA-Haladás Kft. a június végén bevásárolta magát az önkormányzati választások másnapján az NB III-ból való visszalépését bejelentő Körösladányi MEDOSZ Sportkörbe. Valójában pont fordítva történt: a Körösladányi MSK szerzett tulajdonrészt a ISA-Haladás Kft-ben. Mindenesetre a jogi csavar célja feltehetően az, hogy a Illés Akadémia a körösladányiak jogán, segítségével indulhasson a harmadosztályban.
A Körösladányi MEDOSZ Sportkör szerzett foci tulajdonrészt Szombathelyen (javítva)
Abban az ISA-Haladás Kft-ben lett egyszázalékos tulajdonos az NB III-as visszalépését az önkormányzati választások másnapján bejelentő Körös-parti egyesület, amely a csődben lévő Szombathelyi Haladásból vált ki, és az Illés Akadémia felnőtt csapatának versenyeztetéséért jött létre.
Hámori Luca: Akárhogy is alakul az olimpia, az már mindig ott lesz nekem, hogy én vagyok az első magyar női bokszoló
A fiatal kőszegi bokszoló valóra váltotta gyerekkori álmát és ezzel sporttörténelmet is írt. Ennek apropóján készített interjút a Telex a 23 éves kőszegi ökölvívóval, aki 10 éves korában kezdett bokszolni bátyja és édesapja hatására, akik már akkor látták, hogy van hozzá érzéke.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Nem tudták újraéleszteni a hőségben a Rohonci úton összeesett asszonyt
A szombathelyi Rohonci út egyik tízemeletes társasháza előtt esett össze egy asszony pénteken nem sokkal dél előtt. A nő keringése leállt, 50 percig küzdöttek a mentők az életéért, sikertelenül.
legfrissebbek
A Szeged igazolta le az Illés Akadémia tehetségét
Takács-Földes Olivér alapembere volt a Vas vármegyei bajnokságot nyert csapatnak, próbajátékon győzte meg az NB II-es Tisza-partiak stábját, hogy érdemes szerződtetni.
Szerb lítiumbányán keresztül vezethet az út az EU energiafüggetlenségéhez
2028-ban nyithat újra az a szerbiai lítiumbánya, amelynek készletei Európa lítiumszükségletének 90 százalékát fedezni tudnák. A lítium a rézhez, nikkelhez, kobalthoz hasonlóan olyan ritkafém, amely a fenntartható energiatároláshoz, például az elektromos autók és a mobileszközök akkumulátoraihoz, kulcsfontosságú. Ma Belgrádban Szerbia és az Európai Unió a stratégiai nyersanyagokat, így a lítiumot érintő egyetértési megállapodást kötött.
A Fidesz érdekét szolgálták vagy szolgálhatták a választási kamupártok, de ezzel nem sérült a párt jóhírneve, a bíróság szerint
A Győri Ítélőtábla ítélete szerint dr. Czeglédy Csaba nem sértette meg a Fidesz jóhírét, amikor egy 2022-es írásában azt kérte számon az ügyészségen, hogy az úgynevezett választási kamupártok kapcsán, a választás rendje elleni bűntett miatt történt vádemeléssel összefüggésben "a vádlott vagy vádlottak monogramjait sem közölte, pedig a nyilvánosságra tartozik, ki vagy kik azok a személyek, akik a vád szerint választási csalást követtek el Szombathelyen – Hende Csaba és a Fidesz érdekében”.
Nem tudták újraéleszteni a hőségben a Rohonci úton összeesett asszonyt
A szombathelyi Rohonci út egyik tízemeletes társasháza előtt esett össze egy asszony pénteken nem sokkal dél előtt. A nő keringése leállt, 50 percig küzdöttek a mentők az életéért, sikertelenül.
Visszavonták a gyerekbántalmazó karateedző városi kitüntetését
A jászberényi önkormányzat visszavonta a szolnoki kalandparkban egy gyereket a múlt héten felrúgó helyi karateedző városi kitüntetését.