km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Romániában megközelítette az 1300-at a napi fertőzésszám

Romániában megközelítette az 1300-at a napi fertőzésszám

Romániában újabb 1298 koronavírus-fertőzöttről számolt be szerdán a stratégiai kommunikációs törzs, ezzel megközelítette a 90 ezret a járvány kezdete óta beazonosított fertőzöttek száma.

 

A szerdai növekmény 12 százalékkal meghaladja az utóbbi két hét átlagát, tehát a fertőzés terjedésének gyorsulását jelzi négy olyan nap után, amikor a fertőzésszám elmaradt a kéthetes átlagtól. Romániában a napi fertőzésszám görbéje egy heti rendszerességgel ismétlődő fűrészfog formát mutat, amely hét közepén, amikor több mint 22 ezer tesztet végeznek két-háromszázzal meghaladja, az átlagosnak számító 1200-at, a hétvégén, amikor két nap alatt értékelnek ki ugyanennyi tesztet, a fertőzésszám rendre ezer alá esik.


A szerdai jelentés szerint az utóbbi napon újabb 40 koronavírusos beteg vesztette életét, ezzel 3721-re emelkedett a járvány romániai áldozatainak száma.


Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint az Európai Unión belül lakosságarányosan Romániában a legmagasabb a koronavírus-fertőzésnek tulajdonítható elhalálozási ráta. Az utóbbi két hétben Romániában minden egymillió lakosra 31 koronavírus-haláleset jutott, ami több mint hétszerese az európai uniós átlagnak.


Romániában jelenleg több mint 47 ezerre tehető az ismert aktív fertőzöttek száma, közülük 7147-et kezelnek kórházban, 519 súlyos beteget pedig intenzív osztályon ápolnak. Szerdán 33 553 fertőzésgyanús ember otthoni karanténban várta a betegség lappangási idejének leteltét. (MTI)
 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Lírai korzó Nagy Ervinnel Szombathely belvárosában
Lírai korzóra várják az érdeklődőket április 11-én, csütörtökön a magyar költészet napján. A résztvevők a belvárosban Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművésszel sétálhatnak, olvasható a szervező, AGORA honlapján.
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.