km/óra
  2020.11.29., vasárnap  •  Taksony napja
Ausztria: meg lehet szüntetni a határellenőrzéseket, ha folytatódik a kedvező tendencia

Ausztria: meg lehet szüntetni a határellenőrzéseket, ha folytatódik a kedvező tendencia

A határellenőrzéseket akkor lehet megszüntetni, ha Ausztriában és a szomszédos országokban folytatódik a kedvező tendencia, és alacsony marad a koronavírus-fertőzöttek száma - erről beszélt egyebek mellett Sebastian Kurz osztrák kancellár az oe24 rádiónak adott interjúban. Az országban a vírus miatt kezelés alatt állók száma jelentősen csökkent, jelenleg 2786 beteget tartanak nyilván.

„Természetesen az a cél, hogy ismét megnyissuk a határokat" - jelentette ki Kurz, aki csütörtökön részt vesz az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek videós egyeztetésén. Elmondta, hogy az osztrák hatóságok kapcsolatban állnak a szomszédos országokkal, továbbá európai síkon is foglalkoznak azzal a kérdéssel, mikor lehet újra megnyitni a határokat. Leszögezte ugyanakkor, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, csak akkor lesz lehetséges, ha a szomszédos országokban is kedvezően alakul a koronavírussal kapcsolatos helyzet. A fokozatos határnyitásról úgy vélekedett, hogy elsősorban azokkal a szomszédos államokkal veszik fel a kapcsolatot, amelyek a járvány megfékezésében éppen olyan jelentős eredményeket értek el, mint Ausztria.

Arról is beszélt, hogy a határokon visszaállított ellenőrzés nemcsak gazdasági, illetve turisztikai kérdés, hanem a határ mentén élők számára is lényeges.
"Szenzációsan jó értékeknek" nevezte Kurz azokat az eredményeket, amelyeket Ausztria elért a koronavírus megfékezésében. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a járvány még nem múlt el, és az élet csak akkor térhet vissza igazán a régi kerékvágásba, ha feltalálják a vírus elleni gyógyszert, illetve oltóanyagot.

 Néhány napja száz alá csökkent a fertőzöttek számának napi növekedése Ausztriában. Összesen 14 938-an fertőződtek meg a koronavírussal, közülük 11 694-en már meggyógyultak. A jelenleg is kezelés alatt álló betegek száma jelentősen csökkent: 2786 beteget tartanak nyilván, közülük 677-en szorulnak kórházi kezelésre, és 169-en vannak az intenzív osztályon. A fertőzés szövődményeibe 510-en haltak bele.

Egy közvélemény-kutatás szerint az emberek is egyre nehezebben viselik a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat. Egy piackutató intézet ezer embert kérdezett meg az óvintézkedésekről. A felmérés azt mutatja, hogy míg négy hete a lakosság 90 százaléka támogatta a kormány által bevezetett óvintézkedéseket, addig jelenleg 79 százalék tartja indokoltnak azokat, sőt a megkérdezettek 21 százaléka túlzottnak nevezte a korlátozásokat. A megkérdezettek 88 százaléka ugyanakkor úgy vélekedik, hogy Ausztria ellenőrzés alatt tartja a koronavírus-járványt, 63 százalékuk pedig kifejezetten örül annak, hogy Bécs a járvány elleni küzdelemben más utat választott, mint Svédország, ahol egyáltalán nem vezettek be kijárási tilalmat - derül ki a közvélemény-kutatásból. (MTI)

Fotó:  Osztrák katona ellenőriz egy autóst a magyar-osztrák határon, a Fertőrákos és a burgenlandi Szentmargitbánya (Sankt Margarethen im Burgenland) közötti átkelőhelyen 2020. április 22-én. A két ország külügyminiszterének megállapodása értelmében a koronavírus-járvány miatt lezárt átkelőt ismét megnyitották, hogy megkönnyítsék az Ausztriában dolgozó magyarok közlekedését. MTI/Filep István
 
kapcsolódó cikkek
Kurz-interjú a CNN-en: így indítja újra Ausztria a vendéglátást és a turizmust
Kurz-interjú a CNN-en: így indítja újra Ausztria a vendéglátást és a turizmust
Sebastian Kurz osztrák kancellár a CNN-nek adott interjújában beszélt arról, hogyan tervezik május közepén megnyitni az éttermeket és  a szállodákat.
Hajtsunk a Mekibe be: néhol torlódásokat okozott a gyorséttermek újranyitása Ausztriában
Hajtsunk a Mekibe be: néhol torlódásokat okozott a gyorséttermek újranyitása Ausztriában
Néhány helyen megrohanták az osztrákok a hétfőn ismét kinyitó gyorséttermeket. A helyek egyelőre nem fogadhatnak vendégeket, csak a kiszállítás, illetve az autós elvitel (drive-in) működik - a torlódás miatt néhol a rendőröknek kellett a forgalmat irányítaniuk. 
Szijjártó: még szorosabb lesz az együttműködés Magyarország és Ausztria között
Szijjártó: még szorosabb lesz az együttműködés Magyarország és Ausztria között
Magyarország és Ausztria még szorosabbra fűzi együttműködését a következő időszakban az új típusú koronavírus-járvány okozta negatív hatások csillapításáért és a gazdaság mielőbbi újraindításáért - közölte Szijjártó Péter, miután Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszterrel tárgyalt kedden videokapcsolaton keresztül.

Savaria Fórum 29. évfolyam 43. szám - 2020.11.20.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Telefonos info-vonalat indít a Markusovszky kórház a betegek hozzátartozóinak
Kurz: Ausztria a nyugati tartományokban kezdi a tömeges tesztelést
Sebastian Kurz osztrák kancellár bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt meghirdetett tömeges tesztelést a nyugati tartományokban, Vorarlbergben, Tirolban és Salzburgban kezdik meg december elején.
A Markusovszky kórház proszektúrája betelt, külső telephelyek bevonásával oldják meg a halottak tárolását
A nyugat.hu számolt be egy olvasójuk levele nyomán arról, hogy megtelt a szombathelyi Markusovszky kórház proszektúrája. Kérdéseiket elküldték a kórháznak, ma a 24.hu-nak elismerték, hogy valóban így van.
Új helyére került a város adventi koszorúja
Ausztriában a tömeges tesztelés december 5-én kezdődik
Elkészültek a koronavírus-tömegteszt tervek Ausztriában. December elején a tanárok, majd a rendőrök tesztelését végzik el, ezt követi önkéntes alapon a lakosság tesztelése. A tesztek mindenki számára ingyenesen elérhetőek lesznek, olvasható az orf.at-n.
legfrissebbek
Északkeleten több mint 5 centiméternyi hó is hullhat
Felragyogott a téren advent fénye
Már ég a Berzsenyi téren található adventi koszorú első gyertyája. A koronavírus-járvány miatt szűk körben, meghitt ünnepségen gyújtotta meg dr. Nemény András polgármester a gyertyát, mely a növekvő fényt szimbolizálja.
Kásler: az egészségügy bírni fogja a rá nehezedő történelmi nyomást
A magyar egészségügy bírni fogja a rá nehezedő történelmi nyomást, a politikai hangulatkeltések ellenére most a szakembereink elhivatottsága és teljesítménye a záloga a sikeres járványkezelésnek - írta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szombaton a Facebook-oldalán.
Zúzmara, napfény, kék égbolt: lélegzetelállító fotók készültek a Kendig-csúcson
Zúzmarába öltözött a táj a Kőszeg-hegységben, a Kendig-csúcson, írja a Kőszegi Időjárás Előrejelzés Facebbok-oldal, amelyre egy káprázatos képsorozat is felkerült.
Szlávik: a lehető leggyorsabban kell beoltani a lakosságot
A koronavírus elleni vakcinák megjelenése után a lehető leggyorsabban kell beoltani a lakosságot, amihez célszerű oltópontokat felállítani - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.