km/óra
  2024.02.21., szerda  •  Eleonóra napja
Rekordon a használtautók forgalma

Rekordon a használtautók forgalma

Az alsóközépkategória legnépszerűbb modelljei az Opel Astra, a Ford Focus és a Volkswagen Golf.

 

A DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint 395 000 személygépkocsi cserélt gazdát a használtautó-piacon az első fél évben, ami 5,7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A használtautók első félévi forgalma 1,4 százalékkal felülmúlta a 2019-est is, így minden idők legnagyobb első félévi forgalmát bonyolította a belföldi autópiac idén - ismertette Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója a cég keddi közleményében.  

   

Várakozásuk szerint reális az esély, hogy ebben az évben megdől a használtautó-piac éves forgalmának 2019-ben elért 808 ezres csúcsa, tekintettel arra, hogy a második fél év forgalma rendre 6-8 százalékkal szokta meghaladni az első féléves szinteket.      
   

Abban, hogy a piaci aktivitás meghaladja a koronavírus előtti időszakét, az általános élénkülés mellett komoly szerepe van annak is, hogy évről évre dinamikusan nő a belföldi személyautó-állomány, amely tavaly év végén meghaladta a 3,9 milliót, ami 22 százalékkal több az öt évvel korábbinál.
   

A magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó-középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát, előbbieknek 30, utóbbiaknak 23 százalék volt az aránya az első hat hónapban. Az alsóközépkategória legnépszerűbb modelljei az Opel Astra, a Ford Focus és a Volkswagen Golf. A kisautók listáját magasan a Suzuki Swift vezeti, amelyet az Opel Corsa és a Volkswagen Polo követ. A leggyakoribb tíz modell között a felsőközépkategória a Volkswagen Passattal és a BMW 3-as szériával képviselteti magát.
   

Az importált használt autók száma  az első fél évben 62 400 darab volt, 4 százalékkal maradt el az egy évvel korábban mért 65 000-es értéktől.

 

Forrás: MTI, JóAutók.hu

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 6. szám - 2024.02.16.
Savaria Fórum 33. évfolyam 6. szám - 2024.02.16.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
„Ami szép, ami jó, és amit el kell viselni” – interjú Rimányiné Kiss Anikó táncpedagógussal
Múlt hónapban töltötte be 90. életévét Rimányiné Kiss Anikó táncpedagógus. A legendás Savaria Táncegyüttes alapítójával, aki sosem bánta meg, hogy a színpad helyett a tanítást választotta, otthonában beszélgettünk.
Lemondott Novák Katalin, utoljára szólt államfőként
Tisztelt és számomra oly kedves magyar emberek határon innen és túl! Most Önökhöz szólok. Nem a politikusokhoz, a politikacsinálókhoz, hanem azokhoz, akiknek a szolgálatára két évvel ezelőtt felesküdtem.
Elhunyt a Virológiai Nemzeti Laboratórium fiatal vezetője
Tragikus hirtelenséggel, 46 éves korában meghalt Jakab Ferenc virológus, egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem innovációs rektorhelyettese, a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője.
Kegyelmi botrány: Novák és Varga lemondásától Magyar Péter Partizán-interjújáig - repedezik a NER?
Csak kapkodták a fejüket, valósággal beleszédültek a hírfogyasztók az elmúlt napok hazai közéleti történéseibe, szombaton lemondott a köztársasági elnök, Novák Katalin, és a volt igazságügy miniszter, Varga Judit, akinek exférje, Magyar Péter olyan interjút adott vasárnap este a Partizánnak, hogy Rogán Antalnak és propaganda-felelős stábjának biztosan túlóráznia kellett. Összefoglaltuk, hogy mi történt hétfő estig a kegyelmi botrányban.
legfrissebbek
Négymilliárdos cigarettafogás a NAV-nál
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói négymilliárd forint értékben foglaltak le ukrán gyártmányú cigarettát. Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményük szerint az elmúlt évek legnagyobb illegális cigarettadepóját fedezték fel.
Három kocsi karambolozott a 87-es főúton Tanakajd és Táplánszentkereszt között (Videóval)
Félpályán haladhat a forgalom a 87-es főúton Tanakajd és Táplánszentkereszt között. Két embert szállítottak kórházba, számol be a hírről a 112press.hu Facebook-oldala.
Találkoztak a vármegyeszékhely egykori tűzoltói
Nyugdíjas találkozón látták viszont egymást az egykori kollégák a Szombathelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon február 16-án.
A kánai menyegző a SZEDIK-ben
A Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ (SZEDIK) és a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Értünk? Értünk! - Tanuljunk együtt, egymástól, egy-másért! elnevezésű programja újabb állomásához ért: ezúttal a kánai menyegző történetébe csöppentek a negyedikes diákok és az intézmény fogyatékkal élő lakói.
Az eddigi legnagyobb főnyeremény halmozódott fel a magyarországi ötöslottón
A ötöslottón ezen a héten 6,45 milliárd forint a megnyerhető főnyeremény összege, amely a játék 67 éves történetének eddigi legnagyobb nyereményösszege - tájékoztatta a Szerencsejáték Zrt. szerdán az MTI-t.