km/óra
  2020.12.05., szombat  •  Vilma napja
Olaszország:  a lakásokban ne tartózkodjon hatnál több, nem együtt élő személy

Olaszország: a lakásokban ne tartózkodjon hatnál több, nem együtt élő személy

Olaszországban március óta nem látott mértékben nőtt az egy nap alatt kiszűrt koronavírus-fertőzöttek száma az egészségügyi tárca keddi közlése szerint. A kormány - éppen keddtől - ismét szigorította az óvintézkedéseket.

 

Egy nap alatt 5901 új beteget regisztráltak több mint 112 ezer vírusteszt elvégzésével. Ez a legnagyobb szám március 28. óta, amikor is 5974 volt a kiszűrt fertőzöttek száma. A naponta újonnan regisztrált fertőzöttek száma szeptember elsején még ezer alatt volt, október elsején valamivel több mint 2500. Jelenleg több mint ötezer beteget kezelnek kórházban, intenzív osztályon 514-et. Szeptember utolsó hetében naponta tízzel, október első hetében naponta hússzal, majd harminccal nőtt a lélegeztetőgépre kapcsolt betegek száma, amely most hatvaneggyel emelkedett.


A halottak napi száma kedden 41 volt, így az elhunytak száma 36 246-ra emelkedett. A halottakat és gyógyultakat számolva a regisztrált betegek száma túllépte a 365 ezret.


A kórházi orvosok szakszervezetének közleménye szerint a járványgörbe ilyen arányú emelkedésével a több mint 11 ezer hellyel bíró intenzív osztályok két hónap alatt megtelnek. Az esetek több mint 77 százaléka családon belüli fertőzésre vezethető vissza.


A kormány a tavasszal három hónapig tartó szigorú korlátozások májusi oldása óta most először vezetett be korlátozásokat. Az egyelőre harminc napig érvényes rendelkezések között szerepel a bárok, presszók, szórakozóhelyek este kilenc órai bezárása a fiatalok utcai tömörüléseinek felszámolására. Az óvintézkedések betartására szólítottak fel a lakásokban is a nem egy fedél alatt élők közötti szájmaszk-viselés szorgalmazásával. Tanácsolt, hogy a lakásokban se tartózkodjon hatnál több, nem együtt élő személy. Ezzel a házibulikat, népesebb családi összejöveteleket, vendégségeket akarják korlátozni.


"Nem küldünk rendőrt a magánlakásokba, bízunk mindenki felelősségében, az egészségvédelem közös kötelesség" - hangoztatta Giuseppe Conte miniszterelnök.


A koronavírus-járvány február vége és május közepe között majdnem kizárólag az ország északi részén terjedt. A járványgörbe most Olaszország-szerte emelkedik: a legtöbb beteget, több mint ezret, egy nap alatt Lombardia tartományban szűrték, a második helyre a déli Campania került, ahol a kórházak már megteltek. (MTI)

kapcsolódó cikkek
Olaszországban újranyíltak az iskolák
Olaszországban újranyíltak az iskolák
Örömünnepnek nevezte Lucia Azzolina oktatásügyi miniszter a járványhelyzet miatt március 10. óta zárva tartó iskolák hétfői újraindulását, az oktatás azonban a húsz olaszországi tartományból egyelőre csak tizenkettőben kezdődött el.
Olaszországban lépcsőzetes szigorításokat vezetnek be
Olaszországban lépcsőzetes szigorításokat vezetnek be
Három hónapos szünet után ismét munkába lépett a járványhelyzetet felügyelő szakértői-hatósági bizottság, és újraindult a korlátozó intézkedések szigorítása, melyek között a szájmaszk használatának kötelezővé tétele is szerepel egész Olaszországban.
Olaszországban otthon is erősen ajánlott maszkot viselni
Olaszországban otthon is "erősen ajánlott" maszkot viselni
A római kormány azt javasolja a koronavírus-járvány miatti újabb intézkedéscsomagjában az olaszoknak, hogy saját otthonukban is viseljenek maszkot, amennyiben vendégeket fogadnak, legyenek akár közeli rokonok vagy barátok is.
kapcsolódó cikkek
Olaszországban újranyíltak az iskolák
Olaszországban újranyíltak az iskolák
Örömünnepnek nevezte Lucia Azzolina oktatásügyi miniszter a járványhelyzet miatt március 10. óta zárva tartó iskolák hétfői újraindulását, az oktatás azonban a húsz olaszországi tartományból egyelőre csak tizenkettőben kezdődött el.
Olaszországban lépcsőzetes szigorításokat vezetnek be
Olaszországban lépcsőzetes szigorításokat vezetnek be
Három hónapos szünet után ismét munkába lépett a járványhelyzetet felügyelő szakértői-hatósági bizottság, és újraindult a korlátozó intézkedések szigorítása, melyek között a szájmaszk használatának kötelezővé tétele is szerepel egész Olaszországban.
Olaszországban otthon is erősen ajánlott maszkot viselni
Olaszországban otthon is "erősen ajánlott" maszkot viselni
A római kormány azt javasolja a koronavírus-járvány miatti újabb intézkedéscsomagjában az olaszoknak, hogy saját otthonukban is viseljenek maszkot, amennyiben vendégeket fogadnak, legyenek akár közeli rokonok vagy barátok is.
Savaria Fórum 29. évfolyam 44. szám - 2020.11.27.
Savaria Fórum 29. évfolyam 44. szám - 2020.11.27.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Ausztria lazít a szabályokon: újranyitnak a boltok, az óvodák, az általános iskolák - zárva maradnak az éttermek és a szállodák
December 7-től, hétfőtől Ausztria lazít valamennyit a koronavírus-járvány miatt hozott, eddigi intézkedésein. Az ORF összeszedte a legfontosabb tudnivalókat.
Koronavírus: december közepétől karantén vár azokra, akik kockázatos országokból lépnek be Ausztriába - az ingázók kivételek
Ausztria legkésőbb december közepétől tíznapos karanténkötelezettséget ír elő a koronavírus-fertőzés szempontjából magas kockázatú területekről érkezők számára. A cél a turizmus visszaszorítása - jelentette be szerdán a kormány. Erre azért van szükség, hogy a vírust a hazatérők vagy a turisták ne hozzák vissza az országba - mondta Sebastian Kurz szövetségi kancellár. A szigorítások január 10-ig lesznek érvényben - írja a Kronen Zeitung.
Koronavírus-járvány Ausztriában: boltokat és iskolákat zárnak be, egész napra kiterjesztik a kijárási korlátozásokat december 6-ig
Nemrég fejeződött be  Sebastian Kurz osztrák kancellár sajtótájékoztatója az új rendelkezésekről. Hogy az egészségügyi rendszert ne terheljék túl az új koronavírus-fertőzöttek, ezért december 6-ig a tavaszihoz hasonló korlátozások lépnek életbe.
Koronavírus-járvány Ausztriában: szlovák mintára a teljes lakosságot letesztelik a zárlat után
A december 6-án véget értő szigorítások után szlovák mintára a teljes lakosságot letesztelik koronavírusra, jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár vasárnap az ORF Pressenstunde műsorában. A cél, hogy a tünetmentes fertőzötteket is megtalálják és elkülönítsék. 
Koronavírus-járvány: Bécsben és Ausztria két nyugati tartományában megkezdődött a tömeges tesztelés
Bécsben és Ausztria két nyugati tartományában, Tirolban és Vorarlbergben megkezdődtek pénteken a koronavírus-járvány miatt meghirdetett tömeges tesztelések.
legfrissebbek
Futsal: Több Haladás-játékosra sem számíthat Turzó József a közelgő kazahok elleni EB-selejtező előtt
Koronavírus miatt több meghatározó játékos sem utazhat el a válogatottal Kazahsztánba, ahol a nemzeti együttes szerdán kora délután lép pályára.
Saját magán kezd el spórolni a szombathelyi önkormányzat
Csökken a képviselők tiszteletdíja, a városi cégek igazgatótanácsi és feb-tagjainak díja, illetve az önkormányzati reprezentációs keretet is megfelezik.
Horvátország adócsökkentéssel készül 2021-re
A horvát parlament pénteken elfogadta a kormány újabb adóreformról szóló törvénytervezetét, amelyben csökkentik a személyi jövedelemadó (szja) és társasági adó mértékét - közölte a helyi sajtó.
Magyarországon akár 15 fok, az Alpokban jelentős havazás várható
Magyarországon akár 15 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet, mindeközben az Alpokban jelentős havazás várható, akár több méter hó is hullat a hétvégén - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a Facebook-oldalán.
Ingyenes és önkéntes lesz az oltás Németországban
Ingyenes és önkéntes lesz az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védőoltás Németországban, és az első oltásokat a hónap végén vagy január elején adhatják be a szövetségi kormány pénteki tájékoztatása szerint.