Óriási aszteroida közelít hozzánk
A kisbolygó átmérője közel 300 méter, kétszer nagyobb, mint a New York-i Szabadság-szobor – közölte az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA).
Becsapódástól szerencsére egyáltalán nem kell tartani, elhaladásakor az égitest biztonságos távolságra lesz bolygónktól. Az objektum sebessége meghaladja a 48 ezer kilométer per órát.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.