km/óra
  2023.06.02., péntek  •  Kármen, Anita napja
Sárga Zebra
Országos tisztifőorvos: nem tűnik exponenciálisnak a fertőzésszám növekedése

Országos tisztifőorvos: nem tűnik exponenciálisnak a fertőzésszám növekedése

A koronavírussal fertőzöttek számának növekedése nem tűnik exponenciálisnak; bár a napi növekmény tartósan magas, remélhetőleg bekövetkezik a "platózás" - mondta az országos tisztifőorvos a közmédiának vasárnap.

 

Müller Cecília hangsúlyozta, hogy türelmesnek kell lenni, annak ellenére, hogy már sok van mögöttünk, így egyre nehezebb elfogadni a helyzetet, betartani a szabályokat. Az intézkedések bevezetése után három-négy héttel jelennek meg az eredményeik, a halálozások esetében pedig ez az időszak még hosszabb lehet. Csupán a fertőzésszám csökkenése utáni harmadik-negyedik hétre várják azt, hogy az elhunytak számában is javulás mutatkozik - tette hozzá.
   

Hétfőn döntést hoz a kormány a karácsonyi szabályokról - közölte az országos tisztifőorvos, kiemelve: nagyon rossz irány, hogy tömve vannak a bevásárlóközpontok. Természetes, hogy az emberek meg akarják ajándékozni a szeretteiket, de ezt inkább fegyelemmel, a másikra figyeléssel célszerű megtenni, mert így egészséget lehet adni - fogalmazott.
   

Hangsúlyozta: a mostani időszakban alapozza meg a lakosság azt, hogy tud-e majd családi körben ünnepelni. A vásárlásokat lehetőség szerint mindenki intézze online, ha pedig valaki mégis üzletbe szeretne menni, akkor ezt céltudatosan tegye, a lehető legrövidebb időt töltve a boltban, maszkot viselve és kézfertőtlenítőt használva. Müller Cecília arra is felhívta a figyelmet, hogy jó ötlet segíteni a karanténban lévőkön, akár ételt juttatva nekik, akár csupán telefonon érdeklődve felőlük.
   

Az országos tisztifőorvos jelezte, hogy hétfőtől több embert tesztelnek: azokat a közszolgálati dolgozókat is bevonják, akik közvetlenül ügyfelekkel foglalkoznak. Ez a mintavétel térítésmentes és önkéntes, de arra kérte az érintetteket, hogy éljenek a lehetőséggel. Az eredményekről hetente beszámolnak majd - mondta. 

 

Forrás: MTI

Savaria Fórum 32. évfolyam 19. szám - 2023.05.26.
Savaria Fórum 32. évfolyam 19. szám - 2023.05.26.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Megyei I. osztály: drámai végjáték után bajnok a Haladás, a Király SE az ezüstérmes, a harmadik helyet a Répcelak szerezte meg
A Szarvaskend és a Rábapaty is idegenbeli sikerrel zárta a szezont, a Vasvár, a Celldömölk, valamint a Szentgotthárd pedig hazai környezetben diadalmaskodott.
Relax az arborétumban: ÖkoPlusz Fesztivál másodszor
Második alkalommal rendezték meg a Kámoni Arborétum Látogatóközpontjában és a Kámoni Fiókkönyvtárban az ÖkoPlusz Fesztivált: a pénteken kezdődő fesztivál kiemelt napján, szombaton látogattunk ki az arborétumba – a környezettudatosság, a testi-lelki egészség köré épülő programok tartalmas kikapcsolódást nyújtottak a növénykert harmonikus környezetében.
Megyei II. osztály, északi csoport: bajnok lett az Újperint, döntetlennel zárult a Lukácsháza-Gencsapáti rangadó, zsinórban harmadszor nyert a Kemenesalja
A Szeleste a mérkőzést keretbe foglalva győzte le a Bozsokot, de az Uraiújfalu, a Sé, valamint a Spari is hazai környezetben gyűjtötte be a három bajnoki pontot.
Kosárlabda: az aranycsata ötödik mérkőzésén is hazai győzelem született, zsinórban negyedszer bajnok a Falco!
A szombathelyiek végig koncentráltan, magabiztosan, magas színvonalon kosárlabdázva 84-68-ra verték az Albát, így 2008, 2019, 2021 és 2022 után újabb bajnoki címet ünnepelhetnek.
Nem látta a szemből érkező Volvót a Suzuki vezetője
Pillanatnyi figyelmetlenség vezetett balesethez Szombathelyen. Az okozó nem tudja megmagyarázni magának sem, hogy mi történt az ütközés előtti másodpercben - írja a 112press.
legfrissebbek
Folytatódik a Szent Márton utcai csomópont teljes körű felújítása
Menetrend szerint folytatódik a Szent Márton utcai csomópont teljes körű felújítása. A gázművek június 5. hétfőtől várhatóan június 20-ig a Vörösmarty utca északi végén található gázvezeték rekonstrukcióját végzik.
Három autó ütközött össze Szombathely és Ják között
Egy balra kanyarodni szándékozó jármű vezetője erősen fékezett, emiatt a mögötte érkezőknek is bele kellett taposnia a fékbe. Először a sorban harmadik autónak koccant egy jármű, amibe ezután belehajtott egy másik - írja a 112press.
Gyerekeket kényszerített szexuális cselekményekre egy 43 éves férfi
"Intézetis" kisfiúkat csalt otthonába, majd pizzával, cigarettával, játékokkal és pénzzel honorálta szexuális igényeinek kielégítését a gyanú szerint a 43 éves férfi, akit a Pest vármegyei rendőrök fogtak el az Érdi Rendőrkapitányság munkatársainak segítségével.
Civil összefogásból valósul meg a belvárosi levendulás
A Szombathelyi Belvárosért Egyesület június 2-án és 3-án levendulatelepítést végez a Mártírok terén. A civil kezdeményezés magánadakozásokból gyűjtötte össze a szükséges összeget ahhoz, hogy a Fő tértől alig pár méterre lévő tér megszépüljön, és újabb turistalátványosságot kínáljon a városba érkezőknek.
Szexet ajánlott egy apácának és egy kiskorúnak Budaörsön
Vádat emelt a Budaörsi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki tavaly májusban szexet ajánlott egy apácának, novemberben pedig egy kiskorút próbált rávenni közösülésre Budaörsön - tudatta a Pest Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.