km/óra
  2023.12.09., szombat  •  Natália napja
Suzuki Swift Suzuki Castrum
Suzuki Vitara Suzuki Castrum
Suzuki S Cross Suzuki Castrum
Galgóczi: három esetben igazolták Magyarországon a vírus indiai variánsát

Galgóczi: három esetben igazolták Magyarországon a vírus indiai variánsát

Az oltásoknak köszönhetően sikerült letörni a koronavírus-járvány harmadik hullámát, azonban az "éberség nem múlik el", továbbra is figyelemmel kísérik a hazai és a nemzetközi járványügyi helyzetet, a vírus különböző variánsait - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a járvány elleni védekezésért felelős testület pénteki online sajtótájékoztatóján.

 

Galgóczi Ágnes közölte: eddig három esetben igazolták Magyarországon a vírus indiai variánsát, közülük egy embert ápoltak kórházban. Hozzátette: a kórházi ápolásra szorult páciensnél a környezetében az ápolásában résztvevő egészségügyi dolgozók PCR-vizsgálata május 31-én megkezdődött. A 119 mintából 33-at még vizsgálnak, de eddig egyetlen esetben sem mutatták ki a fertőzést. Ez is bizonyítja a védőoltások hatékonyságát a vírusvariánsok ellen, valamint azt, hogy szigorúan betartották a kórházi fertőzések megelőzésére hozott szabályokat - emelte ki.


Elmondta, a magyar lakosság 54 százaléka már kapott oltást, miközben az európai uniós átlag 39 százalék. A cél továbbra is az, hogy növekedjen a magyar átoltottság, hiszen a védőoltás a leghatékonyabb módja a fertőzés megakadályozásának - húzta alá.


Az osztályvezető beszélt arról is, hogy a nyári táborokban segítőként dolgozó 18 évnél idősebbek csak védettségi igazolvánnyal vehetnek részt a munkában, függetlenül a tábor formájától, helyszínétől, tematikájától, és minden esetben be kell tartani a járványügyi és higiénés szabályokat. Legfontosabb szabályként említette, hogy csak egészséges gyerek és felnőtt lehet a táborban. Ha valaki megbetegszik, őt azonnal el kell különíteni, és értesíteni kell a tábor orvosát.


Mind a napközis, mind a szálláshelyre szervezett tábor esetén kerülni kell a zsúfoltságot, érdemes kiscsoportos és szabadtéri foglalkozásokat, programokat szervezni - mondta Galgóczi Ágnes. (MTI)

Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Folytatódnak a pályaépítési munkák a szombathelyi vasútállomáson, módosulnak a menetrendek
Szombathely állomáson 2024. január 31-ig tovább folytatódnak a pályaépítési munkálatok. A vágányzár alatt a Szombathely állomásról induló és érkező vonatok többsége módosított menetrend szerint közlekedik, áll a GYSEV közleményében.