km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Polgármesterjelölti vitát kezdeményez a Pro Savaria

Polgármesterjelölti vitát kezdeményez a Pro Savaria

Nyilvános vitát szervez a szombathelyi polgármesterjelöltnek a Pro Savaria, jelentette be Molnár Miklós, a civil szervezet vezetője. Koczka Tibor (független) sajtótájékoztatón, dr. Nemény András (Éljen Szombathely!) pedig érdeklődésünkre jelezte, hogy részt vesz a diskurzuson.

A sajtótájékoztatón - amelyen ismét nem jelentek a kormánypárti médiaszakértők és felkent szerzők, akik természetesen a szuperképességeik révén képesek úgy is képesek írni az eseményekről, hogy ott sincsenek - Molnár Miklós, a Pro Savaria elnöke elmondta, hogy 2014-ben érintettként kezdeményezte a vitát, amelyen végül a Fidesz akkor kandidátusa, dr. Puskás Tivadar nem vett részt, Molnár szerint azzal az indokkal, hogy a hivatalban lévő polgármesternek nincs miről vitáznia jelöltekkel. Most azonban más a helyzet, az indulók közül senki nem városveztő, így elvi akadálya nincs, hogy az állandó, közéleti háborúskodás helyett érdemleges vitát folytassanak a felek, mondta a Pro Savaria vezetője. 


- Hétfő délután négy órakor, a Pannónia Étterem kistermében várom a jelöltek megfelelő felhatalmazással bíró képviselőit - jelentette be Molnár Milós -, hogy a vita feltételeiről előzetes egyeztetést folytassunk. Egyben felkérem a Szombathelyi Médiaközpontot, hogy a nyilvános esemény élő, televíziós közvetítését tegye lehetővé.


Molnár arról is beszámolt, hogy javaslatként elhangzott, hogy a jelöltek "párbaja" előtt a szakértőik vitassanak meg fontos szombathelyi kérdéseket, úgymint gazdaságfejlesztés, lakás és lakhatási problémák illetve oktatási, sport és kulturális témák. - ezek tévébeszélgetések lennének,.


Koczka Tibor függetlenként induló polgármesterjelölt (aki a Fidesz listavezetője volt 2014-ben és az önkormányzati választáson megnyerte a körzetét, majd a Hende Csabával való konfliktusai miatt a kormánypárt  idén már képviselőjelöltként sem indította, ám a választásokig még Szombathely alpolgármestere) a helyszínen bejelentette, hogy elfogadja a felkérést a vitára. 


- Elsőként mondok igent - mondta el a sajtó munkatársainak Koczka Tibor -, mert úgy gondolom, az értelmes viták viszik előre a város ügyét. Nincsenek jobb- vagy baloldali megoldások, csak megoldások vannak, ezeket kell megkeresni. A vitaképesség pedig keresztény, konzervatív érték - tette hozzá.


Koczka Tibor történelmi példát említett, majd azt hangsúlyozta, a választóknak joguk van megismerni, mit gondoltak a jelöltek Szombathelyről, a város jövőjéről.


Megkérdeztük Nemény Andrást, az Éljen Szombathely! polgármesterjelöltjét, hogy elfogadja-e a felkérést:


- Természetesen nagyon szívesen vitázom Szombathely jövőjéről a másik jelölttel - válaszolta érdeklődésünkre Nemény András -, hétfőn délután ott lesz az ÉSZ! delegáltja a vita egyeztetésén.


Ugyanezt a kérdést feltettük Balázsy Péternek, a Fidesz által támogatott jelöltnek is, ám választ egyelőre nem kaptunk. Ha elküldi a válaszát, közzétesszük azt. 

 


-  

 

 

 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Lírai korzó Nagy Ervinnel Szombathely belvárosában
Lírai korzóra várják az érdeklődőket április 11-én, csütörtökön a magyar költészet napján. A résztvevők a belvárosban Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművésszel sétálhatnak, olvasható a szervező, AGORA honlapján.
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.