km/óra
  2024.05.25., szombat  •  Orbán napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Pályázni lehet falvak járdáinak, hídjainak, kerékpárútjainak felújítására

Pályázni lehet falvak járdáinak, hídjainak, kerékpárútjainak felújítására

Önkormányzati tulajdonban lévő utcák, járdák, hidak és kerékpárutak felújítására pályázhatnak az ötezer lakosúnál kisebb települések a Magyar falu programban, jelentette be a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa, Gyopáros Alpár hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Gyopáros Alpár közölte, a felhívás keretösszege ötmilliárd forint, út-, illetve hídfelújításra 45 millió forintig, járdafelújításra 10 millió forintig lehet pályázni.

A pályázati felhívást már hétfőn közzéteszik a kormany.hu és a magyarfaluprogram.hu oldalon, pályázni pedig június 12. és július 12. között lehet majd - ismertette a kormánybiztos. Gyopáros Alpár hangsúlyozta: az út- és járdafejlesztés az egyik legnépszerűbb felhívásuk a Magyar falu programban, 2019 óta több mint 4500 nyertes pályázatot támogattak.

Kitért arra is, hogy az állami kezelésű utak felújítása is folyamatos 2019 óta: 286 milliárd forintból több mint négyezer kilométernyi útszakasz újult már meg.

MTI

Fotó: Helló Vidék

címkék
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Katasztrófavédelem álláshirdetés 2024
Savaria Fórum 33. évfolyam 20. szám - 2024.05.24.
Savaria Fórum 33. évfolyam 20. szám - 2024.05.24.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
“Jancsó, nekem te vagy a Haladás…” - érzelmes posztban búcsúzik a zöld-fehér példakép
Jancsó András rúgott bombagólt az NB I-ben a Gerával, Bödével, Dibusszal felálló Fradinak az Üllőin, de pályafutása legmeghatározóbb pillanatai mégis idén történtek, és mindkettő a pályán kívül. Hosszú posztban reagál a Szombathelyi Haladás 28 éves, megkérdőjelezhetetlenül lokálpatrióta labdarúgója a csapattal történtekre.
Parkoló autónak ütközött, ami kidöntött egy 20 kilovoltos vezetéket is tartó villanyoszlopot
A baleset Kenyeriben történt péntek reggel, az azt okozó Opelen nem volt érvényes kötelező felelősségbiztosítás, ráadásul a kocsi fiatal sofőrje, megpróbálta másra hárítani a felelősséget.
Kedden két fontos szombathelyi vasúti átjárónál sem működnek majd a jelzőlámpák
Biztosítóberendezés fenntartási munkálatokat végez május 28-án kedden két forgalmas szombathelyi vasúti átjárónál is a GYSEV.
Diploma-kiállítás: létkérdések és válaszok (képgalériával)
Diploma-kiállítás nyílt pénteken az ELTE SEK Vizuális Művészeti Tanszék (VMT) képi ábrázolás szakos hallgatóinak mestermunkáiból az Írokéz Galériában (a Képtár épületében). A diákoknak az elmúlt három évben megszerzett tapasztalataikat is reprezentálják az alkotások.
Öt emberből négy használja az e-receptet
Magyarországon öt emberből négy használja az e-receptet, a páciensek kétharmada pedig kért már online vizsgálati időpontot, beutalót - derült ki a Semmelweis Egyetem (SE) Digitális Egészség kutatócsoportjának legújabb felméréséből.