km/óra
  2025.02.09., vasárnap  •  Abigél, Alex napja
Sok eső érkezik és erős lesz a szél, már a riasztást is kiadták

Sok eső érkezik és erős lesz a szél, már a riasztást is kiadták

Igazi őszi időjárásban lehet hétfőn részünk, hiszen esős, borús időnk lesz, a nappali legmagasabb hőmérséklet 13-22 fok között várható keleten, míg a Dunántúlon ennél jóval hűvösebb lesz, 7-13 fok között alakul a hőmérséklet - olvasható a met.hu-n.

 

A Tiszántúlt délutánra éri el az eső, míg a nyugatibb megyékben a délutáni órákban szűnik meg a csapadék. A szél is megerősödik, a Dunántúlon akár viharossá is fokozódhat. Keleten azonban csak néhol lehet erősebb széllökésekre számítani, estére azonban északnyugatira fordul a légmozgás. Az esti órákban 6-16 fok közé hűl vissza a levegő.


Hétfőn napközben az éjszaka érkezett csapadékzóna tovább gyengülve korlátozódik egyre inkább a középső országrészre fölé, majd délutántól dél felől újabb hullámban várható intenzív eső. 


Éjszaka előbb a Kisalföldön, Alpokalján, majd kedden általában a Nyugat-Dunántúlon, Dunántúli-középhegységben, Balaton környékén többfelé viharossá fokozódik az északnyugati szél. A legerősebb lökések helyenként várhatóan elérik a 70 km/h-t. Azonban a széllökések miatt csak három - köztük Vas - megyére adtak ki riasztást.  

Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
„Mélyen, legbelül tudtam, hogy történt valami velük” – megtörte a csendet a Skóciában eltűnt magyar ikerpár édesapja
A 32 éves magyar ikerpár 10 éve élt Skóciában, 2025. január 7-én, kedden hajnali 2 óra 12 perc körül látták őket utoljára az aberdeeni Market Streeten, a Dee folyón átívelő Victoria hídnál.
Fiatal kapusát gyászolja az NB I-es kézicsapat
Autóbalesetben hunyt el, mindössze 21 esztendős volt.
Gyászol Lukácsháza: tragikus hirtelenséggel elhunyt Csejtei Péter alpolgármester
Február 1-jén, szombaton 14 órakor vettek tőle végső búcsút a lukácsházi temetőben.
24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét
Közel 800 ezer megtekintésnél jár az a dokumentumfilm, amelyet a Direkt36 tényfeltáró központ közel egy éven át készített Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről. A film február 7-én reggel került fel a Direkt36 YouTube-csatornájára.
A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról
Az alkotás különösen Tiborcz István, a kormányfő veje gazdagodásának körülményeire koncentrál, és bemutatja azokat a közbeszerzéseket, amelyeket az Európai Unió ellenőrei szabálytalannak találtak. Az anyag feltárja azt is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokkal, pénzügyi és logisztikai vállalatokkal rendelkező céghálózat, amelyben a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal.