km/óra
  2021.07.27., kedd  •  Olga, Liliána napja
Országos tisztifőorvos: most nagyobb a fiatalok felelőssége

Országos tisztifőorvos: most nagyobb a fiatalok felelőssége

Az elmúlt hetekben folyamatosan emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, és az látszik, hogy most inkább a fiatalok körében terjed a vírus - mondta az országos tisztifőorvos szerdán.

Müller Cecília hozzátette: az adatokat elemezni kell, de míg a tavaszi járványhullám az idős, krónikus betegségben szenvedőket érintette, mára ez jelentősen megváltozott. A friss fertőzöttek átlagéletkora 30 év körül van.
    
A fiatalok felelőssége ezért növekszik ezekben a hetekben, a vírus közösségi terjedésének lehetősége nagyobb ebben a korosztályban - emelte ki. Mint mondta, a fiataloknál talán nem tudatosult, hogy megbetegedhetnek, kevésbé érzik a fertőzés veszélyét, hiszen a betegség tünetei náluk enyhék vagy nem is jelentkeznek, a vírust ugyanakkor továbbadhatják. Müller Cecília ezért felelősségteljes magatartást kért a fiataloktól.
    
Kiemelte, továbbra is be kell tartani a járványügyi előírásokat, ajánlásokat: a távolságtartást, a maszk viselését tömegközlekedési eszközökön és zárt helyeken, valamint a rendszeres kézmosást, kézfertőtlenítést, a közösen, gyakran használt felületek fertőtlenítését.
    
Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta, az emberek felelősségteljes magatartásával megakadályozható, hogy azokat az országos intézkedéseket, amelyek "tavasszal nagyban gátolták az életünket", ne kelljen újra bevezetni.
    
A koronavirus.gov.hu portál szerdai tájékoztató adatai szerint 365 magyar állampolgárnál mutatták ki újonnan a fertőzést, meghalt három idős ember, az aktív fertőzöttek száma 2100. Az aktív fertőzöttek 45 százaléka, az elhunytak 60 százaléka, a gyógyultak 42 százaléka budapesti. Kórházban 98 koronavírusos beteget ápolnak, közülük heten vannak lélegeztetőgépen.

Forrás: MTI

kapcsolódó cikkek
Rekordot döntött az új fertőzöttek száma: 365 beteg itthon, kettő a megyében
Rekordot döntött az új fertőzöttek száma: 365 beteg itthon, kettő a megyében
Meghalt három idős, krónikus beteg, és újabb 365 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán. A megyében 51-re emelkedett a regisztrált betegek száma.
Megugrott a fertőzöttek száma Szlovéniában és Horvátországban
Megugrott a fertőzöttek száma Szlovéniában és Horvátországban
Szlovéniában és Horvátországban is megugrott kedden az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma, utóbbi országban ismét meghaladta a háromszázat - derült ki a válságstábok szerdai jelentéséből.
Az idei tanévben is fokozottan ügyelnek a gyerekekre az iskoláknál
Az idei tanévben is fokozottan ügyelnek a gyerekekre az iskoláknál
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság az idei tanévben is kiemelt figyelmet fordít a gyermekek védelmére és balesetmentes közlekedésére, olvasható a közleményükben.
címkék

Savaria Fórum 30. évfolyam 27. szám - 2021.07.16.
Savaria Fórum 30. évfolyam 27. szám - 2021.07.16.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
14 éves lányt keres a szombathelyi rendőrség
Kisbabájával a kezében kért segítséget a balesetet szenvedett nő Szombathely határában
Csütörtökön történt személyi sérüléses közlekedési baleset Szombathely és Gyöngyösfalu között, a 87-es főúton. Álló Volvóba rohant egy Suzuki, az okozó elvesztette az eszméletét.
Gyújtsatok ma egy gyertyát Rozikámért! – Egy édesanya kérése
Pontosan egy éve történt az elmúlt évek talán legmegrázóbb közlekedési balesete Vas megyében, idézi fel a 112press.
Nemet mondtak a magyar helyreállítási tervre
Az Európai Bizottság nem hagyja jóvá a magyar helyreállítási tervet, amíg a kormány nem nyújt az unió által elvárt garanciákat.
Szombathely az egészségipar fellegvárává válhat
A tervezett egészségipari fejlesztésekről és az ehhez kapcsolható uniós forrásokról tartott közös sajtótájékoztatót Bokányi Adrienn tanácsnok, Ujhelyi István, az MSZP Európai Parlamenti képviselője és Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője ma délelőtt a Városháza előtti téren. Elhangzott: mindhárman igyekeznek saját területükön tenni azért, hogy Szombathely az egészségipar fellegvárává váljon a jövőben.
legfrissebbek
Tizenhárman fulladtak bele az idén a Balatonba
Az eddigi halálesetek többsége nagy melegben, partközelben, kis vízben történt; idős emberek lettek rosszul, vagy a nem megfelelő úszástudás és a vízbiztonság hiánya vezetett tragédiához. 
Újranyithat a vízminőség miatt bezárt négy velencei-tavi strand
A jelenlegi eredmények szerint nem igazolt, hogy a szennyvíz a csatornarendszerből került volna a tó vizébe.
Márton Anna negyedik lett női kardban 
Márton Anna vereséget szenvedett a bronzmérkőzésen a női kardozók hétfői egyéni versenyében a tokiói olimpián, ezzel a negyedik helyen végzett. 
Elkezdődött az őzek násza
Őznász idején a bakok kergetik a sutákat és más, konkurens bakokat, miközben jóval figyelmetlenebbek, mint az év más időszakában. 
Szombaton rendezik a Strandok éjszakáját, hajnalig tart nyitva több vasi és zalai létesítmény is.
A Zalakarosi Fürdő, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő, a Bükfürdő Thermal and Spa is csatlakozott a programhoz.