km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Romániában korlátozták a kijárást és bevezették a maszkviselést a fertőzöttebb településeken

Romániában korlátozták a kijárást és bevezették a maszkviselést a fertőzöttebb településeken

Romániában a koronavírus-járvány újabb hullámának megfékezése érdekében további szigorításokat vezettek be: a kormány szombaton elfogadott határozatában ismét kötelezővé tette a védőmaszk viselését, illetve korlátozza a beoltatlanok kijárását a fertőzöttebb településeken.

 

Ezentúl a szabadban is védőmaszkot kell viselni a közterületen azokon a településeken, ahol a megelőző két hétben a lakosság több mint 6 ezrelékénél diagnosztizálták a fertőzést. A határozat másik újdonsága az, hogy az éjszakai kijárási korlátozásokat kiterjesztették mindenkire, aki nem kapta meg legalább tíz napja a koronavírus-elleni oltás második (a Johnson&Johnson vakcina egyetlen) adagját, vagy nem szerzett ideiglenes védettséget azáltal, hogy az utóbbi fél évben gyógyult ki a fertőzésből.


A friss negatív teszttel rendelkező beoltatlan embereket már nem tekintik védetteknek Romániában, tehát az ilyen alapon szerzett uniós digitális covid-igazolvány már nem nyújt felmentést a beoltatlanokra érvényes kijárási és gyülekezési korlátozások alól.


A 6 ezreléket meghaladó fertőzöttségi rátájú településeken csak hétvégén (péntektől vasárnapig), a 7,5 ezrelék felett pedig a hét minden napján korlátozzák az éjszakai (20 és 5 óra közötti) kijárást: ebben az időszakban csak a beoltottak, illetve a fertőzésből kigyógyultak hagyhatják el lakhelyüket, védettség nélkül pedig csak munkahelyi igazolással, vagy a sürgősséget indokló írásos nyilatkozattal szabad kimenni az utcára.


A 6 ezrelékes fertőzöttség feletti településeken az üzleteknek legkésőbb 22 órakor be kell zárniuk. A rendezvénytermek, színházak, mozik, koncerttermek, sportlétesítmények, fitnesztermek és vendéglátóhelyek csak oltottakat (vagy a betegségen átesetteket) fogadhatnak, a férőhelyek legfeljebb felét használhatják ki és legkésőbb éjfélkor be kell zárniuk. Ezeken a településeken a magánrendezvényeken (esküvők, keresztelők, ünnepségek) legfeljebb 200 beoltott vagy a fertőzésen átesett résztvevő lehet jelen. Külön előírások rendelkeznek a résztvevők közti távolságtartásról.


A rendezvény szervezőinek vagy a vendéglátóhely üzemeltetőinek ellenőrizniük kell a belépők megfelelő védettségét az uniós digitális covid-igazolványon szereplő QR-kód leolvasása által.


A kijárási korlátozásokat elsőként Románia legnagyobb városaiban vezették be, ugyanis a fertőzési ráta Bukarestben szombaton túllépte a 8 ezreléket, Kolozsváron a 7 ezreléket, Temesváron pedig a 9 ezreléket.


Romániában szombaton - a héten már harmadszor - újból megdőlt az egy nap alatt diagnosztizált fertőzések rekordja: a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) jelentésében szereplő 12 590 új eset több mint 70 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. Az utóbbi 24 órában 184 koronavírusos beteg halt meg: ez negyven százalékkal haladja meg a kéthetes mozgóátlagot.


Romániában szombaton 12 740 koronavírusos beteget kezeltek kórházban, közülük 1412 súlyos esetet az intenzív terápiás részlegeken. Szombaton országszerte már csak 11 szabad ágy állt rendelkezésre az intenzív osztályokon a koronavírusos betegek ápolására, ezek közül egyik sincs Bukarestben. (MTI)

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat